Budapest, 2014. (37. évfolyam)

3. szám március - Horváth Júlia Borbála: VÉGELADÁS - Alsó, felső, Király!

A budapesti Felső Külváros fejlődése meg­állíthatatlanul vonzotta a kézműveseket és a kisiparosokat. A Dűlőútra naphosz ­szat érkeztek a fuvaroskocsik, a Városli­getbe látogató lakosok kirándulás előtt/ után be-beugrottak egy kis vásárlásra. A később Terézvárosnak nevezett terület – egyben Pest legnépesebb része – a többi belkerülethez hasonlóan jó kétszáz évvel ezelőtt kezdte fejlesztgetni kereskedőne­gyedét. Hogy a célközönségnek ne kell­jen túl sokat gyalogolnia, a boltok köré lakóházak épültek, ami tovább erősítette a helyben boldogulás lehetőségét. A napok állandó nyüzsgéssel és történéssel teltek, s nem utolsó sorban, biztos megélhetéssel szolgáltak. Leginkább a kis boltoknak, az olcsóbb kategóriájú tömegcikkeknek volt keletje, a szatócsok már akkoriban is biz­tos bevételre számíthattak. Manapság sincs ez másképp, legföljebb több a zárva tábla, vagy ha nyitva is, érdek­lődés híján akár lehetne lakat is az ajtón. A vásárlók jönnek-mennek, felejtik a régit és igazodnak az újhoz, a boltosok közül jó páran – nem kis áthallással – a „nomen est omen”-re alapozva remélik szerencséjüket: király a vendéglő, király a gyógyszertár, a növénybolt, a fodrászat, melyeknek árnyé­kában arany- valamint kulcskirály is meg­vetette lábát, mellettük szürke árnyalatot képez az Auróra lámpatest és izzóbolt, s a mesés gazdagságot sugalló Orient ékszer. A találékonyság az elnevezésekben és a kíná­latban sem ismer határt. Például a használt ruhák területén új árnyalattá vált az akciós plüssállatokra koncentrált kínálat, ahol a legfinnyásabb óvodás is játszva nyuszijára találhat. De hogy a felnőttek se maradjanak ki a jóból, amíg gyerekecske válogat, szü­lőke gondtalanul kapirgálhat a szezonális rongyok között. Ily módon egyesíttetett a ruhabolt a gyermekmegőrzővel, miközben a zsenge korúak turkálási képességének ki­művelése is lebonyolódhat. A szombat délelőttök kifejezetten támo­gatják azon boltok látogatását, amelyek­be az emberiség magától soha sem tenné lábát. Amikor például apuka átütően til­takozik a heti s.k. takarítás ellen, anyuka, ki jártasabb e tájon, lazán odamondhatja neki: idehallgass, édes uram! Ha hiányos felszerelésre hivatkozván (önjáró robot) nem sikerül eleget tenned az igazságos munkamegosztás, egyben a modern fe­minista irányzatok elvárásainak, ugyan, Alsó, felső, Király! szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László Utcafotó. Házak, autók, boltok, emberek. Sietnek, álldogálnak, vásárolnak, élnek. Min nevetett és miért sírt, honnan jött és mit árult, milyen volt a fogadjisten, amikor belépett egy üzletbe, mi történt vele azután, hogy becsapta maga mögött az ajtót. Hirtelen nemcsak kő és por halmaza a kép, megjelennek hangok, szagok, ízek, a lépcsőház falára rajzolt omlott szív, a nevet már csak az tudná kiolvasni, akiét a közepére vésték. 9 BUDAPEST 2014 március VÉGELADÁS 110 108 106 106 106 106

Next

/
Thumbnails
Contents