Budapest, 2014. (37. évfolyam)

6. szám június - Buza Péter: Lázár Kálmán hazatért

27 BUDAPEST 2014 június déli pavilonjai homlokzatának díszítőfestésével 1877-ben bízták meg Than Mórt (1828–1899) és Scholtz Róbert et (1837–1912). A freskók és sgraffitók még abban az évben, pár hónap alatt készültek el. Az északi pavilon falain már 1880-ban a vizesedés jelei mutatkoztak, és harminc év múltán Than és Scholtz képeit restaurálni kellett. A munkával 1909-ben a pécsi Zsolnay gyárat bízták meg. A most befejezett rekonstrukció során az eredetileg használt freskótechnikát alkalmazták. A kivitelezést a MentArtis Kft. végezte, Seres András vezető restaurátor irányításával. A kiállításon látható néhány próbadarab, amelyen a restaurátorok kísér­letképpen festették meg az elkészítendő freskó egyes részleteit. A freskó és sgraffitó technikával készült elpusztult képek másolatait új technológiai megoldással, a Zsolnay Vilmos által kifejlesztett speciális terrakottára (pirogránitra) festette a gyár művésze, Hidasy Pilló Sándor . Az égetettkerámia-festmények tartósságát bizonyította, hogy a második világháborút is átvészelve, egészen az 1950-es évek végéig szinte teljes épségben megmaradtak. Eltávolításukra csak a Várkert bazár 1959–1960-ban elvégzett helyreállítása során került sor. Ekkor egy rossz döntés értel­mében eltávolították a lapokat, és a pavilon egyik aknájába dobálták. A festett-aranyozott kerámiaelemeket 1997-ben találták meg. A töredékek­ről a KÖZTI tervező vállalat megbízásából Tóth Attila , a Budapesti Tör ­téneti Múzeum munkatársa készített leltárt és felmérési dokumentációt. Az épületegyüttes jelenlegi műemléki helyreállítása kapcsán lehetővé vált az északi pavilont egykor díszítő, színes Zsolnay kerámia elemek­ből álló, töredékesen megmaradt falkép időszakos kiállítása. A műtárgy­együttes hiányos óriás-puzzleként fekszik az úgynevezett loggiás udvar kövezetén. A későbbiekben a teljes egészében restaurált műtárgyat a Várkert bazár területén mutatják be. A restaurálás első ütemét Csáki Klára szilikát-szakrestaurátor veze ­tésével Bender Zília , Gerle Kata és Hajtó Kornélia , az Iparművészeti Múzeum főrestaurátora végezte. A vezető restaurátor Seres András volt. A kiállításhoz a Narmer Építészeti Stúdió kiadásában megjelentetett látványos album kapcsolódik, amelynek szerkesztői Vasáros Zsolt és e sorok írói. A kötet tördelését és nyomdai előkészítését Juhász Veronika és Hegyháti Emese végezte. Grafikai tervét Juhász Veronika készítette. Az Ybl munkásságát bemutató tárlatból összeállított utazó kiállítás május közepén Egerből indult országjáró útjára. ● Mindazok, akik együtt ünnepeltünk, koszorúztunk Kelementelkén, a szőlőskertek fölött majd’ százötven éve álló emlékjelnél, minden érzelmes túlzás nélkül mondhatjuk: lélekemelő érzés volt ott lenni, amikor a vidék nagy tudósát, szárhegyi gróf Lázár Kálmán t sok-sok évtized után újra elfogadta, befogadta a kis székely falu, ahol ham­vai nyugszanak. Hogy Budapest, a város, Ligete, a kétszáz éves mulatóhely, s annak sok éve a legnagyobb érdeklődést kiváltó, legsikeresebb intézménye, LÁZÁR KÁLMÁN HAZATÉRT Buza Péter

Next

/
Thumbnails
Contents