Budapest, 2015. (38. évfolyam)
6. szám június - Horvát és a szex
BUDAPEST 2015 június 7 A válást 1877. február 5-én mondta ki a kúria. Ezt megelőzően, 1876. február 12-én Esztergom. Mindkét bíróság megállapította: „a házasság csak színleg állt fenn”. Horvát Árpád 1880-ban újabb pert kezdeményez, hogy semmisnek mondassa ki írásos nyilatkozata érvényességét, amelyben halála esetén Antóniára hagyta (volna) minden vagyonát. Akkor „Horvát Árpádné budapesti lakos” a Damjanich u. 5-ben lakik. És ezt a pert is elveszti. Az utolsó hír, amit megtaláltam a pervesztesről, hogy 1890-ben keresetet adott be a bíróságra: ne csak ágy-asztal módra válasszák el, áttért ugyanis a református hitre, amire nézve bemutatja Búza József kaposvári lelkész 1889. december 21-én kiadott nyilatkozatát. Az ítélet még 1890-ben megszületik: az „új házasságra léphetés megengedtetik”. Zárt anyag Ötezer kötetes híres könyvtára volt Horvát Árpádnak, özvegysége évtizedeiben ezzel a gyűjteménnyel lakott együtt a Szendrey Ignác vásárolta Hét Bagoly házban, a Képíró utcában. Ha Horvátnak fölmutatható érdemeiről a később évtizedekben, most már évszázadban egyáltalán szó esik, egyértelmű elismeréssel említik, hogy ezt a gyűjteményt a Nemzeti Múzeumra hagyta. (Miután visszaszerezte Willingsdorfer Antóniától). De hát nem ez történt, s főleg nem így. A Vasárnapi Ujság írja 1896 februárjában: „Horváth (sic! – B. P.) Árpád néhai egyetemi tanárnak Horváth István történetíró fiának szakmunkákból álló becses könyvtárát, Mészáros Károly, az ismert bőkezű adakozó megvette 6000 frtért a nemzeti muzeum számára. A könyvtár 4000 kötetből áll, s különösen a század elei magyar irodalmat, a heraldikai, oklevéltani és szociális kérdéseket tárgyaló könyvekben gazdag. Wlassics Gyula közoktatásügyi minisztert Mészáros levélben értesítette ajándékáról, megjegyezve, hogy a könyvtárt elsősorban a Muzeumnak, a Muzeum választása után pedig részben a báró Eötvös József kollegiumnak, részben az egyetem bölcsészeti karánál rendszeresitett szemináriumnak ajándékozza. A közoktatásügyi miniszter meleghangu levélben mondott köszönetet az adományért.” Hogy ki volt ez a bizonyos jótékony adakozó azt a halálakor ugyancsak a Vasárnapi Ujságban megjelent gyászhírből idézem: „Az ismert dúsgazdag emberbarát, aki sok adományt tett az utóbbi években jótékony és tudományos célokra, Szegeden született, orvosként a honvédségbe lépett, szerencsés vállalataival milliónyi vagyont gyűjtött. Alapítványai kitesznek 150 ezer forintot. (I. Ferencz József Nevelőintézetnek, a Ludovika Akadémiának, gyakorló orvosok segítő egyesületének, a királyi magyar orvos-egyesületnek, szegedi nőegyesületnek, magyar gazdasszonyok egyesületének, az ipolysági kórháznak adott sok ezreket. Tervezte a millenniumi díszfelvonulás megfestetését az új országház számára, s e célra 32 ezer forintot hagyott végrendeletében.” Horvát Árpád 1894 októberében halt meg. Egyetlen gyermeke, leánya, Ilona élt már csak akkor, nyilvánvalóan ő örökölte – s adta el Mészárosnak – a híres könyvtárat. A szállítandó anyagot 1896. február 4-én csomagoltatta 42 faládába Fejérpataky Lász ló, a múzeum könyvtárának „igazgató-őre”. A gyors és fárasztó munkáért a múzeum igazgatójától, Szalay Imré től Kerekes Pál laboránsnak 5, Zárai József szolgának 3, Jurcsó József szolgának 2 forint jutalmat kért – lehet, hogy ő is kapott valamennyit persze. Azóta az anyag beépült az Országos Széchényi Könyvtár törzsállományába, nem tartják nyilván különgyűjteményként, így az se derülhet most már ki, hogy mi lett a sorsa és egyáltalán melyek voltak annak a gyűjteményrésznek a darabjai, amelyeket Mikes a könyvében „elképesztő obszcenitásokat ábrázoló és leíró gazdag kollekció” – ként nevez meg. Wix Györgynének az OSZK 1984-85. évkönyvében jelent meg figyelemre méltó tanulmánya Rég elfelejtett gyűjtőkről címmel. Megírja, hogy 1885-ben a Statisztikai Hivatal felmérte a könyvtárakat, és publikálta is ennek eredményeit, azt is, hogy a kérdőpontokon túl Horvát egész tanulmányban méltatta válaszában a saját anyagát. Ebből a szerző idéz is néhány sort, annak bizonyítékául, hogy „Szendrey Julia nem alaptalanul panaszkodott a számára mélyen megalázó, pornográf képeskönyv-lapozgatásokról”. Hozzátéve: a férj ezt a gyűjteményrészt is „tudományosan alapozta meg”. Lássuk hát hogyan: „Csak vaskalaposság, vagy pharisaeismus tagadhatja azt, hogy a sociológiának egyik legérdekesebb thémája a nő. E tárgynak irodalma rendkívül gazdag, a mit én abból bírok, az annak színe-java, a mi az európai nagy kultúr-nyelven e tárgyról megjelent (...) I. a) a nő physiologiai és ethnographiai tekintetben, b) a nő psychologiai és erkölcsi tekintetben, c) a nő társadalmi tekintetben, d) a nő jogi tekintetben, II. a) a szerelem, b) a házasság, c) a család, d) az elválás, c) a prostitutio.” (B. P.) ● Forrás: OSzK
