Budapest, 2014. (37. évfolyam)
4. szám április - Zappe László: Alaposan megmunkált semmiség
seit is megnehezítő kemény kőzet vízszintesre faragásával. A legkorábbi leletek, a csigavonal-díszes csészék és egy vörös festésű korsó a 13. század második feléből származnak. Ezek bizonyítják, hogy már e korai időszakban is éltek a Várhegynek ezen a részén. Az ásatás során napvilágot látott az egyik teraszon, eredeti helyén megmaradt török kori csatornalefolyó a hozzá tartozó szűrőfedéllel. Az ugyanezen a részen feltárt egyik ház érdekessége, hogy a falak nem minden részét alapozták a sziklára, ezért azok megrogytak. Az ostromok során keletkezett tűzvész, amely az épületeket elpusztította, sok tárgyat megőrzött számunkra: egy mellvértet, egy teljesen ép zárszerkezetet a beletört kulccsal és talán az egyik ház egykori tulajdonosának szablyáját is. (A fegyvert a több köbméteres földfal elbontása után a restaurátorok vegyszerekkel és gézzel erősítették meg, majd az alatta lévő földlabdával együtt szállították a múzeumba.) A török kori gödrök további kincseket: gazdagon díszített kerámiatárgyakat, egy női alakkal díszített késnyelet, egy kisméretű, minden bizonnyal női aranygyűrűt, és egy tucat ezüstpénzből álló éremleletet rejtettek. A feladat most rekonstruálni, hogy a feltárt épületek és leletek pontosan milyen időszakokhoz, milyen eseményekhez köthetőek. Az adatok kiértékelését modern eszközök is segítik, hiszen az ásatás során háromdimenziós lézerszkenneres felmérés és légi felvételek is készültek. Az egykori Várkert Bazár területén végzett régészeti kutatás tehát Buda életébe, békés és háborús időszakainak hétköznapjaiba enged bepillantást a város alapításától napjainkig. A feltárások eredményeit bemutató kiállítás április 3-án nyílt meg az Orvostörténeti Múzeum mellett felújított egykori déli lakóépület-együttes földszinti tereiben. ● A képek forrása: Budapesti Történeti Múzeum Jobbról bejön a színre Pál András , még nem egészen a szerepben, amikor megszólal egy telefon. Fölveszi a legalább százéves készüléket (a darab, amelyre várunk, több mint százhúsz esztendős), amelyből Bálint András igazgató és ezúttal az előadás rendezőjének hangja szól – a mobiltelefonok kikapcsolására szólít föl. A nézők nevetnek, a színész apró, értetlenkedő gesztust tesz. Hiszen félig már Anatol az 1890-es évek Bécséből, aki mit sem hallhatott még a mobilról. Az igazgató-rendező precízen közli velünk, mire számíthatunk, illetve mennyire kell komolyan vennünk, amire számíthatunk. Arthur Schnitzler 1893-ra datált darabja, amelyet ezúttal Anatol és a nők címmel adnak, legalább olyan mélyenszántó társadalomkritikát fogalmaz meg a hajdani Monarchia úri erkölcseiről, mint mondjuk a Csárdáskirálynő. A diagnózist persze lehet komolyan is venni, és ennek megfelelően elmélyíteni – akár pusztán színpadi eszközökkel, akár a szöveg alapos átdolgozásával. Modernizálni is lehet, mint azt megtette Kornis Mihály Schnitzler má sik művével, a Körtánccal, amelyet Körmagyar címmel adaptált a múlt század magyar nyolcvanas éveire. Bálint András nem ilyen utat választott. Talán nehezebbet, még ha könnyebbnek látszik is. Az elegáns könnyedséget, az igazit is meghaladó talmi csillogást, csiszolt üveg kristályragyogását. Bagossy Levente egy hatalmas vetítővásznat és a játékhoz szükséges bútordarabokat foglalt gyönyörű szecessziós keretbe. A vásznon ugyan nem sokat láthattunk (talán aznap valami nem működött), szerepe arra szorítkozott, hogy az előadás végén jól lefröcskölték és mindenfélével beszórták, ami mind a padlóra pörgött, amikor a játék befejezéseképpen fölgördült, hogy együtt láthassuk az előadás valamennyi szereplőjét, köztük természetesen az összes nőt. A darab, nyilván kitalálták már, ha korábban nem tudták volna, egy gazdag bécsi úriember nőügyeiről szól. Szentimentális cinizmussal vagy cinikus szentimentalizmussal – ahogy jobban tetszik. Mélyen átérzett felszínes kapcsolatokról, no meg elengedhetetlen velejárójukról, a csalásról, a hazugságról. Az előadás öt ügyet exponál (kettő kimarad, így az egész szünet nélkül belefér nem egészen két órába). Először is az alapkérdést, a hűséget nem sikerül tisztázni teljes bizonyossággal. A féltékeny Anatol hipnózis útján szeretné igaz vallomásra bírni szíve alkalmi hölgyét, de képtelen megtenni. Aztán karácsonyi vásárlás ürügyén volt imádottjával, egy tartózkodónak látszó úriasszonnyal beszéli ki aktuális, történetesen külvárosi szerelmét. Erre rímel a következő epizód, amelyben Anatol egy színésznővel akar szakítani egy egyszerű, igénytelen leány miatt, ám a nő megelőzi, ő is beleszeretett ugyanis egy szegény, kezdő kollégájába. A negyedik jelenet az érzelmes nosztalgiázás jegyében telik, míg meg nem jelenik az egyik feledhetetlen pillanat hősnője, aki azonban semmire sem emlékszik. Végül Anatol esküvője napján habarodik vissza egy régi nőjébe, aki nagy botránnyal fenyegetőzik ugyan, de végül alighanem beéri azzal, ha a viszony az esküvő után is fennmarad. A maga idejében bizonyára rettentően frivol, szabad szájú, szabad szellemű, merész jelenetsor lehetett az ilyesmi, még ha a korabeli kabarék alighanem tele is voltak hasonló történetkékkel. Schnitzler darabjai azonban komoly és modern színháznak próbáltak mutatkozni. A Radnóti Színház előadásában az Anatol alaposan megmunkált semmiség, míves csecsebecse benyomását kelti. Pál András címszereplője kedves, huncut bohém, amikor kell érzelgős, máskor indulatos, ahogy éppen az adott helyzet kívánja. Sohasem komolyabb a kelleténél, és sohasem üti el puszta rutinnal az éppen adott helyzetet. Schneider Zoltán tömör biztonsággal fogalmazza a bizalmas jó barátot, segítőt, akinek a lényegi feladata mégsem több, mint hogy Anatolt meghallgassa, esetleg provokálja, szóval rezonőr. A partner nők közül kiemelkedik Kováts Adél rendkívüli finomsággal, alig látható, de annál erősebben ható gesztusokkal jellemzett kissé hervadó, ironikusan szomorkás úriasszonya és Petrik Andrea harsányan, erős mimi kával megrajzolt színésznője. Két eredetien ellentétes alak. Móga Piroska elegáns buta sággal viseli a hipnózist, Andruskó Marcella a profi partnernőt hozza átláthatóan, Szávai Viktória precízen kidolgozza egy mindenre képes nőstény portréját. Keres Emil vén inasa remekül poentíroz egy paraván mögül. Puszta jelenléte meg fél évszázados emlékeket idéz annak, akinek vannak ilyenek. ● ALAPOSAN MEGMUNKÁLT SEMMISÉG Zappe László 29 BUDAPEST 2014 április
