Budapest, 2014. (37. évfolyam)
3. szám március - Simplicissimus Budapestje
Simplicissimus észreveszi, hogy fényképezőgépén panoráma üzemmód is van Hiába a remek mobilba épített lehetőség, azért nincs jobb egy igazi gépnél. Különösen, ha hússzoros gumiobjektív van benne... Aztán egyszer csak rájött, hogyan működik a panoráma üzemmód... Semmi titka nem volt, az volt a baj. A kevés számú idei téli nap idején aztán alaposan kipróbálta az új játékot. Úgy döntött, egy függőleges panorámát mutat a csigalassúsággal dzsentrifikálódó Király utcából, ahol be tudott surranni egy udvarba. (Sony Cybershot DSC-HX1, 2010. évi modell.) „Grands Travaux, Grand Projets” – töprengés végesvégül a Kossuth téri szobrok ürügyén E francia kifejezések (kiejtésük kb. „gran trávó”, „gran prozse”) szó szerinti jelentése: nagy munkálatok, illetve nagy projektek. Mitterand elnöksége idején azokra a nagy építkezésekre és átszervezésekre/korszerűsítésekre használták, amelyekkel a francia kultúra és civilizáció helyzetét akarták megerősíteni Európában és a világban. A Budapest különböző területein elkezdett, illetve tervbe vett egyre nagyobb léptékű munkák jutatták eszembe a francia példát. Kossuth tér, Vár, Városliget, Margitsziget, Citadella, Vizes Stadion a Dagálynál, Új Népstadion, Rubik Múzeum – vajon mit gondoljon erről egy Budapestért lelkesedő, tájékozott polgár? Egyfelől lehet zsigerből ellenezni, politikai ellenzéki alapállásból – a követett módszerek ehhez kivételes táptalajt és indokkészletet nyújtanak. Lehet racionálisan megkérdőjelezni a terveket az ország teherbíró képessége alapján. Lehet abban reménykedni, ami Indiában történt, hogy a legnagyobb szegénység idején is atomkutatási- és űrprogram indult, mert hogy „az eredmények majd leszivárognak” (és tényleg...) Lehet abban bizakodni, hogy bejönnek majd a turisztikai remények, a sok új turista generálta adóbevételek. Tessenek megpróbálni a dolgok mélyére tekinteni. Aztán tessék álláspontot választani. Fordítva kevésbé termékeny a dolog. Vigyázat! Mire ezeket a sorokat Önök elolvassák (mindenféle véletlen események miatt ez a néhány sor két hónapot csúszott), megnyílik az újjáépített Kossuth tér, amely a legkisebb „grand travail” mind között. Lefogadom, az emberek túlnyomó többségének nagyon fog tetszeni. De két dologban igen speciális. Régóta szükséges fejlesztés, amely ráadásul jól beleillik Budapest jól bevált sikerreceptjébe: a régi és új szimbiotikus, együttes kiaknázásába. Meg fogják látni: a kertészeti kialakítás, az utcabútorok, a villamospóznák kortárstárgy-nyelven beszélnek – de csendesen. Semmi sem akarja túlharsogni az Országházat. A Kossuth tér abban is speciális, hogy sokakat zavar (a tér megnyitása előtt legalábbis zavart) a szobrok közötti retró indíttatású rendcsinálás. Erről jól összevitatkoztunk Simplicissimussal. Mert felróttam neki, hogy miért a Károlyi szobor (korántsem elegáns, kivitatatlan) eltávolításán lovagol, ha egyébként állandóan a régi Budapest elegáns, nyugodt terei után sóvárog. Hogy miért nem az Andrássy szobor újra megtalált eleganciájának, József Attila megtalált helyének örül. Hogy nem lehet egyszerre szűznek maradni és szerelmeskedni is! Nem tagadom, jó lenne egyszerre kint is bent is lenni, jó sok egeret fogni – zárta le a vitát Simplicissimus. Mert ahogy mindig, sietett valahová. Mikor egyedül baktattam hazafelé, eszembe jutott, hogy eredetileg az Országház is egy nagy-nagy grantrávó volt. Aztán csökkent az ország mérete, az országgyűlés kamaráinak száma, növekedett viszont a motorizáció, a kövek állandó cseréje hatalmas utólagos költségeket rótt az országra. Hát ez az! Hogy lehet az ilyen drága projektekbe bekalkulálni a jövendő történelmi eseményeit – sőt a globális trendeket? És ha nagyon nehéz, akkor inkább meg se próbáljuk? És még egy, csak a szellemi higiéniára tartozó kérdés: a szobrok közötti utolsó, végleges rendcsinálás hívei miért nem vetik fel az utolsó öt Habsburg szobor visszahelyezését a millenniumi emlékműre? Az lenne konzekvens magatartás, hát nem? A Habsburgok reális szerepét a magyarság korszerű Európába integrálásában mikor építjük már be a világképünkbe? A Habsburgokat a legsötétebb kommunista diktatúra idején távolították el, amikor az ország alig volt függetlenebb egy balti szovjet köztársaságnál. Ha ezt nem lehet, (márpedig a mi életünkben ezt aligha lehet, alighanem a felvetésért is a fejemet veszik) akkor miért nem? 18 A VERSROVATOT SZERKESZTI KIRSCHNER PÉTER Simplicissimus Budapestje BEVEZETÉS A KORSZERÛ SZNOB- ÉS HEDONIZMUSBA, VALAMINT AZ ALKALMAZOTT EMBERLESÉS TUDOMÁNYÁBA
