Budapest, 2013. (36. évfolyam)
1. szám január - Tillmann Hanna: Bérházaló térben és időben
lyek nemcsak hidegek és kényelmetlenek voltak, de a szomszédokkal is muszáj volt kínos közelségbe kerülni, ami „nem volt egy népünnepély”. Ezekben az időkben egy nagyon kedves, és barátságos néni lakott felette – mondja –, aki néha az éjszaka közepén összeszedte a legszükségesebb holmiját, és átment a szomszédjában élő barátnőjéhez aludni, mondván, hogy nála tele van a szekrény emberekkel... Vagy ott volt a csinos idős nő, aki feljelentette saját unokáját, amiért annak gázcsőve kint volt az udvaron. Egy ponton meg levágta a hölgy szárítóköteleit, mert szerinte a Fradinak mosott... Most is van egy lakónk, aki állandóan a folyosót söpri, mossa télen-nyáron. Hermetikusan lefüggönyözött lakásban él, nem szól senkihez, csak takarít. Egy mai Ágnes asszony, ki tudja, milyen múlt és jelen szenvedéseire reagálva így. A mérleg tényleg nem látszik túl rózsásnak, nekem mégis a saját tapasztalataim tolakodnak az előtérbe, amelyek miatt inkább a drámai vagy túlfűtött jelzőkkel illetném a házat: az egyik tavaszon az új földszinti bérlő mindenkit kihozott a sodrából az állandó hangszóró-bömböltetéssel, amit az tett még idegesítőbbé, hogy ugyanazt az egyetlen popszámot hallgatta folyton-folyvást. Ki-ki saját stílusában reagált: a közvetlen szomszéd, egy idős néni először klasszikus zenét játszott a gépén olyan hangosan, hogy azt az új bérlő válaszüzenetnek tekinthette, majd miután ez mit sem ért, szabályos zajkoncertet rendezett lábasok és fakanalak segítségével, amit még a futuristák is megirigyeltek volna. Szakdolgozatát író nővérem táncoló idegekkel ugyan, de bátran lement a kérdéses férfihoz, és szemtől szembe mondta a kritikát, kérve, térjen jobb belátásra. Hát nem tért. Végül a közös képviselő elintézte (de hogyan?), hogy az új bérlő hagyja el a házat. Utána nyár lett és tikkasztó meleg, és aki továbbra is az élők sorába kívánt tartozni, annak muszáj volt állandóan nyitva tartania az ablakát. Macskák bagzottak, és az egyik lakásból minden nap adott órájában percekig elnyújtott, maratoni gyönyörsikolyoknak lehettünk fültanúi. Többen kijöttek a gangra, kuncogtak vagy ingerült megjegyzéseket tettek. Mindenféle találgatásokra került sor, amelyek után különösen kínos volt összefutni a megszemélyesedő sikollyal a lépcsőházban. Pedig összekuncogni, együtt mérgelődni is jobb, mint tudomást sem venni egymásról, köszönés nélkül térülni-fordulni ebben a drámai, túlfűtött, téveszméknek kedvező és a magányosokkal rútul elbánó méhkasban, amilyen a mi házunk. ● 19 BUDAPEST 2013 január Dumiter József utazó és Dumiter Józsefné htb Faragó József vízgyógyintézet vezető Gabnai Józsefné diótörő
