Budapest, 2013. (36. évfolyam)
10. szám október - Horváth Júlia Borbála: Következik a könyvmegálló
Nehéz idők... – sóhajt a mindenkori, függetlenül attól, miféle; irodába, traktor tetejére vagy a Himalája peremére vetette-e a jó sorsa. Még hogy jó... – folytatja a replikát, s kitér, már hogy a hitéből, mert nem megy és nem, mert nincs lelkesedés, kereslet, érdeklődés; egyszóval a pénz az, ami nincs – így négy betűvel összefoglalva. Ugyanakkor szeretné és akarná, sőt, támogatná ő is, de még mennyire! a nála magasabb kultúrát, de az egyelőre állandóan fölébe kerekedik. Belépő hatezer, előre foglalással öt, esemény utáni vacsora két főre: négy és nyolc között, vidékre utazás tízezer, még lépésből is sok, nemhogy benzinnel bírni, betét, letét, kivét nincs hozzá elegendő, legföljebb, ha befutóra dagadna a kassza, de a lósport is döglődik, Kincsem után vagy óta? Marad hát az önköltségi szórakozás, a séta, a peca, olykor az utca, ha ingyenes a muzsika. Őszi napokon persze nehezebb, mert az utcabálokat elfújta a szél, a nyári mégpedig, éspedig szűk egy évre, mire az első nárciszokkal előbújnak majd a télen született újsztárok és a régi rajongók. De. Még mindig maradt a tarsolyban a plázázáson, lófráláson, romos kocsma körül kóválygáson kívül más forma a szórakozásra, igaz, nem kicsit elavult, szóval roppant ciki – állítja a helyszínen a kortárs iskolás. Na, de mégis mi a cikike, te, gyer’ide, papírból készült lapok, vagy a képetlenség, mert odabenn a csonttoronyban kell elképzelni a történteket, a tájat, a ruhát, a dumát, s le nem tenni a könyvet, amíg kiderül, ki, kivel, hova, és miért, sikerülte a boldogság vagy sírjunk egyet a végire. Olvasásnak hívják a régi módit, lakásillatú lapokon, néhol fakult sorok között érteni az érteni valót. Bezzeg-szülők emlékeznek első csíkos, pöttyös, delfin satöbbi sorozatokra, az idősebbek meg a magukéra, és a legföljebb két tévécsatornára, meg a hétfői adásszünnapra, melyek együttese katalizátorként hatott, s általa lehetett rászokni akár a könyvforgatásra. Ezekre emlékezvén, hősiesen küzdő könyvtármunkások nem estek kétségbe a polcok között mindennapossá váló csendtől, s úgy döntöttek, modernizálják elképzeléseiket, és szűkebb hazájukban – történetesen a harmadik kerületről esik szó – pop-up library-t hoznak létre. Hát az meg, miféle? – tudakolták a körüllakók, és óvatosan közelítettek a szürke vitrinhez, mely a hév-megálló árnyékában húzza meg magát. Nincs könnyű dolga: a népszerűségi versenyben az angol turival, az órásból mobiltelefon-árussá fejlődött kisbolttal, egy zaklatott nyitva tartású szépségszalonnal és a miniteszkóval kell versenybe szállnia. Szövetségesei közé tartozik viszont a biztos közönséggel rendelkező pogácsaáruda és a gyógyszertár, valamint két élére állított pad. Utóbbi a helybeni felhasználókat bátorítja maradásra; mily szép is lenne: kisiskolás és nagymama kucorodna egymás mellett könyvét bújva. A valóság persze más kicsit, mint amit papírra vetett az elme. Kisiskolás már csak a zsírság kedvéért is, futtában kivágja a kihelyezett könyvszekrény ajtaját, azután külsővel nyomban be, anyuka rezzenéstelenül továbbmegy, húzza magával a babakocsi, a soron kívüli orrtörlés eltéríti kitörési szándékától, nagymama járókeretébe kapaszkodva döcög nagypapa után – hogy a születési kronológia fordított értékrenden említve nyerjen említést –, útját senki sem szívesen szakítaná meg; egyiknek sietős, a másiknak még inkább. De. Járnak erre olyanok, akik gondolhatnak kultúra-közelinek mondott foglalatosságra. A délutáni csúcsüzem munkásai kiömlenek a vonatból, útjuk, ha nem akarják is, a könyvmegálló mellett kanyarog. Először óvatos megközelítés, ismerkedés, a dédelgetés még odébb van, egyelőre csak úgy, mellékesen, az utolsó boltroham előtt lerogy a padra, fáradt vizét iszogatja, közben megakad a szeme néhány régen látott címkén. Van itt minden, ami szem szívnek ingere: arat a retro, a nyolcvanas-kilencvenes évek keresett művei másodvirágzásukat élik idekint, a szabadpályán: szinte teljes Szilvási és csaknem teljes Berkesi-gyűjtemény, csehszlovák és jugoszláv szerzők remekei közvetlen szomszédságban a XI. pártkongresszus beszámolójával, az Interpress Magazin és az Ez a divat példányai a legfrissebb Ikea katalógussal szövetkezve tornyoskodik, de felbukkan egy-egy Móricz, Gyurkó, Abramov, Nexö és Kertész Erzsébet-kötet, mely nagy vonalakban urak és pórok, fivérek és nővérek boldogságos pokoljárását beszélik el. Ráadásként hozzá lehet jutni némi matematika feladatlap-megoldó füzethez, és nem maradhatnak ki az asztrológiai elemzések kitüntetett darabjai sem; nevezetesen a Mérleg-jegy jellemrajza, valamint a Soproni Szemle ezerkilencszázhetvenharmadik évi második száma. A gondos szemlélő részére pedig a hátsó sorból előlép a csúcsok csúcsa: Фэкэтэ Иштван: 21 дeнь. Nahát, és jé, mit rejt még a szekrény mélye, papír, vászon, fűzött és ragasztott, nem a kötés teszi a könyvet, ahogyan az érdeklődőt sem; farmer és póló, másnál vasalt ing a zakó alatt, muszlinblúz és tűsarkú, bőrtáska és nejlonszatyor, roller és gyalog, kicsi és nagy, bármelyike feltűnhet, most éppen egy értelmiségi-szemüveges, két szobás és háromgyermekes-szerű fiatalember KÖVETKEZIK A KÖNYVMEGÁLLÓ szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László Adat: a 18-29 évesek közel egyharmada még sohasem volt könyvtárnak tagja. Ugyanők általában semmilyen segítőt, gépet, szakirodalmat nem vesznek igénybe ismereteik bővítésére vagy problémáik megoldásához. Nos, íme az alkalom és a lehetőség, ahol nincs belépés, tagsági díj, kölcsönzési cédula és határidő sem, mindössze egyetlen kívánalomnak kell megfelelni: egyet hozni és egyet vinni. Az Óbudai Platán Könyvtár szabadtéri olvasószekrényeket telepített és töltött fel olvasnivalóval a harmadik kerületben. Ezek: San Marco utca, Silvanus sétány, Aquincum és Csillaghegy, HÉV- és buszmegállóktól nem messze. Hátha... 26 BUDAPEST 2013 október
