Budapest, 2014. (37. évfolyam)
12. szám december - Csontó Sándor: A NAGY HÁBORÚ - Az első karácsony a fronton
is járt nekik. (Csak példaképpen említjük, hogy a francia bakák négyen kaptak egy pakkot, melyben sonka, pezsgő, hurka, narancs, szivar, alma stb.volt található.) Hogy mennyire nem tudtak felhőtlenül ünnepelni mégsem honfitársaink karácsonykor, ennek bizonyságul álljon itt a hír Galíciából: „Az oroszok heves támadást intéztek állásaink ellen karácsony éjjelén és mindkét napkor is, tizenhárom nap múlva eljön az ő karácsonyuk is, bizonyos, hogy mi sem fogunk nekik sok időt adni rá, hogy tulságosan elmerülhessenek az imában.” Dr. Sojka Kornél emlékiratai szerint Szla vóniába érkezve Nyimci nevezetű kis sváb faluban helyezkedtek el, az ottani lakosság házaiba szétszórva századonként egy tömbben. „Itt töltöttük a karácsonyi szent estét békességben, nyugalomban, megtisztálkodva, kipihenve. Éppen elég okunk volt erre a több héten át tartó viszontagságos, sáros utakon harcközben megtett fárasztó, egész napokon át tartó gyalogolások után.” Kovács György szerencsésebb volt: „Az oroszok Istensegítsben (Bukovina) voltak, mi meg majdnem az istensegítsi kertek alatt csináltuk a sáncokat. De nekem csak a 30 napi szabadság volt az eszembe, hogy már mikor kapom meg. Tehát elhúzódott december 18-ig, amíg meg nem kaptam az ígért 30 napi szabadságot. Boldog voltam, hogy a Szent Isten végre megsegített, éppen a szent karácsony ünnepeket odahaza töltöm kedves kis családomnál. Megkaptam a szabadságos levelemet reggel 7 órakor, összeszedtem a poggyászomat a vállaimra pakoltam és azzal boldog karácsonyi ünnepeket kívántam néhány bajtársamnak, és útnak indultam. Ők pedig irigy szemmel néztek utánam. Szegények, akik szintén haza gondoltak, hogy mily boldogság éppen karácsonyra haza menni szabadságra. Úgy hogy december 20-án reggel 8 órakor már kiszálltam a Keleti pályaudvaron, Budapesten.” Laky Imre századost Przemysl-ben érte az ünnep. „Karácsonyfákat is állítottunk mindenfelé. Még betlehemjárás is volt, a kis Jézuska sem feledkezett meg rólunk. Egy rozoga asztal körül ültek a tisztek, középen egy kis kivilágított fenyőfácska, tisztek előtt egy-egy tele pohár érintetlen veresborral. Az oroszok által belőtt gránátok, srapnelek darabjaiból mindenféle csecsebecséket készítettek a katonák. Némelyik darab az iparművészet magaslatára emelkedik. Az oroszok is megbecsülték magukat. Sőt, mi több: küldtek karácsonyi ajándékokat és üdvözleteket is. Némi vigasztalást nyújt, hogy nem csak mi nélkülözünk, hanem a lovak is. Nem ízlik nekik a gyaluforgács. Pedig recept szerint preparáljuk. Zöld szemüveget is próbáltunk éhes, elcsigázott gebéink szemére kötni, mégse vették be lucerna helyett. Egyre fogynak. Zörög már rajtuk a csont. Jobb is, ha megesszük őket, legalább nem kínlódnak. (...) Erről jut eszembe, hogy mi sem vagyunk valami jóllakottak. Az adagok egyre szűkülnek. Valami baj van itt. A ruházattal sem vagyunk különben. Nincs fehérruha, nincs takaró, nincs lábbeli. Legalább gyufa lenne. Az sincs. Egy század négy skatulyát kap egy hétre. Úgy őrizzük ezeket a svéd gyufaszálakat, mint a Vestaszűzek az örök lángot.” ● A szerző ezúton mond köszönetet a nagyhaboru.blog.hu-nak a levlapszövegekért, a szerkesztőség pedig a képeslapokért a Bedő Árverezőháznak és a Budapest Antikváriumnak. 4 BUDAPEST 2014 december
