Budapest, 2014. (37. évfolyam)
10. szám október - Gál Vilmos: Herman Ottó emlékezete
Tervezett tárlatunknak ez a szakasza hármas tagolásban foglalkozik politikai karrierjével. Egyrészt szeretnénk élénk képet festeni a korszak választási szokásairól, a korteskedés módjáról, a képviselőségről – az ahhoz vezető út stációin keresztül. Ehhez gazdag anyag áll rendelkezésünkre, amely a Nemzeti Múzeum gyűjteményeiben halmozódott fel az utóbbi százhúsz esztendőben. Képviselői tevékenysége a második lépcsőfok, és Kossuth Lajoshoz fűződő kapcsolata a harmadik. Ebben a részben felvillantjuk Kossuth egy kevésbé ismert oldalát, a természettudományokért rajongó autodidakta természetbúvárt, amihez meglepően sok, ám a nagyközönség számára eleddig kevéssé ismert tárgyi anyagot sikerült fellelnünk. Egészen unikális műtárgyak kerültek elő más gyűjteményekből, illetve a Nemzeti Múzeum raktáraiból. A Kossuth-Herman kapcsolat (két személyes találkozás és intenzív, húsz évet átívelő levelezés) sem kerülheti el a kiállítás kurátorainak figyelmét. Kiállításunknak ezt a részét Herman Ottó Kossuth ravatalánál mondott megható beszéde és a temetéshez kapcsolódó relikviák zárják. Viták mindhalálig Az 1890-es években tudományos téren fontos lépésként kell értékelni az Ornithológiai Központ létrehozását, melynek Herman haláláig tiszteletbeli elnöke volt. Az e tisztséghez járó, egy miniszteri osztálytanácsos fizetésének megfelelő javadalmazásnak köszönhetően jutott el végre az anyagi biztonságig. Érdekes mellékszál, hogy ezt a javadalmazást a kormánypárti politikus Mikszáth Kálmán járta ki a miniszterelnöknél ellenzéki kollégája számára. Akkoriban így mentek a dolgok... Ornitológusként a madárvonuláshoz, illetve a madarak gazdasági hasznához-kárához kapcsolódó kutatásai felbecsülhetetlen értékűek. Ez a munkája a korban elképesztően modern gondolatok köré épült. Értékét kormányzati szinten is elismerték, így kaphatott anyagi támogatást a Földmívelésügyi Minisztérium széles látókörű vezetőjétől, Darányi Ignác tól, aki nagyra érté kelte tevékenységét. Az 1890-es években Herman rendkívül fontos szerepet játszott a néprajzi gyűjtésekben, ezek publikálásában és kiállításokon történő bemutatásában is. Már az 1885-ös Országos Kiállításon is részt vett, ám halászati gyűjtésének bemutatásával az 1896-os Millenniumi Kiállításon nemzetközi szinten is nagyot alkotott, a külföldi néprajztudomány elismerését is kivívta. A Városligeti tavon létrehozott diorámák sora, a tó vizén épült „szigeteken” exteriőrök sokaságát felvonultató őshalászati bemutató rendkívül modernnek számított a maga korában, és elképesztően magas színvonalú vizuális látásmódját dicsérte. Néprajzi gyűjtéseit tovább folytatta, és kiállítási technikáit tovább csiszolva újabb, a nemzetközi etnográfus szakmát ismét lenyűgöző kiállítást rendezett az 1900-as párizsi világkiállítás magyar pavilonjában. Itt az őshalászati bemutató mellett a magyar pásztorélet eszközeit, díszítőelemeit, motívumkincsét is a nagyközönség elé tárta. E két esemény bemutatásának kiállításunkban is jelentős szerepet szánunk, egy különös kísérlet keretében: a fennmaradt képi források segítségével szeretnénk legalább részlegesen reprodukálni századfordulós kiállításainak hangulatát. 24 BUDAPEST 2014 október Vadászruhában, lábánál kutyája (beállított, műtermi felvétel) Képeslap az 1900-as párizsi világkiállításról. A lapon Herman kézírásával vicces versike: „Kiállítás: csupa szemét / város: csupa por/Egy van, ami mindenütt jó / s kibékít: a bor”
