Budapest, 2014. (37. évfolyam)
11. szám november - Himnusz a boldogsághoz - Zappe László: Kongás – csemegepulton innen, tengeren túl
Gerlóczy Márton írása – Göttinger Pál és Lőkös Ildikó színpadi vál tozatában legalábbis – ügyes és üres. Ötvös András játéka a Jurányi kamaratermében – Göttinger Pál rendezői irányításával – bravúros és dús. Gazdagsága azonban nem tartalmi, hanem csupán színbeli sokféleséget jelent. Átüt rajta az alaphelyzet: még fikcióként sem valódi csemegepultos írta A csemegepultos naplóját, nem igazi kétkezi dolgozót kell elképzelnünk, hanem egy írót, aki inkognitóban kirándul az életbe. Kiábrándult, válságba jutott, elmagányosodott értelmiségi (művész) fiatalember szokványos reakciója, rengeteg jó hatásfokkal működő regény, film, színpadi mű született ebből az alaphelyzetből. Kétségtelen előnye az őszinteség látszata. Az író nem állítja, hogy mindent tud, még azt sem, hogy ismeri az életet. Sőt azt sem, hogy ismeri önmagát. Kísérleti nyúlként dobja be magát a létezés evidens közegébe, hogy ott megtudja, milyen a világ, és milyen benne ő, a gondolkodó, a reflektáló, az érző férfiú. (Kínosabb változat, amikor nők teszik ugyanezt – női mivoltuk, szemléletük, világlátásuk különös hangsúlyozásával.) Ötvös András roppant eleven, intenzív életet él a Szalai József tervezte kockában és körülötte, rengeteg szerepet játszik el, az első személyben szóló elbeszélőn kívül megjeleníti főnöknőjét, számtalan vásárlót és lakótársat, no meg számos lehetséges és lehetetlen partnernőt. Pezseg benne és körülötte a csupa nagybetűs ÉLET. Rengeteg jellem és figura, még több hangulat és érzés. És mindeközben forgatja a kockát, annak is megmutogatja minden oldalát, játszik ruhákkal, kellékekkel, álarcokkal. Úgy betölti a teret hanggal és látvánnyal, olyan plasztikusan elképzelhetővé teszi azt is, amit történetesen nem mutat meg, hogy az előadás végére csaknem teljesen elnyomja azt az enyhe kongást, ami a kétségkívül művészi tehetséggel és írói rutinnal megalkotott szöveg mögül azért kihallatszik. Majdnem elfelejtettem, hogy a roppant szórakoztató produkció Orlai Tibornak is köszönhető. És Orlai-produkció természetesen a Belvárosi Színház sokkal öblösebben kongó új bemutatója is, melynek címe A folyón túl Itália. Hogy hol és milyen folyóról van szó, azt a meglehetős nyüzsgésben nem sikerült felfognom, de legalábbis megjegyeznem. Onnan nézve Itália ugyanis jócskán a tengeren is túl van. Amerikába szakadt olasz család zajong a színen két felvonáson át. Pontosabban négy nagyszülő és egy unoka. A zsivaj oka vagy inkább ürügye pedig az, hogy az unoka, aki minden vasárnap az ősöknél ebédel, jobb állás reményében távozni készül a városból. Az öregek, akiket gyermekeik (házastársukkal együtt) már korábban elhagytak, roppant eredeti csapdát próbálnak állítani a fiúnak, ráuszítanak egy éppen magányos, viszonylag ifjú nőszemélyt, hátha a szerelem visszatartja az árulásra készülőt. (Hogy miért ne mehetne a hűtlen unoka új állomáshelyére a fiatalasszonnyal együtt, ha úgy adódik – ezt ne tőlem kérdezzék. Tény, hogy ebben a léha műfajban általában nemigen szokás az elemi logikával törődni. Nem is értem magam, hogy miért jutnak eszembe egyáltalán ilyen kérdések.) Mindenesetre mentségére szolgál a sikert és a minőséget többnyire jó érzékkel párosító producernek, hogy ezt a meglehetősen oktalan történetet kiváló színészekkel játszatja el. Znamenák István érdek telen díszletében és szakszerű rendezésében élvezhető mértékben érzelgős, a szöveg csekély szellemességét jócskán megemelő színjátszást láthatunk. Az unokát Szabó Kimmel Tamás intelligens tá volságtartással, az érzések túlcsordulásától magát visszafogva adja, Cseh Judit pedig hozzáértéssel prezentálja a kínos helyzetbe hozott fiatal nő természetesen okos viselkedését. Lukács Andor és Lázár Kati adja az egyik vén házaspárt – őket elég gyakran láthatjuk ah hoz, hogy tudjuk, remek formában vannak. Benedek Miklós t és fő képp Szabó Évá t viszont annál ritkábban nézhetjük. Már azért is érdemes egy estét erre az édes-bús történetre szánnunk, hogy velük találkozzunk, hogy lássuk, még mindig magabiztosan tudják, amiért szerettük őket. ● KONGÁS – CSEMEGEPULTON INNEN, TENGEREN TÚL Zappe László 28 BUDAPEST 2014 november Olivier Messiaen Turangalílá-szimfóniája egy monumentális szerelmi ének a modern zene szerelmeseinek, melyet Fischer Iván vezényletével, és Roger Muraro zongora művész közreműködésével játszik a Budapesti Fesztiválzenekar. A francia zeneszerző ornitológusként is tevékenykedett és színhallása is volt, így a szinte tökéletesen reprodukált madárhangok és a színek különlegesen fontos szerephez jutnak a műveiben. A Turangalílá-szimfóniában egy izgalmas elektronikus hangszer, az ondes martenot is felbukkan, amely rendkívüli hangterjedelmével, és éles, mégis emberi hangszínével isteni figuraként jelenik meg a műben. ● HIMNUSZ A BOLDOGSÁGHOZ A Budapesti Fesztiválzenekar hangversenye Művészetek Palotája, 2014. december 12–13–14. Roger Muraro fotó: Vincent Catala
