Budapest, 2014. (37. évfolyam)
1. szám január - Szántó András: Vadász Endre Budapestje
1939, Új magyar akvarellek 1940, Magyar rézkarcok 1940, Magyar akvarellek 1942. Az 1945 után méltatlanul agyonhallgatott művész emlékét a debreceni Déri Múzeum kezdte feléleszteni nagyszerű munkáinak bemutatásával. Mára Vadász Endre a műélvezők, a műpártolók és a műgyűjtők szemében is bekerült a két világháború közötti időszakban alkotó zseniális magyar művészek közé. A képeslap-sorozat Érdekes és élvezetes próbálkozás az egyes művészek városkötődését nyomon követni. Krúdy Gyulánál ez igazán egyszerű, művei nyomán Budapestnek szinte az egész térképét megrajzolhatjuk, az író útját követve. Vadász Endre azonban külföldön legalább olyan ismert és elismert volt már életében, mint itthon. A legfőbb kapcsolatokat a művészbarátok és a kiállítások jelentették számára, hazai bemutatkozásaiban pedig igen jelentős szerep jutott Tamás Henriknek, aki galériája legfőbb küldetésének a 20-as, 30-as évek kortárs művészeinek felkarolását tartotta. A Tamás Galéria tevékenységéről sok helyen írtak, a tulajdonos visszaemlékezésein alapuló kitűnő monográfia mindent részletesen bemutat. Itt csak azért említem, mert az önálló és a gyűjteményes kiállításokon való megjelenés mellett a galéria adta ki Vadász budapesti rézkarcait és képeslapjait. Tamás Henrik korábban 25 évig a Singer és Wolfner könyvkiadónál dolgozott, sok évig igazgatóként. Talán innen ered a sokszorosított grafikák szeretete, különös vonzódása a metszetekhez, rézkarcokhoz és hasonló technikákhoz. Ebben pedig nagyszerű társra talált Vadász Endrében, aki rengeteg ex librisével, tájképeivel és európai utazásairól készült rézkarcaival szerepelt a tulajdonos kiállításain – természetesen a kor legnagyobb művészei, a manapság aukciókon is feltűnést keltő művek alkotói mellett. Tamás Henrik 1923-ban kezdte el rézkarcok gyűjteményes kiadását, sokszorosítását 50 (esetenként 100) számozott példányban. Az első mappa Rudnay Gyula rézkarcait tar talmazta, a teljes kiadástörténet feldolgozása még várat magára. Azt azonban pontosan tudjuk, hogy Vadász Endre miként került be a repertoárba. A galéria felkérésére 1932-ben készítette el és 1937-ben jelentette meg Budapest-sorozatát, kézzel színezett, limitált példányszámú lapokon (általában 240×165 milliméter méretben). Ezeket mappába gyűjtve éveken át árusította a galéria, változó borítékokban és tételszámmal. A klasszikussá vált sorozatban – a fellelhető jegyzékek szerint – tíz városkép szerepelt: 1. Kilátás Pestre (Budáról) 235×165 2. Gellért-hegy 165×247 3. Bécsi-kapu tér 165×235 4. Budai utca 165×235 5. Királyi vár 165×235 6. Koronázó templom 165×205 7. Halászbástya 165×205 8. Parlament 165×205 9. Vajdahunyad (-vár a Városligetben) 165×205 10. Buda (látképe Pestről) 165×205 A Vadász életművét gyűjtő és azt a legjobban ismerő Földváry András szerint azonban továbbiak is lehetnek: ő maga rendelkezik például egy Szebenyi Antal (= Szarvas) téri lappal is. Másrészt András szerint többféle címmel is megjelent ugyanaz a kép, tehát a különféle jegyzékek azonosak lehetnek a képek számában, de a tartalmi leírások eltérőek. Továbbá a kiadott mappákba sem mindig a rézkarcok kerültek, mert a szintén kézzel színezett képeslapokból is készültek – nagyobb margóval – 5, 6, 9 stb. számú együttesek. A rézkarcokról viszont – és ebben megegyeznek a gyűjtők és szakértők – mindösz szesen hatnak született nyomtatott, kézzel színezett képeslap-változata. Ezeket a galéria látogatói vásárolhatták meg. Mindet bemutatjuk most, ennek az írásnak az illusztrálására. Nagyszerű kivitelű, igényes alkotások, amelyek mindegyikén megjelennek az emberek, élővé varázsolva az amúgy passzív utcaképet. Bár ma is tudnának a külföldiek hasonló színvonalú, művészi anzikszot küldeni barátaiknak Budapest nevezetességeiről... ● A képek forrása: a szerző gyűjteménye 23 BUDAPEST 2014 január