Budapest, 2014. (37. évfolyam)
4. szám április
BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXVII. évfolyam, 4. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Deme Péter, Hidvégi Violetta, Kirschner Péter, Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Sebestyén László (fotó), Török András (Simplicissimus Budapestje), Zeke Gyula A szerkesztés mûhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelôs kiadó: Dávid Ferenc 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. Telefon: 577–6300, fax: 323–0103 Lapigazgató: Fabók Dávid Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését az NKA támogatja Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Tektonikus szépségszemle (11. oldal) A hátsó borítón: 2 x 200 = Ganz Ábrahám + Ybl Miklós (6. oldal) BUDAPEST 2014 április BUDAPEST végre fellélegezhet, sőt örömkiáltást hallathat. „Hát mégis – végre – megnyílt a 4-es metró!” Azaz az eredetileg tervezett vonal egy szakasza. Megpróbálunk túllépni a szokásos s mindenkori „mai kocsmán” – arra téve kísérletet, hogy higgadtan számba vegyük a három legfontosabb dolgot: a múlt tanulságait (az építés viselt dolgait), az emberek pillanatnyi érzelmeit s a jelenlegi végeredmény jövőre gyakorolt hatását. Megpróbáljuk egymás mellé sorakoztatni a dolgokat, de semmit sem relativizálva, nem „egyfelől/másfelől”, hanem „ez is, az is” alapon. Mint egy ötletelésen: mindent ki kell mondani, akkor is, ha bizonyos dolgok egymásnak ellentmondanak. A hipotézis: a metrót mérlegelve hajlamos össze-vissza beszélni az ember. Úgy, ahogy a szerelmesek szoktak. Lássuk. Először is nem szabad elfelejteni a metró szakmai ellenzékének érvrendszerét: nem metrót kellett volna építeni, hanem új villamos- és buszvonalakat, s új járműveket venni. Ha pedig a politikai akarat mégsem így döntött, akkor sem ilyent, hanem gyorsvasút rendszerűt, hosszabbat, és jóval kevesebb megállóval. És legfőképpen nagyon kellett volna egy fővállalkozó a tucatnyi építő cég és a főváros lezüllött nagyvállalata közé. Ennyit a múltról. Mert a 4-es metró kicsit olyan, mint az Országház. Egy jövendő lehetőségeibe beleszédült ország építette, amikor meg volt győződve arról, hogy a végleg a Nyugathoz láncolt Kompország számára a fényes jövő, a modern prosperitás évszázada következik. Van azért fontos különbség persze. Az Országház visszafelé nézett, a középkori templomok és várak felé, saját korához képest is retróalkotás. A 4-es metró tervezői és a nekik lehetőséget nyújtó politikai protektor, a főpolgármester pedig éppen ellenkezőleg, előre tekintettek: Budapest fejlődési trendjét meghosszabbítva Barcelona és Hong Kong felé vették az irányt. Mert ne tévedjünk: ez a műtárgy – ha kis szerencsénk van – nem csak Budapest, hanem az egész ország büszkesége lesz. Akárhogy is próbáljuk legyűrni: „befigyel a pátosz”. Ismerős érzés – pont ötven éve éreztük ezt utoljára, amikor először átsétáltunk az új Erzsébet-hídon. Budapest a 4-es metró átadásának heteiben érzéki csalódáson megy át. Elég, ha az ember a többi bámészkodót figyeli. Hitetlenség, csodálkozás, öröm és büszkeség olvasható ki a tekintetükből és az egymásnak címzett indulatszavakból. Ez is ismerős érzés: az olimpia tévéközvetítésekor, egy-egy magyar aranyéremnél hullámzik végig a városon és az országon ilyen közös diadalmámor. Megvan! A miénk! Csak amíg amaz eltűnik az olimpia végeztével, ez itt marad örökre. És ha egy kis szerencsénk van, ez a mai hipermodern 4-es metró jól fog öregedni, mint a Lánchíd és a Szabadság híd, régebbi korok modern építményei. Ahhoz nagy szerencse kell ugyanakkor, hogy ne legyen baj abból, amit az elindítást közvetlenül a választás elé időzítő átadás-bajnok kormány művelt. A szükséges 300 engedélyt jogszabályi szóval 15-re nyomta le... Minden tapasztalt ember tudja, hogy a végleteknek sosincs jó vége. A 300 helyett 150 vagy 100 hősi tettnek tűnik. Na de 15? Nem lesz ennek sok leállás a következménye, mint ahogy meg is történt mindjárt a második héten? Lezárásképpen álljon itt egy optimista kérdés. Lehet, hogy belátható időn belül a magyarság megszűnik vizuálisan elmaradott nép lenni? Eddig talán az volt?! – kérdezheti most a Nyájas Olvasó. Köztudomású, hogy a mi népünknek a nyelv elvesztésétől való félelem miatt sokáig a nyelvvel kapcsolatos művészetek voltak a fontosak. Az irodalom és a színház. Ehhez még bonyolult okokból csatlakozott a zene. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy nincsenek nagyszerű magyar művészek, ám igenis oda vezetett, hogy az utca emberének a jó képzőművészet csak az olajfestmény és a bronzszobor lehet. (Nem mintha abban nem lehetne jó. És azt sem akarjuk állítani feltétlenül, hogy csak a kortárs művészet az igazi.) Mindez most változhat. Magyarok tömegei lesznek kitéve – igaz, egyszerre csak néhány perces dózisokban – tömény kortárs művészetnek. Ez óhatatlanul modernizáláshoz vezet majd. Az a sok iskolás gyerek, aki eljön majd Budapestre, ezután remélhetőleg nem csak az Országházon szocializálódik, hanem a 4-es metró Fővám téri ferde, óriási, katedrálist formázó betonoszlopainak értékein is. A város polgárainak meg azt kívánjuk, legyen még sok ilyen megbabonázó élményük, mint az első, második, sokadik utazás ezen a kényszerűen rövid vonalon. És kívánjuk, hogy épüljön meg a folytatás. Vagy éppenséggel ne – ha az őszinte, nyílt vita arról győzi meg a publikumot, hogy nem éri meg. Minden budapesti érezze át a boldogságot, mint az a kamasz lelkű egyetemista, aki a diákhitelből vette meg a legújabb kütyüt, pedig meleg bakancsra kellett volna a pénz. Ha szerencséje van, nem fázik meg a télen, ám a tableten olyasmit olvas, amitől jobb irányba fordul az élete. Legyen neked is ilyen szerencséd, BUDAPEST!
