Budapest, 2014. (37. évfolyam)
7. szám július - Horváth Júlia Borbála: VÉGELADÁS - A Dohány bukéja
9 BUDAPEST 2014 július és az Egyesült Államok focicsapata. Ugyan ki tudna ellenállni olyankor, amikor megint eljött a vébé-ipar ideje, miáltal emberek milliói részesülnek anyagi és lelki támogatásban; a világ apraja-nagyja lelátóról, ágyból, padról, álltából, fektéből képes fölugrani, ha választottja sikert ér el, vagyis betalál a néha tágas, máskor meg oly szűköcske kalitkába, és minden nyelven egyként hördül a tömeg: goaaaal, vagyis gól! A kerthelyiség már jókor megtelt, a környező, árnyaltabb forgalmú helyek is dugig vannak, kigyúlt szemek képernyőn követik a labdát, ragacsos kezek váltva emelik a krigli t, a sodrót, a kriglit, a gyújtót; szabadtéren engedélyezett a füstölés és a füstölgés. A helyi közönség rigmusokkal és fütyüléssel méltatja az aktivitást/passzivitást; ezért jöttünk, kérjük, kilencven percig biztosítsák számunkra a felejtést, nemhiába festünk arcunkra sárgazöld-kék-piros és fehér harci jeleket, s csinálunk magunkból egy hónapon át minden áldott napon rekedt papagájt. Végül Ghána hősiesen elesik, így további értelmet nyer a rejtélyes manó személye, egyben az örök boldogság felkutatása. A továbbiakban Mondi pék szolgáltatja az útravalót, magos és alocsony kifli formájában, ami a Soho Hotel árnyékában elfogyasztható. Az ABC-ben hűs és dús vizet csapolnak, rövid útbaigazítást csatolnak bármely vándor részére: mindig csak előre, vissza ritkán nézzen. A következő reményteljes állomás a borbolt, az In vino veritas – elvégre valami ilyesmiről lehet szó. Itt azonban ötven borász ötszázféle borát árulják, az első tucat végigkóstolása után ki tudná már megmondani, a helyszínen tartózkodik-e a keresett illető. Ilyesmire viszont igazán nincs idő, hiszen a 58-62 56 56 54 54 54 50 48