Budapest, 2014. (37. évfolyam)
1. szám január - 6:3 a Rumbach Sebestyénben
Budapest épületeinek kékes-szürkés színvilágát egyre több helyen törik meg tűzfalakra festett óriási képek. Hol egy varrónő, hol egy színes hőlégballon vagy éppen Rej tő Jenő egyik regényének szereplője tűnik fel a hetedik kerület utcáin: a városrész a TűzfalRehab Erzsébetváros program akcióinak köszönhetően a hazai street art fellegvárává növi ki magát. A járókelőkre ezúttal az évszázad mérkőzése, a legendás 6:3 köszön rá a Rumbach Sebestyén utca egyik tűzfaláról. A mintegy ezer négyzetméternyi falfelület korábban csak egy üres folt volt a város képén, ám most hirtelen megtöltötte élettel befogadó utcája szűk világát. A Neopaint Works munkatársai a magyar sport egyik legnagyobb sikerének, az Aranycsapat 1953. november 25-én aratott futballtörténelmi győzelmének emlékképeit reprodukálták,. Négyszáz liternyi festék felhasználásával, állványokon egyensúlyozva és az időjárással dacolva született meg az évfordulóra az alkotás, harminc méter magasságig nyúlva, mintegy ötven méter szélességben. S a „tűzfalrehab”-nak ezzel még nincs vége: a tervek szerint egyre merészebb és kezdeményezőbb köztéri alkotások jelennek majd meg fővárosunkban. Ha észrevesz szük – és miért ne vennénk? – ezekről is elkészítjük és publikáljuk a munka közben készült fotókat, a végeredménnyel együtt. Mint most, Nagy Anita képeivel. ● 6:3 a Rumbach Sebestyénben 10 BUDAPEST 2014 január