Budapest, 2014. (37. évfolyam)
10. szám október - Róbert Péter: Dózsa – 500
feldúlták a boltokat, bántalmazták a nemesi öltözetűeket. Dózsa meghökkent s válaszul elrendelte a felkészülést az indulásra. Parancsot adott Száleresi ( Szaller, Saller?) Ambrus nevű pesti polgár alvezé rének, hogy háromezer emberrel maradjon itt, erősítse meg a tábort szekérvárral, és várja további utasításait. Május 15-én pedig ismertette a hazatérésre felszólító királyi parancsot, szabad választására bízva mindenkinek, hogy engedelmeskednek-e. Többségük vele maradt, Ceglédre meneteltek. Bakócz Tamás érsek is megrettent a fejleményektől, és mint pápai legátus, május 23-án feloszlatta a keresztes sereget. Körlevelét Dózsa másnap Békésen vette kézhez. Budán már előbb megismerték Bakócz visszavonó főpásztori körlevelét, és mivel a lakosság szimpatizált Dózsával, komoly zavargások törtek ki. Megtámadták a budai várat, néhány bástyáját el is foglalták. Berontottak Perényi nádor hivatalába, aki menekülni kényszerült előlük, feldúlták a káptalani hivatalokat, és megtámadták a visszavonó intézkedést támogató ferences és domonkos kolostorokat. Felkelésüket Bornemissza János budai várnagy és alvezére, a később papi pályára lépett és Mohácsnál hadvezérként elesett, de akkor még csak huszártiszt Tomori Pál nagyon hamar leverte. A főváros lecsendesítése után Száleresi Ambrus csapatainak gubacsi táborára került sor. Parancsnoka a korabeli leírás szerint: ,,szelíd lelkületű és tudományokban művelt volt, egyáltalán nem volt lázadásra hajlamos és zavartkeltő ember, nem gonosz szándékból, hanem a vallásért vette fel a keresztet”. Amikor meglátta, hogy Bornemissza János és alvezérei – Tomori Pál, Batthyány Ferenc és Móré László – jelentős csapatok kal, lovassággal közelednek, tárgyalásokba kezdett, és letette a fegyvert. Ötezer fős seregének egy része, főleg a hajdúk azonban tovább harcoltak. Június 21-én a királyi seregek német zsoldosokkal megerősítve támadtak ellenük. Szekértáborukat ágyúzták is. Végül a kor csatadöntő fegyverneme, a nehézlovasság győzött. (Nem véletlen, hogy ezeket a vérteseket Európa-szerte ,,paraszthalálnak” nevezték.) Az isaszegi erdőig üldözték őket, a futók közül sokan a Dunába vesztek. Istvánffy leírása (a Magyarok dolgairól) szerint: ,,A foglyok egy részének levágták fülét és orrát, hogy a többieknek elrettentő például szolgáljanak, míg néhányukat, kik gaztetteket követtek el, a király és a tanács parancsára a bíróságoknak adták át. Ezeket azután kivégezték.” Négyszáz ,,kuruc” – mert kezdték így nevezni a felkelőket a kereszt (crux) szóból – esett el. Azt is feljegyezték a források, hogy az elfogott hajdúknak izzó sisakot nyomtak a fejébe, mintegy megelőlegezve Dózsa későbbi tüzes vaskoronáját. Ezzel a főváros környékén megszűnt a parasztháború. Dózsa serege a török elleni hadjáratok klasszikus útvonalán haladt tovább Temesvár – és végzete felé. Hírek szerint a szegényebb budai és pesti polgárok továbbra is rokonszenveztek a parasztokkal. Egy cseh levél szerint: ,,Minden, ami csak csőcselék van Budán és Pesten” nagyon ör vendezik, sőt leszúrják a Dózsa ellen induló katonák lovait a városkapuban. Az utolsó ütközetben, Temesvér alatt, július 15-én sokan elestek, a felkelők közül rengeteget kivégeztek, de ennél talán még rosz szabb volt a megtorló törvénykezés, mert ez századokra súlyosbította a parasztok sorsát. Ötszáz éve, október 18-án, Budán és Rákoson ült össze a nemesi országgyűlés, amely súlyos rendszabályokat hozott a fellázadt jobbágyok kárára. Több mint egy hónapig tartott, és a végül novemberben szentesített törvények megvalósították a célt: ,,Hogy árulásuknak emléke és időleges büntetése maradékaikra is átmenjen, és hogy minden ember megtudja, milyen bűn az urak ellen fellázadni: ennek utána az ebben az országban bárhol lakó összes parasztok hűtlenségi vétkük miatt szabadságukat, amely szerint egyik helyről a másikra költözhetnek elveszítvén, az ő földesuraiknak föltétlen és örökös szolgaság alá legyenek vetve.” Jellemző, hogy – oldalvágásként Bakócz felé – még az egyházi szolgálatba való előmenetelt is elzárták előttük: ,,A királyi felség – az előbb említett parasztárulás örök emlékére – püspökké vagy érsekké senkit se tegyen, aki paraszti nemből származott.” Fővárosunkban Dózsa csak 1945 után kaphatott utcaneveket, illetve szobrot. Az 1937-ben avatott budai Tüzér-emlékmű az ostrom alatt erősen megsérült, helyére állították fel 1971-ben a parasztvezért ünneplő kompozíciót, Kiss István alkotását. Több kerületben neveztek el róla közterületet, legjelentősebb a korábbi Aréna út, amely 1945 óta viselte Dózsa György nevét, emlékeztetve az annak idején ott táborozó keresztesekre. A felkelést vérbe fojtó Zápolya János nevét is több utca viseli Budapesten, talán mert ő lett az utolsó magyar király a Habsburgok előtt. Az elnyomó törvényeket alkotó jogtudós, később nádor Verbőczy ét szin tén – bár az ő belvárosi szobrát 1945-ben ledöntötték. ● 13 BUDAPEST 2014 október
