Budapest, 2013. (36. évfolyam)
8. szám augusztus - Bartha Lajos: „Európa egyik fő-csillagvizsgálója”
Az obszervatórium épületének gerince a 14,4 m hosszú, 7,9 m széles, 4,6 m magas terem homlokzatával déli irányba nézett. Két oldalához egy-egy tömzsi, kerek, 8 m magas és 5 m széles torony csatlakozott, forgatható réz-bádog kupola lefedéssel. Az itt nyitható réseken át bármelyik irányban lehetett észlelni. A déli homlokzaton ott díszlett a felirat: „URANIÆ” (Urániáért, átvitt értelemben az égi harmónia múzsájáért). A terem két szélén egy-egy keskenyebb, zárható rés volt, ezek a tetőt megszakítva áthúzódtak az északi falra is. Az ún. meridián rések alatt elhelyezett műszerekkel az észak-dél vonalon tartózkodó égitesteket figyelték. Az obszervatóriumhoz zárt folyosón csatlakozott a csillagászok kétszintes lakóháza, emeletén az igazgató szobáival, amelyek egyúttal könyvtárként is szolgáltak. Az asz szisztensek és a személyzet lakrészén kívül a földszinten konyha, sőt egy házi kápolna is helyet kapott. (Az egyetemi csillagvizsgálók igazgatói 1849-ig világi papok vagy szerzetesek voltak.) Az épületeket 2,5 m magas, vastag kőkerítés övezte, hogy a Gellért-hegyre látogatók ne zavarják a tudósok munkáját. A 19. század közepéig a csillagászati megfigyelések legfőbb célja az égitestek helyzetének meghatározása volt, amelyhez az obszervatórium két nagy meridián távcsővel rendelkezett. Az intézet későbbi büszkesége, a 8,2 cm nyílású heliométer, amely nagyon kis szögek precíz mérésére szolgált, csak 1817-re készült el. Az intézet utolsó leltára 24 csillagászati műszert, ezek közt négy, nagy pontosságú ingás órát sorol fel. Túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy a 19. század első harmadában a Gellért-hegyi egyetemi obszervatórium világviszonylatban is a legjobban felszerelt, emellett a legkorszerűbb intézmények közé tartozott. A kor hírneves német csillagásza, J. F. Encke (1791–1865) nem ok nélkül nevezte 1822-ben „Európa egyik fő-csillagvizsgálójá”-nak. Nehéz évek Pasquichnak kezdetben csak egyetlen asszisztense volt, a piarista Kmeth Dániel (1783–1825) matematikus, aki igazgatójának jellemzése szerint ügyes, szorgalmas észlelő, de elméletileg még nem kellően képzett. Mégis Kmeth eredményeként jelent meg az Uraniae első és egyetlen tudományos kiadványa, amelyben 147 csillagnak általa mért pontos égi helyzetét, valamint a Nap és néhány bolygó helyének adatait sorolja fel. (Observationes astronomicae... in Specula Budae Montis Blockberg, Budae, 1821) Ugyanitt közölte a meteorológiai mérések adatait is. Ezen kívül Pasquich közölt egy kisebb cikket az 1821-ben feltűnt C/1821 B1 Pons-Nicollett üstökös helyzetének méréséről. Jelentős volt a földrajzi hosszúság meghatározása, 1822-ben. A mérést München-Bogenhausen és Buda közt végezték, 7 megfigyelőhely közbeiktatásával. Az eredmény az akkori lehetőségeket figyelembe véve kitűnő volt. Jelentőségét az adta, hogy ennek alapján lehetett Buda, és az innen kiinduló országos térképezési munkálatok eredményeit beilleszteni Európa térképbe. A fárasztó szervezésben kimerült, idős Pasquich János szeretett volna jól képzett utódról gondoskodni. Hosszas levelezés és tanácskozás után az oroszországi Kazány egyetemének csillagászprofesszorára, a valóban tehetséges, fiatal Johann Joseph Littrow ra (1781–1840) esett a választás, aki 1816-ban a kissé szokatlan „társ-igazgató” (socius director) rangban Budára költözött. A remélt együttműködés azonban nem alakult ki. A helyzet Littrow durva hangú, részben alaptalan beadványai és a külföldi lapokban névtelenül közölt vádaskodásai, panaszai nyomán elmérgesedett. A társ-igazgató széke tarthatatlanná vált, és örömmel fogadta el 1819-ben a bécsi egyetem csillagvizsgálójának vezetését. A nyugalom azonban nem állt helyre, mert – talán Littrow bíztatására – Kmeth Dániel asszisztens hamis adatok közlésével vádolta meg az igazgatót. Bár az akkori idők leghíresebb tudósai álltak ki Pasquich mellett – köztük „a matematika fejedelme”, C. F. Gauss –, a vitákban megfáradt idős csillagász 1824-ben nyugdíjazását kérte, és Bécsbe költözött. Kedves csillagvizsgálójáról azonban nem feledkezett meg: könyvtárát az Uraniæra hagyta, az Egyetemnek pedig 8000 forint értékű alapítványt tett. Távoztával lezárult a csillagda fényesen kezdődő, de szomorúan végződő korszaka. Sajnos a Gellért-hegyi obszervatórium Pasquich utódai alatt sem foglalhatta el azt a helyet a tudományos életben, amelyet berendezése lehetővé tett volna: jó adottságaik mellett sem voltak alkalmasak egy intézmény vezetésére. Emellett az egyetemi előadások és a mérnökök gyakorlati képzése is jelentős elfoglaltságot jelentett. Pest-Buda polgárai azonban nem látták a belső viszályokat, nehézségeket, és büszkék voltak a csillagvizsgálóra, amely a városba látogató vidékiek, de főként az előkelőbb külföldi vendégek számára nevezetes látnivalóvá vált. Tavaszi, nyári ünnepnapokon a Gellért-hegy a város lakosainak is az egyik legkedveltebb kirándulóhelye volt. Érdeklődőket, tanulókat, előkelőségeket engedtek az épületbe a csillogó műszerek megtekintésére. A publicista Ágai Adolf (1836–1916) kedves hangon emlékezik vissza, hogy gyermekként a csillagvizsgáló kisebb távcsövein lesték a Bécsből érkező hajót, este pedig a csillagok sokaságát. (Porzó: Utazás Pestről Budapestre, 1907.) Kedvelt hely volt az obszervatórium a népszerű Tittel Pál (1784–1831) igazgatósága idején, amikor többek közt Deák Ferenc és Széchenyi István is gyakorta látogatott az Urániæ-ba. A csillagvizsgáló asszisztensei magyar és német hírlapokban rendszeres beszámolókat közöltek az elmúlt időszakok időjárásáról. Tittel különösen népszerűvé tette az intézetet, amikor 1830. június 27-től minden délben felcsendülő erős harangütéssel megkezdte a pontos idő szolgáltatását, amiben csupán két-három európai nagyváros előzte meg Pest-Budát... A rendszeres déljelzést a szabadságharc vihara szüntette meg, majd Buda várának visz szavétele (1849) magát az obszervatóriumot is tönkre tette. A Gellért-hegyre felvontatott magyar tüzérség és a várbeli osztrák ágyúk tűzpárbaja nemcsak az épületben, hanem a műszerekben is súlyos károkat okozott. Az elpusztult csillagvizsgálót 1852-ben a hatalom jogilag is megszüntette, épületének maradványait – amely köré felépült a Citadella – 1867-ben végleg lebontották. ● 9 BUDAPEST 2013 augusztus Észlelések a hegyen. Petrich András látképe a Gellért-hegyről, 1817 forrás: Budapesti Történeti Múzeum