Budapest, 2013. (36. évfolyam)
5. szám május - Horváth Júlia Borbála: Shakespeare CDXLIX.
székek pillanat alatt lefoglalódnak, barát, ismerős, pályatárs, rokon, külföldre szakadt és itt ragadt kezel barátsággal egymással. A civilbáj ellenállhatatlanul hódít; az ünnepséget a Budapesti Atlétikai Club futó fruskái nyitják meg, színes harisnyanadrágban sorakoznak a talapzat körül, több kilométer lefutása után érkeztek a helyszínre, rajongóik lelkesen tapsolnak, majd irodalmár beszél arról, hogy valószínűleg mindenkinek van egy Shakespeare -je (értsd: az akciós újságok után a legnagyobb példányszámban nyomtatott szerző). Persze a zene sem maradhat el, reneszánsz lantművész és londoni-diplomás énekesnő műsora csendül óangolul, utána rövid megemlékezés a Március 15. téren lakó szobortársról, merthogy e közös kulturális jelek jó barátságban megférnek itt egymással, a közönség soraiban ismert színész, zenész, humorista, kiknek nyilvános köszöntése sem maradhat el. A nézősereg jól érzi magát, kiskabátban sütkéreznek kiérdemelt napsütésben, Nagy Károly főszervező pedig úgy érzi, reá süt leginkább a nap azzal, hogy hagyományt álmodott s teremtett. Az ünnepélyesség a kedélyességgel együtt fokozódik, amikor szülővárosának ünnepi köszöntője következik, s Szikszói dr. Nagy Károly elmondja, milyen nagyszerű az ő szűkebb hazája, ahonnan ő maga egy szobor erejéig ugyan Ausztráliába származott, de hetvenhatodik születésnapját itt ünnepelheti e nagyság közvetlen közelében. Külön köszönti a szép napon a Bélákat is (a név eredete ismeretlen), elvégre nekik is kijár, ha már a nevük napja ilyen híresség születésnapjára esik. Mindezt megerősítendő egy miskolci egyetemista énekszólója következik: „két család harcban áll (...), nincs szabály (...), szédült világ (...).” Őrült a világ. Végszóra a szikszói Vadméz Római Katolikus Kórus angol dalokba kezd, később az autentikus hangzás kedvéért megszólal néhány korabeli hangszer is. Nem sokkal ezután egy sárospataki öregcserkész lép a színre, teljes menetfelszerelésben, síppal, kalapban, kendővel, mesél a múltról, amikor iskolájában ismert drámapárbeszédeket játszottak el rendszeresen a diákok, és Ferenc pápáról, aki szintén olvas sa Shakespeare-t (és Dosztojevszkij t), majd a cserkészpapa köszönetképpen emlékérmet ad át a főszervezőnek. Zárásul beszámoló következik a Budapesti Shakespeare-szobor Bizottság távolabbi terveiről, köztük szerepel a következő évben elhelyezni Budapestet a világ kulturális térképén, amelyhez számos civil csoport, és az elnök kilencvenhárom éves pályatársa segítségét ajánlotta. Mindezek kézzelfogható jelei nemsokára látszódni fognak: talán, talán a jövő évi, 450. Shakespeare-születésnapra az arany betűkre is futja. A kétórás ünnepségből már csak a koszorúzás van hátra: a művészetbarátok, a mezőszentgyörgyiek, a lipótvárosiak, az ausztrálok, a kajakosok, és végül – de az első sorba – a Gyimes utca 11. társasház lakóközösségének koszorúját helyezik a talapzatra. Az ünnepséget néhány közérdekű közlemény zárja: Ópusztaszeren május 22-én magyarausztrál baráti napot rendeznek, bő egy hónap múlva pedig az afölötti örömünnepre kerül sor, milyen szépen sikerült a mai születésnapi rendezvény, ami egyben a jövő évi kerek évforduló főpróbájának tekinthető. Ezek után a hallgatóság egy része a szálloda teraszán elkölti jól megérdemelt közös ebédjét, s az ünnepelt magára maradva a lába elé helyezett szegfűk és orchideák erdejében, szót kér: Shakespeare: CXXXV. szonett: Villik rajzanak körül, száz lidérc, Villik, szeszélyek, vágy, kéj, ezer álom. Ha túl nagy is az ostrom, mért ítélsz Száműzetésre, ha körödbe vágyom? Szíved villikkel áldott, s villogó Seregükből kizárod ezt a villit, Az én vágyamat? Fényed csillogó Rajukból rám virágként sose nyílik? A tenger, csupa víz, beveszi drága Kincseihez a harmatot s esőt: Fogadj be, villik, tündérek világa, Fogadd be a megkésve érkezőt! Kedveseidet kínozni nem illik: Fogd mindet egybe, átölelve Willyd. (Szabó Lőrinc fordítása) ● 10 BUDAPEST 2013 május
