Budapest, 2014. (37. évfolyam)
11. szám november - Jolsvai András: ZÁROM SORAIDAT - Mi a kérdés?
Adódnak azért bizonyos kérdőjelek. Az első a képeslap készítőjével, vagyis inkább felelősségével kapcsolatos. Tudniillik, hogy miért kellett e művészi fotográfiát, mely a híres pesti szállodasort ábrázolja, az égre rajzolt bárányfelhőkkel súlyosbítani? Miért érezte úgy a művész, esetleg a műkereskedő, vagy mindketten, hogy a szürke égre minden körülmények között fel kellene helyezni néhány fehér foltot, így teljesítve ki az alkotást? Akárhogy történt is, ezt a döntést ma már elhibázottnak kell tartanunk. Ettől a beavatkozástól a kép elvesztette dokumentarista jellegét, s valami cukrozott mesebirodalomba lendült át: meglehet persze, épp ez volt a cél. Pedig a fotográfus, aki a Lánchíd oldalán kihajolva elkészítette ezt a képet, nem sejthette (honnan is sejthette volna), hogy a látvány, amelyet rögzít, két évtized múltán örökre eltűnik Pestről: a szállodasor sosem heveri ki a háború bombatámadásait, ami megmarad belőle, később lebontódik, elmállik, és a mögöttük látszó két templomtoronyból is csak egy marad. A Duna-korzón évtizedek múltán új szállodák épülnek, melyek újfajta látvány nyal ajándékozzák meg a leendő nemzedékek fényképészeit. És még bárányfelhők is lesznek majd az égen, igaziak, bele lehet komponálni őket az új idők képeslapjaiba. No, de egy kissé előreszaladtunk. Most még csak kilencszázhuszonhárom januárja van, az országot belepi a hó és az Egységes Párt, Bethlen szakadatlanul konszolidál, fajvédőket és kommunistagyanúsokat tartóztat le és fel, lenyesegeti a legitimisták szárnyait, s addig puhítja a Népszövetséget, míg az év második felében megkapjuk a várva várt kölcsönt. Miközben pedig ilyenek történnek a budai Várban és a Parlamentben, egy huszonkétéves orvostanhallgató, bizonyos Pálffy Endre levelezőlapot fogalmaz (igen, igen, éppen ezt a Duna- sori műfelhőset, amiről beszéltünk) a Horthy Miklós útra (ezek se sokat gondolkodtak ott Lágymányoson, kiről nevezzék el a főútjukat, úgy kijött a kormányzó úr őfőméltósága, mint a pinty), nagyságos Mihálka Gézáné úrasszonynak, hogy, miként az illendő is, kimentse magát a hétfői látogatás elmaradása miatt. Okai valóban súlyosak, hősünket rövidesen operálni fogják a Baross utcai kettes számú sebészeti klinikán. Ám, mint írja, reméli, hogy néhány hét múlva ismét egészséges lesz, s akkor (ezt nem írja, ezt csak sejteti) ismét ellátogathat a Horthy Miklós útra. Addig is kézcsókjait küldi a ház úrnőjének és szívélyes üdvözletét a férjnek, a dolgok természetes logikája szerint Mihálka Gézá nak. Akkor most, ahogy Poirot Herkules szokta, foglaljuk össze, amit tudunk. Mihálkáné, mint látjuk, hétfőnként nyílt házat visz a Horthy Miklós úton (nyolcvannégyes szám, második emelet), ahová Pálffy orvostanhallgató is bejáratos. A fiatalember váratlanul megbetegszik, ezért egy képeslapon kimenti magát a következő Mihálka-estélyről. Ez eddig világos. Sőt, az is világos, hogy a medikus tudja, a lapot nemcsak Mihálkáné olvashatja. Ezért a visszafogottság, ezért a hangsúlyos üdvözlet a férjnek. Aki persze éppen e képeslap olvastán fog gyanút. Pálffy úr ugyanis elköveti a titkos szerelmesek szokásos hibáját, túl sokat fecseg. Elég volna két sor, megbetegedtem, elnézést, majd jövök. De a szerelmes ifjú nemcsak távolmaradását magyarázza hosszan, hanem azt is pontosan megírja Mihálkánénak, hol lesz feltalálható az elkövetkező hetekben. Nemcsak a klinikát, a kórtermet is: ennek pedig csak akkor van értelme, ha a levélíró azt szeretné, kedvese felkeresné ott. Ilyen egyszerű ez: nem is kell Poirot-nak lenni hozzá. Mihálka Géza se volt az, egyszerűen csak figyelmesen olvasott a sorok között, aztán felfogadott egy magándetektívet, és három hét múlva mindent tudott. A többiről csak annyit, hogy a Duna-sori szállodák egész jól megúszták ahhoz képest, ami a Horthy Miklós úton történt. ● 32 BUDAPEST 2014 november Mi a kérdés? Jolsvai András ZÁROM SORAIDAT
