Budapest, 2015. (38. évfolyam)
1. szám január - Somogyi Krisztina: TREFORT-KERT - Emlékhely − személyes közelségben
teljesen muzealizálódott és inadekvát lett, bizonyos értelemben halott műfaj, amely az átadás után láthatatlanná válik. Városi terekben csak olyan jó emlékműveket láttam, amelyek építészeti értelemeben megfogalmazott finom mikrohistóriai megoldások. Nem ismerek olyan nemzeti traumával foglalkozó emlékművet, amit egy hősi figura tudott volna képviselni. Ezért gondoltam fontosnak, hogy ne szobrászokkal beszéljünk, hanem építészekkel, akiknek a munkájában nincs figuratív, narratív elem. Hálával tartozunk az építészeknek az alkotásukért, mert a megvalósult emlékhellyel a személyességnek és a személytelenségnek egy intelligens és megkerülhetetlen megoldásához jutottunk hozzá.” Az építészek közül viszont többen azt fogalmazták meg, hogy a kiíró gondolkodása és hozzáállása volt példaértékű. Olyan együttgondolkodás alakult ki, ami nemcsak a pályázati anyagok színvonalát emelte, hanem elősegítette, hogy a terv a megvalósulás folyamatában is gazdagodjon, lényegivé válhasson. Szabó Levente építész Jochen Gerz német képzőművész szavaival így fogalmazta ezt meg az emlékmű átadását kísérő kétnapos konferencián. „Az emlék művek mindig megbízásra készülő munkák. Abból kell kiindulni, hogy egy munka nem lehet jobb, mint maga a megbízás.” A Trefortkerti emlékhely kapcsán a résztvevők így vagy úgy a dialógus fontosságáról szóltak: az átadás idején tartott konferencia, a folyamatos gyűjtés és az eredmények honlapon való megjelentetése, a kommunikáció vágya, a kert nyitottsága, de a mű befogadásának feltételezett folyamata is a párbeszéd szituáció lényegi voltát sugallja. A tervezés irányából A nyertes pályázatot készítő építészeket (Buj dosó Ildikó, Fajcsák Dénes, Lukács Eszter, Szigeti Nóra és mester tanáraik Róth János és Szabó Levente ) alapvetően két kérdéskör foglalkoztatta, a szándék pontos értelmezése, tehát magának a műemlékállításnak a problematikája, és egészen konkrétan annak értelmezése, hogy mit jelent hét évtized elteltével az ELTE számára az emlékezés „térben és anyagban megfogalmazva”. A másik, érthető módon, az emlékmű helyére vonatkozott, a majdani befogadhatóság lehetőségét kereste. Pragmatikus kérdéseknek tűnnek, amelyek zavarba ejtő gondolatokhoz vezetnek. Így például: Budapest sűrű hely az emlékezés szempontjából. A kiemelkedő embereket és eseményeket utcanevek, emléktáblák és művek sokasága lenne hivatott megőrizni a kollektív emlékezet számára. Azonban az 19 BUDAPEST 2015 január Az oldalt szerkesztette a Budapesti Építész Kamara fotó: Polgárdi Ákos Sarokhelyzet: az emlékműállítás kidomborodó tényei a fugában
