Budapest, 2013. (36. évfolyam)
9. szám szeptember - Jolsvai András: Számszaki köszöntő
utca felé, mint amit tudna, itt minden érték rögtön látható lesz. Ezért van az, hogy ezen a telepen sétálni jobb, mint élni. Hiszen az aprócska lakások már építésükkor is szerény komfortfokozatot képviseltek. Nem csoda, hogy a kora őszi melegben emberek ülnek a téri padokon, a kisközért (mezítlábas kocsma az, ne cifrázzuk) előtt, apró műanyagszékeken, gyerekek rúgják a labdát a patak bőven mért árterén. Itt, ezen a telepen mindig van élet, és a látogatónak békességesnek is tűnik, bár igaz, nem az élet nagy nyertesei laknak errefelé. Finomítsunk rögtön, hiszen a Hajdu köz, mely a pataktól a Fiastyúk utcáig „ível”, mindössze két házat foglal magában (szemben meg egy iskolát), végül a családi házas övezetre fut ki, épp vele egy szinte kacsalábon forgó várimitáció látható. Úgyhogy a társadalmi rétegződés itt is szépen kitapintható. Az iskolát egyébként Hegedűs Gézáról nevezték el, helyesen, a Hajdu közt pedig Bocskai szabadcsapatának tagjairól: hogy mily titokzatos kapocs fűzi őket Angyalföldhöz, azt nem ennek az írásnak feladata felderíteni. S hogy mi köze a Hajdu köznek a hetvenötös számhoz? Nos, ábécérendben éppen ez a hetvenötödik utca a kerület teljes utcanévlexikonában. Nyufig. Na, most pedig legyünk emelke dettek, ahogy egy ünnepi írás végén illik. A Nyufig, ha valaki nem tudná, a méltán népszerű Nyugdíjfolyósító Igazgatóság rövidített neve. Annak idején, amikor a hatvanas évek végén, hetvenesek elején felépült, messze földről jártak csodájára: a modern építészet pesti szimbólumának számított. (Mintegy kontrasztjaként a Fiumei úti OTI-palotának, mely kiállításában is egy tizenkilencedik századi angol kastélyra kívánt hajazni. Hogy melyik felfogás áll egyébként közelebb a nyugdíjasok szívéhez, arról nehezen tudnék véleményt mondani.) Csupa téglalap az egész, csupa üveg meg csupa lila, elmenne Manhattanban is. Ma már nem lóg ki annyira a környezetéből, hisz a Teve utca tőszomszédságában vagyunk, a Zsarupalota és megannyi bárányfelhőkarcoló közelében, de képzeljék el, micsoda hatása volt építésekor, a kétemeletes gyárak és földszintes bérházak között, a kockaköves Váci út oldalában, ahol a lomha villamosok baktattak az út közepén. A Nyufigra pedig most azért kerül sor, mert ez az épület illik be leginkább számszakilag a sorozatunkba: hetvenhárom méter magas ugyanis. Ha egy száznyolcvan centiméter magas ember (mondjuk én) egy átlagos magasságú sámli tetejére áll a Nyufig lapos tetején, már ki is jön a hetvenöt méter, és most ez volt a cél. De ha már ott vagyunk, hetvenöt méter magasan, nézzünk is körül egy kicsit: meg fogunk lepődni. Ebből a magasságból ugyanis szép a világ. Ez a világ is itt, meddig a szemünk ellát. Békességes, nyugodt és zöld, az autók apró játékszerek, az emberek hangyányiak, a terek tágasak, szinte végtelenek. Angyalföld a hegyekig ér. Távolról szemlélni valamit: a boldog élet egyik kulcsa ez. És ez a hetvenöt év már ad erre bizonyos lehetőséget. ● 13 BUDAPEST 2013 szeptember
