Budapest, 2013. (36. évfolyam)

6. szám június - EXFÓRUM - Múzeumi Negyed

Aczél Gábor A tervezett múzeumi negyed kapcsán felmerülő első kérdés nem urbanisztikai természetű. Így hangzik: szükség van-e erre a nagyléptékű fejlesztésre? Mint át­lagos – nem túl szorgalmas, de nem is túl lusta – múzeumlátogató azt gondolom, hogy nincs. Budapesten nincs hiány ilyen intézményekben, hiszen az alatt a több mint hatvan év alatt, amióta ennek a vá­rosnak a lakója vagyok, szégyenszemre még nem is látogattam meg mindet. Ám ha elolvassuk a gyűjteményekkel foglal­kozó szakemberek véleményét – megtet­tem e cikkre készülve –, kiderül, hogy a helyzet nem ilyen rózsás. Soknak nem megfelelő az elhelyezése, kiállítási és rak­tározási gondok vannak, és persze pénz­hiány mindezek rendezésére. Éppen úgy egyébként, mintha megkérdeznénk egy kórházigazgatót, iskolaigazgatót, szín­házigazgatót, állatmenhely-igazgatót, bármilyen igazgatót. És innentől kezdve ez az első kérdés már nem szakmai, ha­nem politikai természetű. Mert a politika dolga az, hogy fontossági sorrendet állít­son fel a kevés pénz elosztására a sokféle fejlesztési igény között. Az persze, hogy a kérdés politikai természetű, nem azt jelenti, hogy nélkülözhető a társadalmi egyeztetés. Sajnos azonban nem emlék­szem rá, hogy bárki megkérdezte volna a véleményemet a döntés meghozatala előtt. Mert ha ezt valaki megtette volna, úgy bizonyára azt válaszolom, hogy nem hiszem, hogy az ország jelenlegi gazda­sági helyzetében éppen a monstre mú­zeumfejlesztéseknek kellene prioritást élvezniük, például az egészségüggyel vagy az oktatással szemben. Persze azt sem gondoltam volna egy-két évvel ez­előtt, hogy a stadionépítés a következő évek egyik legsürgősebb feladata. De tegyük fel, hogy megvan a társadal­mi támogatás a nagyléptékű múzeumi fej­lesztések mögött, az emberek ettől várják az ország gazdaságának és kultúrájának felvirágoztatását. Ekkor merül fel a következő kérdés – amelynek már vannak urbanisztikai vonat­kozásai –, hogy ti. ezeket a fejlesztéseket a meglévő létesítményekhez kapcsoltan, pontszerűen kell-e megvalósítani, vagy egy vadonatúj nagyberuházás keretében, „múzeumi negyedet” alkotva? Megint csak mint átlagos múzeumlátogató, be kell vallanom, hogy semmi előnyt nem látok abban, ha ezek egy kupacban helyezked­nek el. Kétségtelen, hogy van olyan város, ahol történelmileg ez a helyzet alakult ki (például Berlinben), ám máshol – mint az általam leginkább szeretett Párizsban és Londonban – az ellenkezője történt. Lon­donban például a Tate Gallery újabb épü­lete az eredetitől jókora távolságra épült meg, és ez nem zavarja sem a londonia­kat, sem a turistákat. Amúgy is: nincs az Múzeumi Negyed Kell-e új, s ha igen, hol legyen? Be- vagy elépíthető-e a Városliget? Ak­tuális kérdések, amelyekkel kapcsolatban kormányzati szintű döntések várhatóak. Áprilisi számunkban indult sorozatunkban most erről kérdezte Ráday Mihály Budapest korábbi főépítészeit. 24 BUDAPEST 2013 június forrás: FSZEK Budapest gyűjtemény A Sió legendája szökőkút a régi Ligetben, háttérben az Iparcsarnok EXFÓRUM

Next

/
Thumbnails
Contents