Budapest, 2013. (36. évfolyam)

5. szám május - Szántó András: Igyunk tejet – ha csak lehet!

A tej körüli kereskedelmi munkát Buda­pesten kezdetben persze a tejeskofák vé­gezték. A hátukon-karjukon nagy kosara­kat és kannákat cipelő tejes asszonyságok később „gépesítették” az iparágat – azaz kocsira szálltak –, így a harminc-ötven li­teres kannákat könnyebben hordhatták körbe a városban. A hazai kocsis „Milimári”-rendszer min­táját a francia-holland vidékeken kell keres­nünk, igaz, ott ezt a nemes feladatot kutya­fogatok segítségével látták el. Budapesten is kísérleteztek eleinte ezzel a „hajtóerővel”, de a legközelebbi „tejes” település, Sorok­sár is olyan messze volt a belvárostól, hogy az ebek belefáradtak a vontatásba. (Ez az agglomerációs település még tíz éve is ko­moly „tejforrás” volt nagy tehenészetével. Magam is sokat vásároltam az igazi – nem összepancsolt – soroksári tejből.) A „Milimári” bevonul az irodalomba A népszínművek divatjának korszakában az általános szórakoztatás volt a fő cél, a színházakban olyan darabokat akartak ját­szani, amelyek sok embert vonzanak a né­zőtérre. E műfajban tehát az emberek soka­ságát érdeklő, azaz minél ismertebb és több embert közvetlenül is érintő témaköröket dolgoztak fel. A milimári-téma feltétlenül ilyennek minősült, hiszen szinte minden fővárosi polgárcsalád ismert egyet-kettőt a szakma művelői közül. A népszínmű a 19 század utolsó harma­dára visszavonhatatlanul városi szórakoz­tató műfajjá vált. Sőt Budapesten saját kő­színházat is kapott a Népszínház 1875-ös megnyitásával. Ezt a remek és építészetileg szenzációs intézmányt mi már Nemzetiként sirattuk meg a lebontásakor. (Igazi városi kuriózum: a körút alatti széles alagúton szállították oda-vissza a díszleteket a Cso­konai utcai raktárakba és műhelybe, ahol a szenzációs kilátást biztosító színházi tűzivíz­torony a mai napig működik tárgyalóként és az egész Pestet bemutató kilátóként!) A korszak kedvelt színmű-írói közé tar­tozott (Abonyi Lajos, Tóth Ede, Margitay Dezső, Mátrai Béla, Csepreghy Ferenc, Lu­kácsy Sándor stb. mellett) Balogh Tihamér , a Milimári szerzője. Darabját 1880-ban mu­tatták be. Az ugyanakkor megjelent kotta címlapján Blaha Lujza látható a főszerep ­ben (egyébként ő játszotta a szerző másik darabjának, a Cigány Pannának a címsze­repét is). A címlapon a városon kordéjával átszáguldó Milimári mögött a Népszínház akkor még fiatal épülete is látszik. A „Főváros dajkája” A milimári intézménye tehát sokáig hozzá­tartozott Budapest hétköznapi életéhez, még az utcaképéhez is. A termelt és a fővárosba szállított tejmennyiséget azonban a század végére már húsz-hamincezer asszonyság sem tudta volna kezelni. Egy érdekes adat az 1889. évi városi statisztikákból: naponta vasúton és közúton (azaz szekereken) mint­egy 75 ezer liter tej érkezett Budapestre! Ehhez járult még a helybéli termelés – kb. 47 ezer liter –, mely az akkor még létező istállókból származott. Számomra érdekes (sőt megdöbbentő) információ volt, hogy a millenniumi ünnepségek idején még 1005 istállóban tartottak tejelő teheneket a bel­ső és külső kerületekben. Az V. kerületben is neveltek 29 tehenet, de a legnagyobb el­látók a VIII. és a IX kerület gazdái voltak, külön-külön csaknem kétezer tehenükkel. A kormány először 1886-ban foglalkozott a tejkereskedelem rendezésének kérdéskö­rével. Azért, mert a járványügyi bizottság az elhanyagolt fővárosi istállókat a kolera és/vagy tífusz elsőrendű fertőző gócának vélte, és mintegy ezer majoros kitelepí­tését ajánlotta a tanácsnak. Ez persze ke­mény dió volt, mivel a napi tejmennyiség több mint harmadát (38 százalékát) ezek az istállók adták. Igyunk tejet – ha csak lehet! A budapesti Tejcsarnok Szövetkezet dicsőséges karrierje Szántó András A tej csecsemőkorunktól fontos kelléke testi fejlődésünknek. Ezt felismerve termelése és kereskedelme az 1800-as évek végére önálló iparággá cseperedett, és magának a szövetkezeti mozgalomnak is példaértékű modelljé­vé vált. A több százezer budapesti család mellett az óvodák, bölcsődék, kórházak ellátása, a napi sokszázezer liter tej (és a tejtermékek mázsái) gyors eljuttatása a fogyasztókhoz komoly és felkészült apparátust igényelt. 18 BUDAPEST 2013 május Hollandiában kutyafogattal (képes levelezőlap 1910 körül) Balogh Tihamér (írói álnév: Almási Bálint) Pesten született 1838. októberében, és Bu­dapesten halt meg 1907. júniusában. Tárca- és novellaszerző volt, valamint orvos – Almási Balogh Pál fia. Aradon városi főorvos lett, majd 1870-től a fővárosban folytatta praxisát. Arany János hatására kezdett el írni, vígjáté­kai és népszínművei nagyon sikeresek voltak. Egy-egy komoly, orvosi szakmai értekezését 3-5 irodalmi műve választotta el a következő szaktanulmányától. Hogy a két szakmáját öt­vözze, 1881-ben lefordította magyarra Molière: Botcsinálta doktor című színdarabját.

Next

/
Thumbnails
Contents