Budapest, 2014. (37. évfolyam)
9. szám szeptember
BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXVII. évfolyam, 9. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Csontó Sándor, Deme Péter, Hidvégi Violetta, Kirschner Péter, Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Sebestyén László (fotó), Török András (Simplicissimus Budapestje), Zeke Gyula A BUDAPEST facebook oldalának szerkesztője: Vadász Ágnes A szerkesztés mûhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelôs kiadó: Dr. Dávid Ferenc 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. Telefon: 577–6300, fax: 323–0103 Lapigazgató: Fabók Dávid Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését az NKA támogatja Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Kifosztott sír az óbudai kocsiszín (2. oldal) A hátsó borítón: „Légy jó mind halálig” (18. oldal) BUDAPEST 2014 szeptember BUDAPEST, bármennyire fáj is ez nekünk, október 12-én, az esti órákban megszűnik. Abban a pillanatban, amikor összeszámolják a leadott szavazatokat, és kiderül, ki lesz a választók bizalmából a város főpolgármestere, véget ér egy kis híján másfél évszázados történet. Az egyesült Budapest históriája. Habár az itt élőkben ez még nem tudatosult eléggé, a helyzet valóban az, hogy az 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesítésével létrehozott város október 13-tól huszonhárom egymás mellett létező és egymással kényszerűen versengő kerületre bomlik szét. Az omlékony piramis csúcsán persze továbbra is ott egyensúlyoz majd az úgynevezett főpolgármester, csak éppen a testület nem a fővárosiak választottjaiból fog állni, hanem a kerületek első (második) embereiből. Amiből persze az is következik, hogy a fejlődésre koncentráló várospolitikának most jó időre lőnek, politikai alkuk döntenek mindenről. Épp az ellenkezője történik tehát annak, amire Budapest rá van szorulva. A rendszerváltáskor bizonyára nem ezt a szétesést akarta megalapozni a törvényhozó, amikor a korábbi, korlátozott hatáskörű tanácsok helyébe széleskörű tulajdonosi-működtetői jogkörökkel felruházott kerületi önkormányzatokat állított. Volt abban logika, hogy a „dolgok” ott dőljenek el, ahol az emberek átlátják őket, minél szűkebb körben, alacsonyabb közigazgatási szinten tehát. De ami ehelyett történt, az prímán mutatja, milyen, amikor a demokratikus álom találkozik a sárfoltos valósággal. Erről a rendszerről ki is derült már az első ciklus végére, hogy tarthatatlan, mert a kisebb közösség érdeke rendre felülírja a nagyobbét – ennek ellenére esély sem volt kijavítani. Pusztán azért, mert ezek a nagyhatalmú testületek az önkormányzatokat is eluraló politikai pártoknak káderkeltetőül és -fektetőül, valamint pénzszivattyúként szolgáltak. Ami ebből következett, azt látjuk magunk körül, bármerre nézünk is Budapesten. Az átláthatatlan és méregdrága parkolási szisztéma, a belvárosi üzleteket tönkretevő plaza- és hipermarket-armada, a gyerekszám csökkenésével dacoló, túlzott kínálatot nyújtó, a hátrányokból azonban mit sem lefaragó iskolarendszer ugyanúgy a kerületek túlhatalmának következménye, mint a városrészenként változó szociális ellátás vagy az adónemekben tapasztalható káosz. És bevalljuk vagy sem, de tény, hogy ez a szó szoros értelmében vett rendetlenség oda vezetett, hogy szeretett városunk, két évtizeddel azután, hogy semmihez sem fogható esélyt kapott a fejlődésre, még mindig nem „jó hely”. Vannak attrakciói, találhatni benne kellemes utcákat, élhető tereket, gyönyörű házakat, jó éttermeket és pompás múzeumokat, csak éppen az egész, úgy ahogy van, nem jó. Szomorkás, kopottas, zilált. Vezetetlen. A kétharmados törvényhozói hatalommal lehetett volna segíteni ezen. Meghagyni helyhatóságnak a kerületeket, de a tulajdonosi, városigazgatási, településtervezési vagy akár iskolafenntartási feladatokat átadni egy megerősített jogosítványokkal bíró, valóban az egész városért felelős fővárosi önkormányzatnak. Egy olyan testületnek, amelyben nem az országos szintű politikai csatározások folynak le kicsiben, éppen ellenkezőleg: az lesz a fontos, ki mit képvisel, mit céloznak a tettei, milyen tervek megvalósításáért dolgozik, és – ha már utópia, legyen gyönyörű – idővel merőben érdektelenné válik, pártszínekben teszi-e ezt, vagy civil szervezet, netán egyéni teljesítmény áll mögötte. Ennek a Budapestnek az első embere végre nem csak nevében lenne főpolgármester: ő már kellő puvoárral képviselhetné a másfélmillió budapestit az ország és a gazdaság főszereplőivel építendő és fenntartandó kapcsolataiban is. Ennek azonban most éppen az ellenkezője történik. A parlamenti kétharmad a város jövőjéről mit sem gondolva, a voksvadászat jegyében módosította a fővárosi önkormányzatról szóló törvényt, és nem riadt vissza némi demagógiától sem (aki a döntést támadja, valójában zsíros állásokat véd), amikor úgy határozott, hogy ezentúl a kerületi polgármesterekből és néhány vesztes jelöltből álljon fel a testület. Ez a helyzet a civil cselekvés maradékát is kiirtja majd a város életéből, a pártlobbik uralma megerősödik és fennmarad, amíg világ a világ. Mielőtt lapunk következő száma napvilágot lát, a folyamat beteljesedik. Ez volna tehát az utolsó pillanat, amikor bármi értelme lehet, hogy közzétegyük, mi miben látjuk a megoldást. De aki tőlünk bölcs tanácsot vár, csalatkozni fog. Hiszen mi is csak azt látjuk, hogy az önkormányzati választás kampányában erről a katasztrófahelyzetről szó sem esik. Nincs olyan közéleti erő, amely világossá tenné, hogy a választás tétje ezúttal nem az, ki győz, hanem hogy ki mindenki és mi mindent veszít el. Csak arra koncentrálnak, mit préselhetnek ki maguknak ebből a reménytelen helyzetből. Bármi legyen is az eredmény, a legfőbb kárvallott ezúttal is maga a város lesz, BUDAPEST
