Budapest, 2013. (36. évfolyam)
9. szám szeptember - Ráday Mihály: EXFÓRUM - Sivatagosodó Belváros
A teendő tehát igen „egyszerű”: munkát, munkahelyeket kell biztosítani, tisztességes fizetéssel; arányosabb (igazságosabb) elosztási viszonyokat kell teremteni, hogy mindenki megvehesse, amire szüksége van. Akárkivel, akármilyen összegben fogadni merek, hogy akkor a bezárt belvárosi üzletek újra kinyitnak majd. Beleznay Éva A politikai, szellemi, vallási és kereskedelmi városközpont szűk területe a város mindennapi életének magja és egy tágabb terület vonzásközpontja volt a történelmi időkben. Elterebélyesedésükkel speciális szerepüket elvesztették, új karakterük kialakítása Európa-szerte a városok fő feladatát jelenti. Budapest azonban a mai napig nem talált magára. Döbbenetes, hogy a pesti történeti városrészben – akár a Belvárosban, akár az erzsébetvárosi és terézvárosi területen − hány elhagyott és lepusztult portál kíséri az utcaképet! A probléma egyfelől a szakmánkban, illetve a szakmánktól való elvárásban rejlik. A várostervezés az ott élők tényleges igényeire adott válasz, a valóságos „közérdek” szociális és fizikai terének megvalósítása kellene hogy legyen, nem pedig jogi aktus vagy műszaki infrastruktúra-tervezés. A várostervezés ma a szabályozásról szól, aminek semmi köze a tervezés helyszínének életéhez. A történeti városrészek elhagyott kirakatai, a földszinti használat hiánya a már amúgy is rohanó, áthaladó jellegű életmódot erősítik. Összetett kérdés, amelyben egyszerre kell a társadalmi, a gazdasági és a környezeti kérdésekkel foglalkozni. A szűk utcák, keskeny járdák, a járdákon parkoló autók mind ellentétesen hatnak a revitalizációs szándékokra. Emellett a belső terek és az utca kapcsolata megszűnt. Ha megnézünk egy képet a száz évvel ezelőtti Király utcáról: a portálok nyitottak, az utca emberével élnek. A kereskedelem és a kézművesség jelentette a megélhetést. Ma „vállalkozások” ezrei léteznek az országban, de a társadalommal, való kapcsolat szinte megszűnt. Mesterségek kihaltak, a tercier szektor átvette a vezető szerepet. A probléma másik oldala a városi élet és a jogalkotás eltávolodása. Alapvető probléma, hogy a rehabilitációt segítő jogszabályok és döntések túl távol vannak a helyi akcióktól. Tény, hogy a nagyprojektek keretében sok izgalmas területmegújítás történik (például Budapest Szíve program vagy a kerületi alközponti fejlesztések), de a város nagy részén továbbra is elhagyatottság jeleivel találkozunk. A történeti városi területen a városrevitalizációt segítő, hatékony ösztönző rendszer lenne szükséges. A nagyberuházásokról köny nyű egy költségvetési szavazáson dönteni. Emellett a városrehabilitáció és a helyi szinten oly fontos kis akciókat ösztönző rendszer előkészítése és hatásvizsgálata a mai napig nem készült el. A probléma további összetevője, hogy a területi revitalizációs programok összefogása nem történik meg. Vajon milyen értéket tudna teremteni egy, a történeti belvárosban megvalósuló program abból a támogatási összegből, amit egy városszéli logisztikai beruházás kap munkahelyteremtésre? Az utóbbit egy erős kéz irányítja – az elsőnek ma sajnos nincs gazdája... Kerekes György Érdekes folyamatoknak lehettünk tanúi az elmúlt húsz évben Budapest Belvárosában. Egyrészt jelentősen csökkent a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején megkezdett rehabilitációs folyamat „sebessége”, másrészt lassan, fokozatosan ürültek ki a földszinti üzletek, és mára már például a város egyik legfontosabb „ütőerén”, a Kossuth Lajos utcában sorra bezárt üzletekkel vagy kevésbé igényesen kialakított boltokkal találkozunk. Mi az oka, hogy így megy tönkre a kiskereskedelem Budapest legértékesebb területein? Négy válasszal felelek saját kérdésemre, bár tudom, többel is lehetne. A kilencvenes évek elején, amikor a nagy lakás- és épületprivatizáció (akkor úgy hívtuk: reprivatizáció) történt, a frissen tulajdonossá lett önkormányzatok megtartották saját tulajdonban, majd bérbe adták a földszinti üzlethelyiségeket. A friss bérlők egy része úgy gondolta, vár egy kicsit, hogy majd a kereslet növekedésekor magasabb áron továbbadja a jogot. Sajnos azonban (a később vázolt okok miatt) a kereslet csökkent, az üzletek „nem keltek el”, nagy részüket átmenetileg különböző, oda nem illő funkciókkal használták/használják, vagy üresen maradtak, és mocskos kirakataikkal, lerobbant nyílászáróikkal, bedeszkázva éktelenkednek Budapest legértékesebb területein. Az önkormányzatok maguk is azt hitték, busás hasznot remélhetnek abból, hogy a város legintenzívebben lakott és a turisták által is leginkább látogatott területein lévő üzlethelyiségeiket magas áron bérbe adják. De hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy egy-egy kis üzlet még a Belváros legforgalmasabb zónáiban sem tud megfelelő nyereséget termelni. (Hová lett az ismerős kisközértes, a hentes, a tejboltos, a „kockás terítős” kisvendéglő, a zöldséges stb.?). Hiába adták vissza a bérletet a bérlők, az önkormányzatok többnyire nem akartak engedni, s sok üzlet üresen maradt. A harmadik tényező, hogy a belső városrészek megújulása eleinte lelassult, majd szin-6 BUDAPEST 2013 szeptember
