Budapest, 2015. (38. évfolyam)
7. szám július - Buza Péter: TÁRGYESET - Tóthék
BUDAPEST 2015 július 5 hogy majdani édesapja, aki akkor is őrizte a nagybeteget, örökre lezárta Szendrey Julia szemét. Asztalos mérnök, s ő a nagycsalád történetének krónikása. A leszármazás rendjére vonatkozó fenti adatokat is neki köszönhetjük. Ami pedig az övét illeti: dr. Tóth Miklós leánya, Margit , Asztalos (Pfeiffer) Sándor gépészmérnök felesége lett, házasságukból született dr. Asztalos (Pfeiffer) Péter, ugyancsak gépészmérnök, akinek érdemes fia György. Első találkozásunk után is állandó konzultációs partnerem volt, akárcsak dr. Tóth András. Torschlusspanik Hogy a végén kezdjem: Szendrey Julia levelesládájáról a nagycsalád ma élő tagjai közül senki nem tud semmit. Azt se, hogy egyáltalán létezett-e, már mint fizikailag is azonosítható tárgy, és nem csak szimbolikus értelemben használta a kifejezést Julia dokumentumainak összességére az, aki először – és következetesen – ezt tette. Mikes Lajosról van szó. Julia halála után több mint fél évszázaddal a nyilvánosságot képviselve ő találkozott elsőként ezzel a hatalmas értékű kéziratanyaggal, ami addig Tóth Józsefnél, illetve azt követően András fiánál lappangott. Hogy a „levelesláda” egy tényleges tárgyat jelöl-e vagy sem, soha nem merült fel kérdésként, amióta a hagyatékról bárki, bármikor, bármit is publikált. Csak a legközelebbi múltban, 1999-ben jelent meg az az esszé, amelynek szerzője a ládikát le is írja: fából van, domború a fedele, és bőrrel vonták be. A cikk az erdélyi Magyar Szóban jelent meg (július-júliusi szám), majd később több netes fórumon is újabb változatai. Dáné Tibor kolozsvári írót azonban már nem tudtam megkérdezni, mi volt ennek az adatának a forrása. 2006-ban meghalt. Sokkal fontosabb persze ennél, mi lett – és hogyan alakult – a sorsa a létező vagy nem létező levelesláda tartalmának: Julia írományainak, amelyeket halálos ágyán Tóth Józsefre hagyott. Tóth 1912-ben távozott az élők sorából. Mikes Lajos 1925 első heteiben, a Pesti Napló irodalmi rovatának vezetőjeként, lapja megbízásából egy érdekes ajánlat megtárgyalása miatt kereste fel Kováts Lajosné Cary Máriá t. A hölgy sok régi, szemmel láthatóan irodalmi vonatkozású dokumentumot ajánlott fel közlésre. Mikes elképedve konstatálta, milyen fantasztikus és az irodalomtörténet szempontjából is kivételes fontosságú iratköteget lapozhat át. Arany nak Petőfihez írott üzeneteit, ismeretlen Petőfi verseket, cikkek kéziratát, Szendrey Julia életének több korszakát dokumentáló naplóját, a feleségek feleségének irodalmi igénnyel született írásait, s nem utolsó sorban élete tragikus alkonyának magántermészetű vallomásait, üzenetét apjának, utolsó üzenetét Horvát Árpádnak, férjének, akitől akkor már másfél éve külön élt. Nincs mód itt arra, hogy részletesen leírjam ezeket a dokumentumokat, s nincs is erre szükség. A Lantos Rt. nyomtatott aukciós katalógusából, magának Mikesnek avatott feldolgozásában minden tételről megtudhat az érdeklődő minden fontosat (Szendrey Julia levelesládájának kincsei, Lantos R. T. Budapest, IV. Múzeum körút 9., 1928). Az viszont magyarázatra szorul, hogyan került a Lantoshoz az anyag, és főleg, hogy ki volt az a bizonyos Kováts Lajosné Cary Mária. Nos, Mikes a kéziratokat már akkor nem csak megnézte, de meg is vásárolta. (Sajnos maga az adásvételi szerződés nem került elő). Hogy ez történt, az egy másik szerződésből tudható. Mikes az anyagot „Szendrey Julia irodalmi hagyatéka” néven nevezve (itt nem kerül elő a levelesláda fogalom) 1927. november 1-jén eladta Lantoséknak. Ebben az iratban bukkan fel először a Pesti Naplót házhoz hívó asszony neve és az első adásvétel ténye, kissé körmönfont megfogalmazásban. A hagyatékot – írja Mikes – „... 1925. március 9-én vásároltam meg Kováts Lajosné Cary Mária urnőtől, aki azt dr. Tóth András úrtól, Tóth József úr örökösétől szerezte meg. Tóth József úr a kéziratgyűjteményt Szendrey Juliától kapta ajándékba 1868 szeptemberében, az iratok közt lévő ajándékozási levél bizonysága szerint.” Egy megjegyzés ehhez: az említett ajándékozási levélben Petőfi özvegye csupán saját művei publikálási jogáról rendelkezik: „Munkáim kiadási jogát egyedül Tóth József urra ruházom. Pest. sept 2. 1868. Szendrey Julia” De mit jelent az, hogy az „urnő” meg szerezte Tóth örökösétől a rendkívül értékes anyagot? Dr. Tóth Andrásról írja a második dr. Tóth András, 1980-ban, amikor papírra veti saját visszaemlékezését a nagy és a szűkebb Tóth család viselt dolgairól: „Há zassága szerelmi házasság volt, feleségét mindvégig nagyon szerette – viszonyuk azonban (a Torschlusspanik korában) nem volt felhőtlen. Nem volt szoknyavadász, de nem vetette meg néha-néha a kisebb kalandokat. Ez 1925-ben súlyos válsághoz vezetett (ami összefüggésben volt a Szendrey-hagyatékkal is). Ekkor csak azért nem váltak el, mert én már voltam, s hozzám [...] ragaszkodtak.” A lehető legdiplomatikusabban interpretálva a fentieket: a Baár-Madas tekintélyes gimnáziumi tanára aktuális szeretőjéhez költöztette Julia – és atyja, Tóth József – hagyatékát, és aztán, amikor visszatért a családi tűzhely melegébe, ezt a nyilván tudottan fontos relikviagyűjteményt ott hagyta Cary Máriánál. Mint a mai generáció tagjai egybehangzóan állítják, a száraz filosz jellemével és életgyakorlatával a történtek egyik eleme sem egyeztethető (köny nyen) össze. De ami történt, megtörtént. Nevezett hölgyről a fentieken túl egyebet nem tudunk. Családjáról, felmenőiről is csak annyit, hogy szülei korán meghaltak: Kassán. Apja Cary Nándor mint 34 éves Tóth József és Vojacsek Adél, első két gyermekükkel, Miklóssal és Leonával (1872) Vízkelety Béla
