Budapest, 2013. (36. évfolyam)
8. szám augusztus - Sipos András: „Budapest Monte Carloja” vagy a párt- és állami vezetés székhelye?
A rombolás következtében tömegesen kerültek napvilágra addig eltemetett, elfalazott középkori részletek. „Az ostrom a legtöbb épületnél kihámozta az eredeti magot, és lerombolta a kontár hozzáadást. Ha ezt kihámozzuk, akkor sem barokk, sem biedermeyer, sem romantikus, hanem gótikus várkép fog kialakulni. ... Legelső feladat a bontás, romeltakarítás, csak azután lehet tisztán látni. Lehet, hogy egy történelmibb, szebb és értékesebb várkép fog létesülni, mint az, amelyért most könnyezünk” – mondotta Gerevich Tibor . Az építész, régész és műemlékvédelmi szakma erőfeszítéseinek köszönhetően a várnegyed a történeti városrészek műemléki helyreállításának egyfajta – nemzetközileg is elismert – kísérleti terepévé, módszertani mintájává vált a következő évtizedekre. A romeltakarítási és veszélyelhárítási munkálatok során visszabontották azoknak a megmaradt épületeknek a felső emeleteit, melyeket túlzott tömegűnek, a történeti beépítés léptékét megbontónak éreztek. Visszatekintve ez túlzás nélkül tekinthető történelmi tettnek – képzeljük csak el a Vár mai képét abban az esetben, ha a későbbi – a nyomasztó lakáshiányra és gazdaságossági érvekre alapozó – beépítési törekvések fennmaradt négy-ötemeletes épületekre hivatkozhattak volna viszonyítási alapként! A Várnegyed egészének funkcióját és helyzetét végső soron a Palota jövőbeni rendeltetése határozta meg, az ezzel kapcsolatos döntés azonban évekig váratott magára. Ez már a legkevésbé sem urbanisztikai, építészeti vagy örökségvédelmi szempontokon múlott, hanem azon, hogy milyen lesz az új hatalom jellege, képviselői milyen legitimációs bázisra kívánnak támaszkodni, és ezt milyen eszközökkel kívánják kifejezni. Az 1948-ig tartó „koalíciós időszak” éles politikai küzdelmeivel és képlékeny erőviszonyaival nem volt alkalmas e kérdések eldöntésére, így a meghatározó politikai szereplők azt fel sem vetették. Rákosi-rezidencia a királyi palotában? A pártállami berendezkedés megszilárdulásával azután a Vár sorsa is eldőlni látszott. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének Titkársága 1949. augusztus 17-én hozott határozatot arról, hogy a Palotát a párt székháza és a legfelső állami vezetés elhelyezésére kell újjáépíteni, egyúttal markánsan el kell választani a vár lakott részétől. A határozat indoklásként azt emeli ki, hogy a „legfőbb kormányza ti szervek reprezentatív elhelyezésére más mód nincs”, ugyanakkor a palota „egyéb célra (múzeum, könyvtár, egyetem, kórház stb.) a nagy tömegek számára előnytelen közlekedés miatt alkalmatlan”. A Várhoz való ragaszkodásnál ugyanakkor, a reprezentatív igények mellett, fontos szempont volt, hogy a Vár alatti barlangrendszerben látták megoldhatónak háború esetén megfelelően védett vezetési pont kialakítását, bombabiztos föld alatti irodákkal és hírközponttal. A palota-együttes 1949-ben meginduló építészeti tervezéséhez a pártvezetés – az elhelyezni kívánt főbb egységek megjelölésén túl – jelenlegi tudomásunk szerint nem adott részletes instrukciókat. A tervezést Janáky István – a harmincas évektől az építészeti modernizmus jeles képviselője – irányította. Az első szakaszban mellette meghatározó szerepet játszott Kotsis Iván professzor – a Városliget szélén álló és Rákosiék által 1951-ben lebontatott Regnum Marianum templom tervezője –, akit éppen 1949 őszén „mint az egyetemi reakció egyik vezető tagját” távolítottak el a Műegyetemről, és ezt követően kapott feladatot a Középülettervező Vállalat budavári kirendeltségén. A két világháború 3 BUDAPEST 2013 augusztus Pénzügyminisztérium, Szentháromság tér Szent György tér