Budapest, 2015. (38. évfolyam)
4. szám április - Buza Péter: TÁRGYESET - Páholydísz Hildától
Egyszer aztán Szendrő gondolt egyet: családban vágyom élni!, és megegyeztek Karcsikával, hogy az ő Fillér utcai kis lakásába megy innen a frissen sült feleségével. S Szegvári Károly, Karcsi, maga is a portré mestere, végre megérkezett László Fülöp örökébe. Jóska egyébként tündéri ember lehetett. Napi négy-öt liter bort ivott meg, ott sorakoztak hosszan az üvegek a sokméteres márványkandalló párkányán. Az Egyetem Presszó harmonikását vette el, Gizi t, de azt hiszem igazából nem is ő, hanem a leánya tetszett neki. Lantos Piroska , a gyönyörű manöken. Aki aztán – nagy eset volt ez 1984-ben – kiment Amerikába, ahol a vele élő Szente György Szilveszter éjjelén lelőt te őt s magát is. 1971 szeptemberében kötötte meg az üzletet Jóska és Karcsi, októberben Szendrő meghalt. Nem sokáig örülhetett, hogy családban él. Egyesített emelet – Húsz éves voltam, amikor 1973-ben megismerkedtünk. Beültünk egy vendéglőbe a lányokkal a zeneakadémiai felvételim után, odakéredzkedett az asztalunkhoz, és megette az ebédem. Másnap is. Ösz szeházasodtunk. 1976-ban – másodszor – eltartási szerződést kötött-kötöttünk Berczynével, most a Thököly út felé eső lakrészre, az ő akkori lakására. 1984-ben halt meg. Így egyesült újra a László-féle műtermes emelet. Szegvári Károly soha nem volt a kurzus kedvelt művésze. 1920-ban született, fiatalemberként elvitték az oroszok, évekig táborokban élt. Kijev mellett, lágerben. 49-ben szabadult. Akkor fejezhette be a főiskolát. Nem sokkal ez után elfogták egy levelét, amiben a disszidálását készítette volna elő. Bevitték az Andrássy útra, internálták Kistarcsára. 1953-ban jöhetett vissza Pestre. Azon a napon, amikor születtem... November másodikán. Nehezen, nagyon keservesen élt. Tanított amatőr képzőművész-körökben, néha kapott egyegy megbízást portréra, gondolhatja, hogy ritka lehetett egy ilyen alkalom. Aztán egy kis levegőhöz jutott, amikor az Artex felfedezte azt a képességét, hogy minden műfajban profi. Amerikai vevőknek festett megrendelt zsánerképeket, kártyás kompániáról, libás zsidóról, mikor mi kellett. A hetvenes évektől következtek a tanyák, gémeskúttal. Utána külföldi magánmeghívások. Puskás , Cziffrá ék, Németország, Párizs. Szinte a teljes Kohl-kormány arcképét megrendelték tőle. Több kiállítását is menedzselték ezek a barátai, odakint. Úgy hogy a nyolcvanas évekre talpra álltunk. Mert állami megrendelést soha – se előtte, se utána – nem kapott. Bónusz – Amikor már jobban ment – és ez azzal is összefügg, hogy 1983-ban, Karcsi elnökletével alakult meg az utcánkról elnevezve a Zichy Galéria, amelynek megengedték, hogy függetlenedjenek a tagjai az állami műkereskedelem rendszerétől – szabad utat engedhetett mindig is erős gyűjtőszenvedélyének. Akkoriban többször is eljött hozzánk Gobbi Hilda , igen jó barátságban vol tak. S ha jött, biztos, hogy rásózott nem is keveset a téglajegyekből, gyűjtötte a pénzt az új nemzeti felépítésére. Egyszer aztán megígérte, eladja nekünk hálából a felrobbantott színház királyi páholyának aranyozott felső díszét. Nem sokkal a halála előtt, talán 1987-ben, el is hozatta, megvettük. Hivatalos elismerésre soha nem találták méltónak Szegvárit, a már előkészített Kiváló Művész cím várományosa volt ugyan 1962-ben, de kiderült a „múltja”. Nem kapta meg. Három éve, április 13-án halt meg. Ha akarom, ha nem, muszáj ránéznem erre a gyönyörűségre, amikor átmegyek a hallból a nappaliba. Magában gondolkozva lehet, hogy keserű ember volt Karcsikám, de ezt soha nem mutatta. Derűs, aranyozott kedéllyel fogadta, ami körülötte és vele történt. Ahogy ez a pusztulásból kimentett dísz is rendíthetetlenül teljes – és önmaga. ● 5 BUDAPEST 2015 április
