Budapest, 2015. (38. évfolyam)

4. szám április - Garaczi László: Rézváros, te - Életre kelt történelem - N. Kósa Judit: Ybl pipettában

KÖNYVJELZŐ ● KÖNYVJELZŐ ● KÖNYVJELZŐ külvárosának történetét, az úgynevezett palotanegyed kialakulását, majd pedig a szerzők időrendben tárják elénk az épületek históriá­ját. A feldolgozott helyszínek között akadnak olyan ismertek, mint az Unger-ház vagy a Festetics-palota, de olyan mára feledésbe merültek is, mint a Nemzeti Tornacsarnok. A tanulmányokat lapozgatva rengeteg érdekességre lelhetünk. Meg­tudhatjuk, hogy a ma a tizenkilencedik századi eleganciájáért csodált Unger-házat némely, a klasszicizmus egyszerűségéhez szokott szemű kortársak túldíszítettnek, hogy azt ne mondjuk, csiricsárénak látták. Rácsodálkozhatunk, hogy spontán városfejlődés jegyében a Kálvin tér egyik telkén egyetlen évszázadon belül három kitűnő építész is tető alá hozott egy-egy új házat: Hild József , Ybl és Hültl Dezső . Elanda ­lodhatunk a Festetics-palota beszédes titkán, az egymás fölé épített férfi és női lakosztály között kanyargó rejtett csigalépcsőn. És támogat­hatjuk vagy épp vitathatjuk a Károlyi-palota pusztulástörténetét feltáró szerzőpáros javaslatát, hogy a közrádió által magára hagyott tömbben legfőbb ideje lenne ezen a különleges helyszínen megnyitni a Nem­zeti Múzeum új, építészettörténeti kiállítását, egyúttal helyreállítva az épület 1898-as térszerkezetét és enteriőrjeit. A kötet nagy erénye, hogy az épületek mellett egykori tulajdono­saikat is bemutatja: mágnások és a maguk erejéből meggazdagodott, szorgalmas polgárok portréi sorakoznak itt váltakozva. Akinek pedig ez sem elég, az a Pestre költözött törvényhozás épülettörténeti vázla­taként is nagy hasznát veheti a Fővárosi Levéltár kiadványának. Uni­kális részletek olvashatók benne a Nemzeti Múzeum felsőházi, illet­ve képviselőházi ülésteremként való használatáról, akárcsak a Bródy Sándor utcai képviselőház történetéről. Ahogy már említettük, a megidézett házak közül jó néhány – pél­dául a remek Geist-ház vagy a Nemzeti Lovarda – már nem látható. Vannak olyanok is, amelyek méltatlan állapotban várják a feltámadást, mint az Unger-ház vagy az ugyancsak már megidézett Károlyi-palota. De szerencsére akadnak olyanok is, amelyek ismét teljes pompájuk­ban fogadják az érdeklődőket: a ma egyetemként szolgáló Festetics­palotában járva vagy a Danubius-kútnál mindenki a saját szemével győződhet meg erről. Igaz, az utóbbit már kár a Kálvin téren keresni – hiszen évtizedek óta az Erzsébet tér lakója. Hidvégi Violetta – Marótzy Katalin: Ybl-épületsorsok az Unger-háztól a Kálvin térig Budapest Főváros Levéltára, 2014 29 BUDAPEST 2015 április A BUDAPEST Könyvek sorozatból ajánljuk: Megvásárolhatók a Budapesti Építészeti Központ (FUGA) Könyvesboltjában. (1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.) Megvásárolhatók a Lipták-villában, Zugló, Hermina út 3, munkanapokon 10-17 óra között A 19. században Pest-Budát és Bécset egyazon állam­alakulat két központjaként tartották számon. És mind­három város utcaszínpadán rendszeresen feltűnt őrült lovasbravúrjaival az ismert arisztokrata, Sándor Móric, a legendás „Ördög­lovas”. A szerkesztők a korabeli Buda, Pest és Bécs ábrázolásaiból válo­gatták a kötet illusztrációit. LEGENDÁK LOVASA Budapest Könyvek sorozat 4. kötet. Budapesti Városvédő Egyesület, Országos Széchényi Könyvtár, 2010 Ára: 2000 Ft A BUDAPEST KÖNYVEK sorozat hetedik kötete a két háború közötti újságíró-társadalom jeles alakjának gazdag, értékteremtő életpályáját mutatja be. Ezzel a számvetéssel már régóta adósa Magyarország és Budapest, amely országért és vá­rosért oly sokat tett, mint nagyon kevesen kortársai közül. A Nagy Bu­dapest Törzsasztal műhelyében született munka szöveggyűjteménye számos fontos hírlapi írását adja közre, s műveinek gyakorlatilag tel­jes bibliográfiáját. TÁBORI BŰNÖS BUDAPESTJE ÍRTA, SZERKESZTETTE BUZA PÉTER, A SZÖVEGEKET VÁLOGATTA FILEP TAMÁS GUSZTÁV Budapest Könyvek sorozat 5. kötet. Budapesti Városvédő Egyesület, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2011. Ára: 2000 Ft A kötet az írófejedelem nem mindig fejedelmi bu­dapesti otthonait és svábhegyi gazdálkodásának, szőlészetének-borászatának mindennapjait tekinti át szövegben és képben. Függeléke Jókai Mórnak egy alig ismert, a millennium tiszteletére összeállított verses-képes füzete, egy klasszi­kus marketingkiadvány hasonmása. JÓKAI MÓR: BUDAPESTNEK EMLÉKÜL Budapest Könyvek sorozat 5. kötet. Budapesti Városvédő Egyesület, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2011. Ára: 2500 Ft A kötet válogatás a várostörténeti irodalom sztárja­ként számon tartott levéltáros, Rexa Dezső kiadatlan kézirataiból. Szórakoztató útikalauz, amely elvezeti az olvasót az utcanévadások boszorkánykonyhájába, s személyes élményeket idézve mutatja be Budapest ismert és rejtőzködő épületeit. Ez a Budapest Könyvek – a Nagy Budapest Törzsasz­tal műhelyében készült forráskiadvány-sorozat – hatodik kötete. Ára: 2000 Ft REXA DEZSŐ: BESZÉLŐ UTCÁK, PLETYKÁLÓ HÁZAK Szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta HIDVÉGI VIOLETTA, Budapesti Városvédő Egyesület

Next

/
Thumbnails
Contents