Budapest, 2013. (36. évfolyam)

8. szám augusztus - Simplicissimus Budapestje

Nem voltam rest és megnéztem a Google Térképen, hogy gyalog mennyi idő alatt lehet ezt megtenni. Hamarabb, mint az ember gondolná. 1 óra 25 percet jelez a térkép, három útvonalat is ajánl, kis eltérésekkel. A költő nyilván a ligeti, az Andrássy utat felhasználó változatot választotta. Persze a térkép a tiszta időt mutatja, minden elbambulás, kirakatnézegetés, váratlan találkozás nélkül. És vajon beszámolja-e a Várba felkapaszkodás lassító hatásait?

Van-e utcagondnokság, és ha nincs, miért nincs?

1997-ben, amikor még úgy tűnt, hogy a Deák téren épül fel a Nemzeti Színház, Simplicissimus (aki akkor állami szolgálatban állott) egy kis csapattal tanulmányútra ment a londoni Nemzeti Színházba. Sok meglepő dolgot hallott és látott, de egyikre sem emlékszik olyan élénken, mint az üzemeltetési igazgatóhelyettes szavaira, amikor körbevezette őket a legnagyobb, 890 ülőhelyes Lyttelton teremben:

– Itt minden héten műszeres vizsgálattal kiválasztjuk a hét legkopottabb ülést, és kicseréljük – magyarázta.

Hát ezért nézett ki a nézőtér tiszta újnak... Hát ezt a gondos és előrelátó mentalitást kellene eltanulni tőlük. Most, hogy minden városrész- és utca-elnevezési ügy a fővároshoz került, vajon az utcatáblák pótlásával is törődni fognak a Városház utcában? Ha nem, akkor miért nem?

Na, nem mintha eddig törődtek volna vele a kerületeknél... A minap például egészen fájdalmas példába botlottam a Károly körúton.

Erről a borzalmas állapotú tábláról fiatalon távozott barátom, a tipográfus-tanár Virág

völgyi Péter jutott eszembe, aki a nyolcvanas években, amikor az Iparművészeti Főiskolán (a mai MoME elődjében) az utcatábla-reformon dolgozott, és a zománctáblák mellett kardoskodott, azzal, hogy a belső kerületekben a keretezéssel egyetért, de a festett öntöttvas anyaggal semmiképpen, mert az huzamosan nem bírja az időjárást. Mennyire igaza volt!

De az utcagondnokság nem csak ilyesmik miatt lenne szükséges. Mindenfajta városkezelési kérdésben fontos lenne. Például ha esetleg a Margit-szigeti lejáró elején a Szent Korona tetejéről barbár kezek letörik a keresztet (megtörtént, a bal és a jobb oldalon is), vagy ha az oktogoni villamosmegállóban túlfolyik a szemét (minden nap így van reggel), vagy bármilyen hasonló ügyben fogadnák a bejelentéseket egy közösségi felületen, ahol meg lehetne nézni, hogy bejelentett-e már valaki valamely ügyet vagy sem, érdemes-e nekünk magunknak is fáradoznunk vele?

Annyira kézenfekvő hogy egy ilyen helynek lenni kell, hogy próbáltam megkeresni. Ha van, akkor jól el van dugva. Azaz annyi mintha nem is lenne.

És ha van is, biztosan nem működik, hiszen a letört keresztet nem pótolták, a szemét ügyében nem intézkedtek...

Egyébként is köztudomású, hogy az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy mi tartozik a kerületekhez, a fővároshoz, vagy az egyes városüzemeltetetési cégekhez. A tavalyi év nagy slágerkönyvében, Ifj.

Vázsonyi Vilmos

(Hadas Miklós

és Zeke Gyula

által posztumusz összeállított) önéletírásában olvastam a bájos anekdotát, amit a hasonló nevű híres nagypapa, Terézváros országgyűlési képviselője mesélt el egyszer.

Késő éjjel tartott hazafelé Liszt Ferenc tér 2. alatti otthonába (ma a földszinten Menza étterem). Előtte egy jókedvű kapatos társaság haladt. Arra lett figyelmes, hogy az új, nagyobb fényű utcai lámpákat dicséri egyikük. „Éljen Bárczy

!”– rikkantotta elismerésének jeléül. Nem sokkal utána a társaság egy másik tagja megbotlott egy kicsorbult utcakőben. Ő meg így kiáltott fel: „Vesszen Vázsonyi

!”

Ha a város újraegyesítése egyre messzebb (sohanapjára?) tolódik is, virtuálisan éppenséggel egyesíteni lehetne. Vagyis inkább kellene.

Utcatáblák körül

Két-három éve történt, hogy egyszer Ráday Mihály barátunk feldúlva érkezett a Nagy Budapest Törzsasztalhoz. Arról számolt be, hogy Erzsébetváros saját utcatáblákat rendszeresített. Úgy értékelte – teljes joggal – hogy ez a főváros szétesésének egy újabb jele. Pedig a jogszabály világosan előírja, hogy az utcatábláknak hogyan kell kinézniük... Mihály azonban hiába morgott (és az ő méltatlankodása akkor is messzire hallatszik, ha már sajnos nincsen saját tévéműsora), a táblák pedig maradtak... Már idén történt, hogy újabb merénylet történt az utcatáblákkal kapcsolatban, ezúttal Józsefvárosban. Tavaly szeptemberben a Józsefvárosban új városrésznevekről döntöttek, amire a Főváros annak rendje és módja szerint rá is bólintott. Tulajdonképpen helyeselhető hogy a VIII. kerület hozzájárul a nem ott lakó emberek orientálásához, hogy mostantól ilyen (részben eddig is használt) nevek kerülnek be a köztudatba:

– Palotanegyed

– Népszínház negyed*

– Csarnok negyed*

– Magdolna negyed

– Corvin negyed

– Losonci negyed*

– Orczy negyed

– Kerepesi negyed*

– Százados negyed

– Ganz negyed*

– Tisztviselőtelep

Csillaggal jelöltem meg azokat, amelyek hivatalnoki rögtönzésnek tűnnek, és abból fakadnak, hogy Józsefváros területét maradéktalanul le akarták fedni.

2012. december 13-án azután a Fővárosi Közgyűlés elfogadta az új szabályozást: ettől fogva minden közterületi elnevezés a fővárosi önkormányzat hatáskörébe kerül. Azon a napon Budapesten 8204 elnevezett közterület volt található, a legtöbb (674) a XI. kerületben, a legkevesebb (73) a VII. kerületben. A rendelet mellékletét képezi a védett utcanevek listája, a városrészek nevei és lehatárolásuk. Az új rendelet védelem alá helyezett – az addigi 444 védett utcanév mellett – több mint 300 elnevezést.

Ez rendben is van. De az új józsefvárosi utcatáblákon kellemetlen meglepetés érte a lokálpatriótákat. Noha a rendelet erről egy kukkot sem szól, a táblákon a Józsefváros szó már nem szerepel. Ez bizony nagy veszteség. Még akkor is, ha több más kerületben, már régóta így van. Ha megnézzük a II. kerületi Frankel Leó utca (mely átmenetileg legalábbis, megmenekült az átnevezéstől) tábláit: az egyik oldalon ez olvasható: II. Felhévíz (A Duna felőli oldalon), szemben pedig ez: II. Országút... Hát igen, de a II. kerületnek nincs összefoglaló történeti neve. Ellentétben Józsefvárossal.

17