Budapest, 2014. (37. évfolyam)
1. szám január - Szántó András: Vadász Endre Budapestje
A művészek sorsa gyakran hányatott. Talán már az is természetes, hogy a teljesen gondtalan élet szinte gátolja a tehetség kibontakozását? A két világháború közötti időszak különösen gyalázatos következményekkel nyomorította irodalmáraink és festőink életét. Vadász Endréét is, aki hetven éve vetett véget életének, elmenekülve a fenyegetettség poklából. 1901-ben született Szegeden, polgári családban. Édesapja terménykereskedő volt. A három testvér közül Endrében, a középső fiúban fedezték fel igen korán a művészet, rajzolás iránti érdeklődést. Az első háború alatt karikatúra-albumot állított össze, majd a Móra Ferenc több írásában említett mű vész, Heller Ödön mellett tanult a szegedi képzőművészeti szabadiskolában. Mestere bátorította, és terelte a festészet felé, de édesapja gyakorlatias szemlélettel „megélhetést biztosító” szakmát is ráparancsolt: 1921–23 között Budapesten kitanulta fényképészipart, és mesterlevelet szerzett. Ennek a tudásnak később nagy hasznát vette, mikor képeit a tájfotói alapján festette meg. Ebben szerepet játszhatott az is, hogy 1929-ben Párizsba ment tanulmányútra, ahol megismerkedett a későbbi műveire nagy hatást gyakorló japán fametszetekkel. (A klasszikus japán művész ugyanis nézte, megfigyelte a tájat, azután otthon megfestette azt, amilyen érzéseket a táj keltett benne.) Már az Athenaeum Nyomdában dolgozott, amikor 1922-ben felvették a Képzőművészeti Főiskolára. Tanárai Olgyai Viktor, Zádor István (Budapest későbbi szenvedélyes raj zolója), Fényes Adolf és Glatz Oszkár voltak. A tanulás kezdetétől 1927-ig rendszeresen szerepelt a főiskola növendék-kiállításain, 1924-ben a Műcsarnokban már 14 képével vett részt. Egy évvel ezután a Szépművészeti Múzeum vásárolt a rézkarcaiból. Ettől kezdve rendszeres kiállító a különböző tárlatokon, a Szinyei Merse Társaság Tavaszi Szalonjain, a Munkácsy Céhnél. 1924-ben és 1927-ben Firenzében, 1928-ban pedig Párizsban is megjelent képeivel. 1926 és 27 nyarán Glatz Oszkár bizalmából a mohácsi főiskolai művésztelep vezetője. Művészetében mély nyomott hagytak az itt látott vízközeli tájak, a népművészeti tárgyak, az öltözetek világa. Mohács legfontosabb hatása azonban az volt, hogy itt ismerkedett meg Valentin Györ gyivel, akihez egyre többet jött Mohácsra és a bajai rokonokhoz. 1928-ban házasságot kötöttek, és a világirodalom legszebb szerelmi történeteihez hasonló, gyönyörű 16 éves együttlétüket éppúgy tragikus, elhatározott haláluk pecsételte meg, akár Romeóét és Júliáét. A holokauszt alatt sok pár döntött úgy, hogy véget vetnek életüknek. 1944. június 3-án Vadász Endre Gödöllőn, a munkaszolgálatos táborban megitta a mindig magánál hordott mérget. Feleségének június 4-én kellett volna a gettóba vonulnia, aznap ő is öngyilkosságot követett el. Vadász ennyit írt egy postai lapra: „Együtt temessetek el”. Közös sírban nyugszanak a Kozma utcai zsidó temetőben. Vadász Endre Budapestje Szántó András Fővárosunkról megszámlálhatatlan kép készült a réz- és fametszetek őskorától napjainkig. Ez szerencsés dolog, mert a múzeumok, levéltárak, magángyűjtők szinte minden időből, minden részletről őriznek dokumentumokat. Az igaz szeretettel és mély érzelemmel készült alkotások azonban igen ritkák. Éppen ezért szeretem Vadász Endre budapesti képeit – mert magam is városunknak ebbe az arcába vagyok szerelmes. 21 BUDAPEST 2014 január
