Budapest, 2013. (36. évfolyam)
9. szám szeptember - Simplicissimus Budapestje
Mottó 2 Kellemes májusi reggel. Arczomat üde szellő legyezi, fölöttem terebélyes platánok ágai ölelkeznek. Fölnézek, alánézek ... minden üres. A zene, tempo di marcia, tovább riad, pufog, pereg. – Mi ez? kérdem önkénytelenül. – Ez a városi riadó, feleli egy csengő női hang tiszta magyarsággal. Uraságod, úgy látszik, idegen. A község, nem akarván haszon nélkül hevertetni pénzeit, Budapest minden templomtornyában gőz-orchestrumot, új magyarán: zenésztömböt alkalmazott, mely zenésztömbök reggeli öt órától kezdve éjfélig, óránkint új darabokat játszanak. Az, amit most hallott, a híres fóka-zengössz, ó-magyarán szimfónia, melynek szerzője Bogorof Szergej, a vladivosztoki nagy zeneszerző, kinek mellszobrát ott láthatja a XIV-ik Dalszínház csarnokában. Ebben a színházban csakis muszkául énekelnek. Rábámultam a beszélőre. Alig húsz éves bájos lányka, bársony köntöskében, hosszú fehér ruhában. Dús barna haját frígiai sipka ékesíté. Rózsája rubin-, gyémánt- és smaragd-szirmokból állott. Ismerem és szeretem e színeket. Ezek a magyar színek. – Voltakép kit is tisztelnek önben, nagysád? ... dadogám. (...) – Én, monda, a 12.642-es számú fővárosi kalauz vagyok. S erre oly kedves-kaczéran mosolygott, hogy rögtön ráismertem benne a pesti nőre. – A te megérkezésed, kedves jövevény, folytatá a 12.642−es, rendőrileg már be van jelentve s én vagyok melléd rendelve; Városunk tanácsa ugyanis, hogy az idegenre nézve lehetőleg kellemessé tegye a székesfővárosban való időzést: 20.000 esküdt hajadont fogadott. ÁGAI ADOLF: BUDAPEST EZER ÉV MÚLVA (1873) A Fővárosi blog szerzője, Papp Géza Az egyik legismertebb, legolvasottabb blog szerzője 1977-ben született, termékmenedzserként dolgozik. 1996-ban költözött Budapestre, főiskolára jött ide. Sokfelé lakott Budapesten, fotózni kezdte a várost. Elkezdett bekéredzkedni új épületek bejárására. Az olvasás váltott át idővel írásra. Blogja eredetileg a budapestjovoje.freeblog. hu oldalon indult el, majd néhány éve a fovarosi.blog.hu címre költözött át. Először az éppen folyó aktuális építkezések kezdték érdekelni. De aztán ugyanannak a teleknek a régebbi életére is kiterjedt az érdeklődése. Nézegette a pályázatokat, örömét lelte azokban a tervekben is, amelyen nem valósultak meg. A „meg nem épült Budapest” is foglalkoztatni kezdte. Ma már a várossal kapcsolatban mindenről ír, múlt, jelen, jövő – minden jöhet. Konkrét belföldi vagy külföldi mintája nem volt a saját blogjának. Polgári életéből csak meghatározott időt tud kiszakítani. Tavaly egy ideig munkanélküli volt, akkor igazán ráért... Havonta legalább egy nagyobb, komolyabb cikket kirak, ha több is sikerül, akkor örül neki. A Facebookon eléggé aktív, közel háromezer követője van, naponta legalább egyszer szokott posztolni, van már Google+ accountja is. Ezt csinálja hírlevél helyett, mert arra már nincs energiája. De nem is tartja szükségesnek. A blogolást PG (ahogy leveleit aláírja) „amatőr hobbinak” nevezi, nem tanult építészetet, művészettörténetet, csak autodidakta módon. Nem tudja magát elhelyezni az „anyázó–dicsérő” tengelyen. Úgy érzi, hogy ez nem témája. Higgadt, leíró blogot fogalmaz. Az efemer dolgokat kerüli. Szívesen utánajár viszont bárminek. Ez sok talpalás, amit egyáltalán nem bán. Egy sajtóbeszélgetésen mellettem ült, kifigyeltem, hogy golyóstollal, egy noteszba körmölte a hallottakat – nem valami kütyübe pötyögtetett, mint a többiek. Civil személyében van valami higgadt, felnőttes, bizalomgerjesztő. Mindent megtesz azért, hogy bejusson épületekbe, hogy ott fényképezhessen. A fotózást ma is elsőrendű munkaeszköznek tekinti. Egy másik, „szemléző–felfedező” tengelyen mindenképpen a felfedező szerepre törekszik. Szívesen megismerkedik egyegy épület tervezőjével, hogy első kézből tudjon meg dolgokat, szempontokat. Nagy élménye volt, amikor Lázár Antal lal, Fin ta Józseffel vagy éppen Nieder Iván nal be szélgethetett. De van egy „Száz éves hírek” című szemléző rovata is, amelyet minden hónapban könyvtárban, begépeléssel állít elő. Ez rettenetesen unalmas munka tud lenni. A cikksorozathoz az OSA és a KÉK Budapest100 programja adta az inspirációt. Gondolatban sem vágyik arra, hogy egész nap, főállásban is blogoljon, el tudja képzelni, hogy tíz év múlva is így él majd, hogy van pénzkereső foglalkozása, és egy szenvedélyes, nemes hobbija. Tiltakozik az ellen, hogy „hasadt lelkű” lenne – az élete teljesen rendben van így. Egy ideig – saját blogjának köszönhetően – meghívták a hg.hu portálra szerzőnek. Ekkor pénzt is kapott a munkájáért, így átmenetileg csorba esett a hobbi jellegen. De ez a lehetőség már megszűnt. Élvezi a bloggerek levelezőlistáját, néha személyesen is összejön velük. Amikor azt kérdezem, hogy melyik blogra irigykedik, ezt elhárítja, de megemlíti a Budapest Városképpent, amely már nem aktív, de a posztok elérhetők. Ezt nagyon szerette alapossága miatt. Két szerzőjével meg is ismerkedett, egy ideig a Tilos Rádióban a Heti beton című rovatukban is közreműködött. Szereti a gyakrabban frissülő Urbanistát (erről lapunk júniusi számában lehetett olvasni), és fontosnak és inspirálónak érezte a sajnos már nem frissülő késő–modern építészettel foglalkozó blogot. Annál is inkább, mert őt magát is nagyon foglalkoztatja a második világháború utáni építészet, amit sokak lesajnálnak, szerinte gyakran ok nélkül. Amikor azt kérdezem, hogy mi kellene a munkájához, ha egy jó tündér megjelenne, mit szeretne, mit ajánljon fel? Erre PG nem pénzt, asszisztenst, ösztöndíjat mond, hanem egy még nagyobb kapacitású, még könnyebb laptopot kívánna. Esetleg egy még jobb, még nagyobb zoom átfogású fényképezőgépet. (Most egy Panasonic Lumix DMC-SZ1-et használ, néhány hó-16 *Mottó: „Nekem mondod, pestinek, hogy füle van a tepsinek?” – XX. század végi mondás Simplicissimus Budapestje * BEVEZETÉS A KORSZERÛ SZNOB- ÉS HEDONIZMUSBA, VALAMINT AZ ALKALMAZOTT EMBERLESÉS TUDOMÁNYÁBA
