Budapest, 2014. (37. évfolyam)
2. szám február - Millisits Máté: Kripta a Kálvin téren
A magyar főváros kiemelt jelentőségű műemléke a Budapest–Kálvin téri Református Egyházközség temploma, amelynek felépítése 1816-tól 1830-ig tartott. Az elmúlt évtizedben a 4-es metró Kálvin téri állomásának munkálatai miatt komoly veszélybe került: a tető tömege kötőgerenda hiányában szétnyomta az oldalfalakat. A magyar klasszicista stílust képviselő, becses műemlék megmentése és helyreállítása – jelentős kormányzati támogatással – több szakma áldásos együttműködésének az eredménye, a munkák koordinálását dr. Lichter Tamás építőmérnök végezte. Hetvenkilenc sírfülke A város időszakonként publikációkban is megnyilvánuló, élénk figyelemmel fedezte fel magának, hogy egy titokzatos temetkezési hely rejtőzik a Belváros közvetlen szomszédságában, amely már csak az ott eltemetett jelességek és kiválóságok miatt is fontos emlékhelye volt és maradt Budapestnek. A most, december végével befejeződött felújítási munkáknak része volt a kripta átépítése is, dr. Nagy Gergely tervei nyomán, dr. Susa Éva az Igazságügyi Sza kértői és Kutató Intézet vezetője pedig az 1817–1868 között eltemetett személyekkel kapcsolatos exhumálási munkálatok irányítójaként tett olyan megfigyeléseket, amelyek minden Budapest történetével foglalkozó polgárt érdekelhetnek. Az építészeti beavatkozások során a talajvíz szintjének folyamatos emelkedése miatt a kriptában található sírfülkék egy részét át kellett helyezni. Itt nemcsak a talajvíz elvezetésével, a falak szigetelésével kapcsolatos feladatokat oldották meg, hanem a koporsókat eltakaró márvány sírtáblákat is teljesen felújították, vésett feliratukat újraaranyozták. A helyiség eredeti építészeti kialakítását „eltakarták” a 19. század folyamán egymásra épített sírok. Ezért a felújításkor nem az addigi elrendezést állították visz sza, hanem törekedtek az építéskori térélmény felidézésére is. A síremlékekkel kapcsolatos mozgatási munkálatokhoz a Nemzeti Kegyeleti és Emlékhely Bizottság adott engedélyt. A hetvenkilenc sírfülkében hetvenhárom személy: negyvenegy férfi, húsz nő, kilenc gyermek és három, nem szerint azonosíthatatlan halott földi maradványa található. Kihantolásuk tizenegy, a visszahantolásuk két munkanapot vett igénybe. A koporsókat különböző anyagból készítették, hatvanhatot fából, kilencet fémből. Maguk a csontok viszonylag rosszabb, a temetkezési kellékek aránylag jó állapotban kerültek elő. A 19. században a fülkéket lezáró kőlapok közül ötvenhatot láttak el felirattal, tizenhárom esetben fémtábla jelzi az ismeretlen halottat, néhány pedig jelzés nélküli. A síremlékek megmozgatása során 2013-ban három esetben adódott lehetőség DNS-minta vételére. A vizsgálat különösen a gróf Zichy Manóné Charlot te Strachan 1851. november 12-én végre hajtott öngyilkosságához használt méreg kimutatására irányult. Sokáig szenes pince A grófné vörösréz koporsóját felirat nélküli zárókővel ellátott sírüregbe helyezték. A rézkoporsó egy fából készített ki-Kripta a Kálvin téren Millisits Máté A Kálvin téri református templomnak és évtizedeken át lezárt kriptájának a felújítása 2014 januárjára fejeződött be. A sírbolt a reformkori pesti reformátusság neves személyiségeinek temetkezési helye volt, az egyházközségben szolgáló lelkipásztorok mellett itt helyezték végső nyugalomba az egykori főgondnokot, Fáy Andrást is. A síremlékek bemutatása az egyéni sorsokon keresztül Pest polgári életformájába is betekintést enged. 22 BUDAPEST 2014 február A grófnő emlékműve