Budapest, 2014. (37. évfolyam)
3. szám március - Jolsvai András: ZÁROM SORAIDAT - Pezsgőfürdő
Azok voltak ám a szép idők! Amikor, aki iparkodott, jutott valamire: milliomosságra, nemességre, ilyesmire. Itt vannak ezek a Törley ek, hogy mást ne mondjunk: jöttek-mentek, kereskedtek, távoli világok szeszkultúráját honosították meg nálunk, magyarosítottak, és mire felnéztek, héthatáron híres, gazdag emberek voltak, nemesi előnévvel (csantavéri, ha mindent tudni akarnak), udvari szállítók és egyáltalán. Övék volt fél Budafok, olyan kastélyt építettek oda maguknak, hogy bármelyik angol lord megirigyelhette volna. Csantavéri Törley József fényes üzleti karrierje tetőzésekor bármelyik ősi arisztokrata leányt megkérhette volna (javítunk: bármelyik elszegényedett arisztokratáét), de ő a reá annyira jellemző bölcs önmérséklettel egyszerű, kétkezi milliomos lányt választott magának, akinek nemesi oklevelén (akárcsak a magáén) még meg se száradt apostoli felségünk tintája. Egy kis Sacelláry-lányt, amilyen minden bokorban akad. Történt, ami történt, annyi tény, hogy a sok-sok millió nem állott a fiatalok közé (van ilyen, hogy a pénz nem boldogít ugyan, de ab ovo nem is tesz boldogtalanná!), Csantavéri Törley József és Sacelláry Ilona 1885-ben esküdtek örök hűséget egymásnak, és boldog házasságuk tényleg egészen a koporsóig tartott. És bár pompásan elfértek a képen is jól látható Törleykastélyban, mégis úgy látták helyesnek (a rokonsággal egyetértésben), hogy az angol stílusú gyönyörű épület mellett emelkedjék egy másik, inkább a francia lovagvárakat idéző kastély is, a feleség részére. Mégis, ha bármi történik, megbokrosodik a ló vagy esik a részvények ára, túl sok szénsav kerül a pezsgőbe, biztos, ami biztos, legyen neki egy másik, és kész. Szerencsére volt egy szabad telek a szomszédban, arra felhúzták ezt a kis Ilonalakot, kerek tornyokkal, csipkés mellvédekkel, gótikus, égbe szökő falakkal. Ilyenek mentek annakidején, a boldognak mondott békeidőkben. Hanem aztán, amikor minden megvolt, pénz, paripa, fegyver, fejenként egy kastély (a tények tisztelőinek áruljuk el, hogy egészen-teljesen azért nem volt meg, hiába, egy ilyen kastélyon mindig akad valami építeni, igazítani, üvegezni való, úgyhogy végső, lenyűgöző pompájában a férj nem is láthatta csodálatos házát, kilencszáznyolcban, amikor meghalt, még csak kilencven százalékos készenlétben lévén), amikor már minden ment magától, a pezsgőgyár vidáman termelt, a kereskedők vették a lét, mint a cukrot, a legjelesebb képzőművészek törték a fejüket új és új Törley-plakátokon, tehát amikor már igazán egyenesben voltak, egyszer csak azon vették észre magukat, hogy nincs mit csinálniuk. Legott unatkozni kezdtek. S minthogy ezek az újsütetű, alulról jött nemesek mit sem viseltek el rosszabbul, mint az unalmat, hát folyton új és új játékokon törték a fejüket. Így találták ki a pezsgősüveg-hajigálást, a címkegyűjtést, a hegyi lovaspólót, ahol egy pezsgősdugót kellett leütlegelni a hegytetőről, a hordóbujócskát és a pezsgőfürdőt. (Amelyben az ember a színültig töltött medencében szárazra törley a testét.) Így múlatták anno, nagy nehezen, az időt. Aztán Ilona kitalálta a vendégségesdit. Úgyis ott áll az a nagy kastély üresen, gondolta, hát történjék végre vele valami. Az a valami pedig, ami vele történt, a következő volt. Először is csináltattak pár tucat képeslapot, melyek a kastélyaikat ábrázolták. Aztán fogták a Pestkörnyéki Lakónévsort, egyikük megpörgette a lapokat, a másik pedig találomra rábökött egy névre. Akkor annak a személynek kitalált alakok nevében elküldték az egyik képeslapot, a Sacellárykastélyba invitálva őket. Ezután két dolog történhetett. Jöttek vagy nem jöttek. Jobbára jöttek: kíváncsiságból, sznobságból, kivagyiságból, bármiből. Ha pedig a helyiek azt látták, hogy jönnek, akkor feldobtak egy pezsgősüveget, és ha a talpára esett, pazarul megvendégelték az érkezőket. Ha a nyakára, kidobták. Pontosabban vendégeltették és dobatták. Mert a Törley-házapár ilyenkor nem közvetlenül vett részt a játékban, csak a szomszédos kastély teraszáról figyelte és irányította az eseményeket. Nemsokára az egész városban híre terjedt a különös vendéglátásnak. (Vagy vendég-nemlátásnak.) Ki azt mesélte, hogy fejedelmien teltek napjai Budafokon, ki azt, hogy pórul járt. A házaspár persze udvarias levélben mentette ki magát, azt állítva, hogy mit sem tudott a dologról. Aztán bezárkóztak, kibontottak egy üveg félszáraz pezsgőt, osztrigát ettek hozzá, és kacagtak, kacagtak reggelig. ● 32 BUDAPEST 2014 március Pezsgőfürdő Jolsvai András ZÁROM SORAIDAT
