Budapest, 2013. (36. évfolyam)
12. szám december - Sebestyén László: FÉNYÍRDA - Titkos udvarok
16 BUDAPEST 2013 december Divat volt valaha a képes újságoknál, hogy poszterminőségben adtak közre egy-egy felvételt, rendszerint valamely sztárról (akkor még így hívták a celebeket). Ezt a hagyományt újítjuk fel most, a magunk nyelvén fogalmazva persze, Sebestyén László felvételeivel. Pazar pesti és budai paloták udvarait örökítette meg fadobozos, lábakon álló, fekete-fehér felvételekre alkalmas „Klösz”-kamerájával. Most az V. kerületi Bajcsy-Zsilinszky út 22-ben járunk. Az eredetileg háromemeletes épület több periódusban nyerte el végső formáját. 1856−1857-ben készült el az utca felőli U-alakú épület. Építtetője ifjabb Zitterbarth Mátyás (1803–1867). A klasszicista pesti épí tészdinasztia legjelentősebb képviselőjének kimagasló alkotása a pesti vármegyeháza Városház utcai főépülete. Kultúrtörténeti jelentőségű munkája az 1837-ben megnyílt Nemzeti Színház. Az építész haláláig ebben a házban lakott, amelynek terveit kivitelező építőmesterként szignálta. Az épület azonban a romantikus mester Máltás Hugó (1829–1922) alkotása, aki nem volt tagja az építőmesterek céhének, ezért nem vállalhatta munkájáért a felelősséget. Téralakításának kimagasló remeke a csarnokszerű kapualj, amelyet árkádos folyosó kapcsol az udvarhoz. 1869-ben Heinrich Károly Máltás térképzéséhez alkalmazkodva udvari szárnyak emelésével körülépítette az udvart.Az utcai részre a Hazai Építő Rt. 1921−1922-ben negyedik emeletet és manzárdot emeltetett a Komor Marcel és Jakab Dezső építészpá rossal. Máltás Hugó életútját és az épület történetét Komárik Dénes tárta fel. (H. V.) ● FÉNYÍRDA Titkos udvarok Sebestyén László fotósorozata