Budapest, 2013. (36. évfolyam)
10. szám október - Kemény Mária: A hazugság háza
lemző épületek. Az elmondottak értelmében meg kell keresni azt az építészeti, műszaki, műemléki megoldást, amely anélkül hidalja át a környezet és a ház viszonyának ellentmondását, hogy ezt a dokumentumértékű épületet jelentős mértékben megcsonkítaná. Sőt arra kell törekedni, hogy a rekonstrukció a háznak ezt a ritkaságértékét kiemelje, tudatosítsa, és a várostörténet bemutatásának szolgálatába állítsa. Egyértelműen bizonyítható, hogy az utcai szárny egy periódusban keletkezett az északi szélesebb, rövidebb szárnnyal (természetesen az udvari toldalék nélkül), valamint a déli szárny utcai részen alápincézett szakaszával. Ez az építési periódus bizonyosan 1785 előtt volt. Az épületnek ez a része feltétlenül megőrzendő. Éppen a korábban már részletezett várostörténeti dokumentumérték és urbanisztikai ritkaság miatt megőrzendőnek tartunk a déli szárny körfolyosós emeleti szakaszából ugyanannyit, amennyi az északi szárny udvari mélységének megfelel. Ezzel az udvar eredeti zárt hatása fenntartható lesz. Írásos dokumentumok alapján nem tisztázható a ház részletes építéstörténete, mivel jóval az írott építéstörténeti források keletkezésének lehetősége előtti, középkori maradványok is rejtőzhetnek az épület pincéiben, mindaddig semmilyen építési tevékenység nem kezdhető el, amíg részletesen dokumentált falkutatásra nem kerül sor, az épület egészét, de különösen a pincéket illetően. Szakértő bevonásával meg kell próbálni tisztázni a kör alaprajzú pincehelyiség egykori funkcióját, a keleti pince északi zárófalának korát. Az utcai homlokzaton gondos restaurátori munkával végzendő az emeleti ablakok fölötti füzérdísz feltárása és tisztítása, mert elképzelhető, hogy itt XVIII. század végi copf formaelemek kerülnek elő. Az utcai szárny tetőszerkezete nagy valószínűséggel XVIII. századi, ennek konzerválása mindenképpen szükséges, de törekedni kell arra, hogy az épület új funkciója lehetővé tegye annak bemutatását is.” Végtelen naivitás volt részemről mindezeket leírni, és elhinni, hogy egy központi fekvésű belvárosi telket feláldoznak csak azért, hogy a várostörténet kontinuitását demonstrálja. Ami ténylegesen történt, az a következő: a tulajdonos rendkívül türelmes volt, addig várt, amíg az udvari szárnyakat elemésztette az idő, elég volt ehhez egy évtized. Várakozásában nem zavarta semmi, a műemléki hatóság szó nélkül tűrte a ház pusztulását. Így a mostani rekonstrukció tervezői már nyugodt lélekkel gondolhatták azt, hogy nincsen más megmenteni való, mint az utcai szárny. Úgy látszik, mire ők megismerkedtek az épülettel, már az utcai szárny érdekes barokk tetőszerkezetéről is hihető volt, hogy menthetetlen. Nekem azonban birtokomban van egy 2008-ban készített faanyagvédelmi szakvélemény, amely még lehetségesnek tartotta az eredeti ácsszerkezet néhány állásának bemutatását is. Kicsit még 2008 után is várni kellett, aztán már a műemlékvédelmi hatóságot is elemésztette az idő. És így lehetőség nyílt arra, hogy a jóhiszemű építészek szemezgessenek a ház műemléki részleteiben, azt hagyják meg, ami a mai funkciót nem nagyon zavarja. Megsemmisítették a hátsó szárnyak pincéiben rejtőző, feltehetőleg középkori falakat, a titokzatos, tisztázatlan funkciójú, kör alaprajzú, téglafalazatú pincehelyiséget, a kedves udvart a barokk kőkonzolokkal, a körfolyosó szép vasrácsait, a barokk magastetőt s annak ácsz szerkezetét. Meghagytak néhány csehsüvegboltozatot, egy számukra kedvező fekvésű pincerészletet és egy csigalépcsőt. Mi más ez, mint visszaélés, bűvészkedés a régi falakkal, a város múltjának hiteltelenítése, jelentéktelen dekórummá formálása? Az építész tervezők azt nyilatkozták a Népszabadság idei augusztus 1-jei számában, hogy nem szeretik a hazugságot. Pedig amit itt kaptunk, nem más, mint magának a műemlékvédelemnek a hazugsága. ● 7 BUDAPEST 2013 október A telekkönyvi iratok alapján a Váci utca 54. tulajdonosai az évszázadok során a következők voltak: Szerzés Tulajdonos Tulajdonos foglalkozása, Szerzés Vételár Megjegyzés dátuma neve társadalmi státusza jogcíme 1696 Franz Korb asztalosmester, 1692-ben került Pestre pesti polgár Felső-Ausztriából 1735 Alexander Grain 1738 Andrea Perendl kádármester, (Berendl) pesti polgár 1791. 02. Paul Hadschy vétel 9000 forint Appertinenz-zel Mihályi együtt* 1791. 07. Theodor Aschogna a házaspár mindkét tagja vétel Több házuk is és neje, Maria gazdag görög kereskedő volt a környéken (szül.: Bozda Naumen) családból származik 1808 Johann von császári és királyi kamarás, vétel 45000 forint Szentiványi udvari tanácsos 1811 Franz Csáky udvari kamarás vétel 109000 forint von Keresztszeg 1812 Paul von Miklósi csere, két lipótvárosi Appertinenz-zel örökösei vétel építési telek együtt* + 24700 o. é. forint 1813 Emanuel von örmény származású vétel 28500 forint Karátsonyi és neje, szamosújvári nemes Maria Verzár család (Karátsonyi) 1824 Jacob Nachtigall pékmester, vétel 33500 o. é. 1810-ben és neje, pesti polgár forint Piederschidből Theresia Rakovszky települt át Pestre 1835 Aloys Steinbach kereskedő, vétel 33000 o. é. pesti származású, és neje, Maria Maar pesti polgár forint a polgárjogot 1823-ban nyerte el 1836 Hagyarosi Zalay királyi személynök vétel 15000 a konvenciós forint kb. (Szalay) Alajos és neje, és ítélőmester konvenciós kétszer annyit ért, mint Nagy Franciska forint az osztrák értékű 1843 Mayerfy Ferencné, férje serfőzőmester, vétel 26000 Vecsésen szül. Petz Antónia szőlész pengőforint és a Sashegyen volt szőlőiskolájuk, fajtagyűjteményük 1851 Schopper Jenő kereskedő, pesti polgár vétel 30000 pesti származású, Auguszt pengőforint polgárjoga 1838-tól volt 1857 Gosztonyi Miklós vétel 33000 pengőforint Pattornyai Lajosné, öröklés szül. Gosztonyi Anna, majd az ő örökösei 1873 ifj. Reichl Károly, mészáros vétel 66000 forint Reichl Károly 1844-ben Reichl Sándor, pesti polgár család lett pesti polgár Kurzbacher Jánosné, Reichl Aurélia 1906 Winkle Nándor metszetkereskedő vétel 40000 korona a ház utcai frontján volt és neje, Ormay Ilona és képkeretező az üzletük, az udvari földszintes toldalék volt a műhely 1937 Dr. Mattyasovszky Miklós 1952 Magyar Állam * Az Appertinenz, azaz a városfalon kívüli mezőgazdasági (szántó) terület a XVIII. században hozzátartozott a falon belüli házhoz, mindig együtt cseréltek gazdát. A külvárosok fejlődésével ezek az ingatlanok felértékelődtek, és a belvárosi ingatlanokról lassan leválva önállóan is forgalomképessé váltak.
