Budapest, 2015. (38. évfolyam)
5. szám május - Csontó Sándor: ÖTVEN ÉV - Hová tűnt a lóverseny sármja?
BUDAPEST 2015 május 5 – A szocialista versenyszervezés zárttá vált, hiányzott a valós európai megmérettetés. Az épített infrastruktúra kezdett amortizálódni, a fogadási formákban és technikákban negyven éven át nem fejlesztettek. De volt ekkor egy csodalovunk, Imperiál, aki a magyar tenyésztésnek újra nemzetközi rangot adott, egy korabeli versenyző celeb, aki megmozgatta a közvéleményt. Az akkori hatalom legfőbb képviselői, köztük Kádár János is megtekintették futását. Ugyanakkor jellemző ezekre az évekre, hogy nem nagyon publikálták, ami itt történt, próbálták elhallgatni az egészet.. Volt egy tíz-tizenötezres erős törzsközönség, zömmel még a háború előtti időkből hozták a szenvedélyüket, rajongásukat, és kitartottak a lovak mellett. Bár ma is meglennének! – Kik engedhették meg maguknak, hogy ide járjanak, és akár hetente kétszer is játsszanak? A fejesek, politikusok és a keményen dolgozó kisemberek is megforgatták a vagyonkájukat? – Ebben a sportban a versenyek szépsége, izgalma az elsődleges, persze ha nyer az ember, az sem baj. A tikettel a kézben, vörös arccal kiabálva, szurkolva itt mindenki egyenlőnek érezhette magát. Hihetetlen érdekes, remek társadalmi egyveleg jött össze. Természetesen a tisztes hétköznapi melósok Tóth, Szabó, Kovács és Nagy úr is rendszeresen kijárt annak idején a lovira. De hírességek, zenészek, sportolók, írók, például Sándor Csikar, Zelk Zoltán, Kárpáti György, Csurka István, Básti Lajos hihetetlen szenvedéllyel viszonyultak a dologhoz, nélkülük nem volt versenynap, a fogadásaikkal jelentősen támogatták a lovak zabját. A zseniális focista, Csikar hihetetlen nagy gamer (játékos) volt a versenypályán meg a kártyaasztalnál is. Órákkal korábban kinn volt, bejárta az istállókat, kagylózott, füleseket gyűjtött, mire tegyen fel, melyikre fogadjon. Még a korábbi belügyminiszter, Farkas Mihály sem tudta eltiltani szenvedélyeitől, pedig behívatta a központba „fejmosásra”, mert egy kiváló futballista nem mutathat rossz példát. Akkor még nagy élet volt a lóversenyen, frenetikus küzdelmek a pályán, és a fogadók zsivajától hangos lelátón ezrek drukkolták végig a futamokat. – No, igen, Zelk a Rákosira is fogadott egy ideig. A nyolcvanas évektől ide jártunk a baráti körrel, főleg Ügetőszilveszterezni, amíg 2006-ban le nem dózerolták a pályát. Ezzel egy újabb közösségteremtő és kultúrtörténeti helyszínt töröltek el, mementóként ott maradhatott a bejárat csontváza. A helyére pottyantott arénában két kézzel szórja a pénzt a nép szórakozás címén. – Egyetértek. Sajnos az új helyszínen sem rózsás a helyzet. 1925. május 9-én nyitott meg a méreteiben impozáns, a lókipróbálást, versenyeztetést nagyszerűen szolgáló kőbányai pálya, a Kincsem Park, amelyet sokáig Európa legszebb versenyterének tartottak. 2005 óta jár ide a közönség, általában szombaton ügetőre és vasárnap galoppra. Elmondhatjuk, hogy a mai időkben is egy igen lelkes kemény mag a törzsközönségünk, akik töretlenül kitartanak. Nagyon jó lenne, ha a közvélemény, média többet foglalkozna velünk, és lényegesen többen látogatnának ki erre a csodálatos helyszínre. A kétmilliárdért létrehozott fogadási rendszer még nem igazán indult be, több helyen rajta van a nejlon a gépeken! A kombinált pálya miatt a lovak kissé messzebb kerültek a nézőtértől, úgyhogy szinte csak távcsővel lehet látni, ki dőlt be a kanyarban. – Mi is ezt tapasztaltuk. Egy örömünk azért lehet, mert a régi, Wellisch Andor által tervezett elegáns tribün ma is védettséget élvez, viszont az új lelátót a befektető cég egyszerűen közvetlenül a régi elé húzta fel! Megáll az ész, ilyet is csak itt, Magyarhonban látni! De hagyjuk a toporzékolást, érdekelne, hogyan került közel a lovakhoz, a lósporthoz? – Már az anyai nagyapám is nyert gróf Batthyány Elemér Emlékversenyt Megyeren. Apámnak – aki a Kincsem Parkban fiatal korában dolgozott, mint jockey – nagy vágya volt, hogy a gyereket előbb-utóbb felrakja a lóra. Mi Alagon laktunk, tehát a lószag az ajtónkig ért. Egy szép tavaszi napon, a verandán ültünk, rántott csirkét ebédeltünk, majd azt mondta apám, a gyerekre adjatok tiszta ruhát, mert kiviszem. – Csak azt ne! – kiáltott fel édesanyám, mire az apám: – Ezt látnia kell a gyereknek, az Imperiál fut délután! Tizenkét éves voltam, a látvány lenyűgöző volt, és innentől ment minden a maga útján. Olyan munkahelyeket választottam, ami lehetővé tette az alagi reggeleken való aktív részvételt. Hegedűs Károly, aki főnököm volt az Országos Széchényi Könyvtárban nem csak hogy elnézte reggeli késéseimet, hanem boldogan hallgatta a beszámolóimat az alagi világról. Azóta is, s a mai napig a szenvedélyem a lóverseny, nyertem néhányat, foglalkoztam a turf irodalmával, történetével, megírtam az Alagi Pálya történetét 1996-ban a centenárium alkalmából, e témában publikáltam számos folyóiratban. Nagyon megtisztelőnek tartom, hogy jelenleg a Magyar Lovaregylet elnöke lehetek. Reményeim szerint a lóverseny rövidesen újra visszanyeri régi sármját. ● A szerző köszönetet mond az Ügető Tenyésztők Országos Egyesületének (www.ugeto.com) és Szabó Lászlónak, „Budapest legjobb kocsmárosának”, a cikkhez nyújtott szakmai segítségükért.
