Budapest, 2014. (37. évfolyam)

2. szám február - Ráday Mihály: EXFÓRUM - Terv - vagy amit akartok

Az oldalt szerkesztette a Budapesti Építész Kamara Aczél Gábor A városrendezési tervezésben eltöl­tött négy évtizedem során a rendezési tervek tartalmi kö­vetelményei és eljá­rási szabályai több­ször is módosultak. Így tulajdonképpen az lett volna a meg­lepetés, ha a főváros­ban maradt volna a régi tervezési rendszer 2010 után. Budapest korábbi városrendezé­si „eszközei” – az FSZKT (Budapesti Szabá­lyozási Keretterv) és a BVKSZ (Budapesti Városrendezési és Építési Keretszabályzat) hatályukat vesztik, helyükre új tervfajták – a TSZT (Településszerkezeti Terv) és az FRSZ (Fővárosi Rendezési Szabályzat) – lépnek. Tény ugyanakkor, hogy a jó nevű tervezői kollektíva igyekezett ezeket korszerű szak­mai tartalommal is megtölteni. Mindenekelőtt szögezzük le, hogy néhány évtizedes „fejlődés” eredményeként a város­rendezési tervekből mára gyakorlatilag el­tűnt a városépítészet. (Sovány vigasz, hogy nem hazai, hanem világjelenségről van szó.) Pedig a városrendezés legfőbb feladata a te­lepülés- vagy településrész-léptékű térbeli rend megteremtése, a minőségi környezet biztosítása a települést használók számára. A városrendezést korábban a kompozíció, a kreatív megoldások jellemezték, amelyek szorosan összekapcsolták az építészeti terve­zéssel. Ez az igény mára elhalt, többek között annak következményeként, hogy megszűntek a nagy állami beruházások. A városrendezés elsődleges szempontjává így a „jogi bizton­ság” szavatolása vált. Mindezt pedig az épített környezet minő­sége sínylette és sínyli meg. Az újabb és újabb jogszabályok egyre pre­cízebben, egyre inkább „normatív módon” próbálják biztosítani épített környezetünk mi­nőségét. Meggyőződésem, hogy ez zsákutca. Teljesen új szemléletre van szükség, amelynek középpontjában nem a jogi előírások kielé­gítése, hanem az építészeti-városépítészeti minőség szakemberek általi megítélése áll. Tudomásul véve, hogy a szakmai alapon hozott döntés nem jogilag megfogalmazha­tó objektivitás, bizony szubjektív elemeket is tartalmaz. Hogy a szubjektív döntés veszélyeket rejt? Hogy könnyen vissza lehet élni ezzel az ér­veléssel? A veszélyek csillapítására számos technika létezik. A legkézenfekvőbb, ha az egyszemélyi döntést egy erre felhatalmazott grémium kollektív bölcsességével váltjuk fel. Ez a forma egyébként már régóta létezik: tervtanácsnak hívják – csak éppen nincs fel­hatalmazva a szükséges döntési jogkörrel. (Budapesten meg éppenséggel megszün­tették a jól és hatékonyan működő Fővárosi Tervtanácsot, mert szigorúan szakmai alapon hozott állásfoglalásai esetenként kényelmet­lenné váltak.) És ott volna további eszköznek a fellebbe­zés intézménye. Kell hogy legyen mód arra, hogy az alacsonyabb szinten hozott döntést magasabb szinten felülbírálhassák. Nézzünk meg közelebbről egy másik kér­déskört is. A különböző szintű tervek egy­máshoz való viszonyának újraértelmezésére volna szükség. Jelenleg minden településen országos érvényű előírások (OTÉK) szabá­lyozzák az építést, városrendezést. Az a véle­ményem, hogy a részletes elemzésen alapuló helyi (speciális) tervnek felül kellene írni az országos szabályozást, persze oly módon, hogy annak megítélése – megint csak – egy szakmailag hiteles grémiumra legyen bízva. Más szóval az országos előírások ott legyenek érvényesek – „hiánypótló jelleggel” –, ahol nem készültek részletesebb tervek. S ez az elv legyen érvényes az országos és a fővárosi, de a fővárosi és a kerületi tervek viszonyára is. Ráadásul Budapest területén egy megle­hetősen speciális, kétszintű önkormányzati rendszer működik, ahol a városrendezés te­rületén is létezik a kompetenciák megosztá­sa. Márpedig a szubszidiaritás elve alapján a döntéseket azon a „legalacsonyabb” szinten kell meghozni, ahol a rendelkezésre álló in­formációk alapján arra lehetőség van. Éppen ezért a fővárosi tervekben valójában csak a legfontosabb, „összvárosi” jelentőségű ele­meket kellene meghatározni (például városi jelentőségű zöldfelületeket, intézményeket stb.), a lokális jelentőségű elemek tekinteté­ben rugalmas lehetőséget kellene hagyni a kerületi szintű tervezésnek. Beleznay Éva Demokratikus vagy diktatórikus város­fejlesztés? A 21. szá­zadban nem lehet más, mint demokra­tikus! Ma a városla­kók nem csak fedelet szeretnének a fejük fölé, de maguk is részt kívánnak ven­ni a folyamatban. Ez identitásuk lényeges és modern eleme. Egy olyan komplex rendszerben, mint a városfejlesztés, persze nem lehet minden­kinek igaza, el kell fogadni a másik vélemé­nyét, meg kell találni a kompromisszumot, a közös jót. Ez a szakemberek és a résztve­vők közös felelőssége. Én hiszek a Nash-féle nyer-nyer (win-win) modellben, és a gyakor­lat is azt mutatja, hogy az érdekérvényesítő felek elmozdulása nélkül egy-egy folyamat elhúzódik, sokkal több kárt okozva a szerep­lőknek, mint ha egyezséget kötöttek volna. De más és több baj is van. Először is a közérdeket képviselő megren­delővel (alias közberuházásokkal) kapcsolat­ban. Budapest az elmúlt másfél évszázad­ban rendelkezett azokkal az intézményi és jogi feltételekkel, amelyek működtetésével a 13 BUDAPEST 2014 február Terv − vagy amit akartok Ráday Mihály A BUDAPEST 2013/6 számában jelent meg a rendszerváltás utáni négy volt budapesti főépítész véleménye a Baán László nevével fémjelzett Múzeum-Liget koncepcióról. Mindegyikük erős kritikát fogalmazott meg. Majd a Budapesti Építész Kamara által támogatott oldalakon a terveket, a koncepciót pártoló írás látott napvilágot a lap 2014/1. számában. Újra föltettük a kérdést az ex-főépítészeknek, de most nem elsősorban arra vonatkozóan, mit gondolnak múzeumnegyedről. Hanem arról, hogyan látják a várostervezés kérdéskörét s elsősorban az építészeti tervezés szabályozá­sának, a tervek elbírálásának az újabb időkben bekövetkezett változásait. EXFÓRUM

Next

/
Thumbnails
Contents