Budapest, 2013. (36. évfolyam)
4. szám április - Marafkó László: Háttérben vonatkattogás
tehervonat”. Vak, mert nincsenek ablakszemei, s talán azért is vak, mert nem tudhatja, mi kerül elébe...? A kristályosan tiszta képet a Téli éjszakában nyomban átjárja a fenyegetettség: „A teherkocsi fagyos tetején / mint kis egérke, surran át a fény, / a téli éjszaka fénye.” A Kirakják a fát című versben együtt van jelen a gyerekkori félelem és csodálat, a hűség és az idegenség: „A pá lyaudvar hídja még remeg, / de már a kényes őszi dél dorombol / és kiszáradt hasábfák döngenek, / amint dobálják őket a vagonból. / ... Tőletek féltem, kemény emberek, / ti fadobálók, akiket csodáltam? / Most, mint lopott fát, viszlek titeket / ez otthontalan, csupacsősz világban.” Az Eszméletben időtlenné válik a közvetlen tapasztalás: „Vasútnál lakom. Erre sok / vonat jön-megy és el-elnézem, / hogy’ szállnak fényes ablakok / a lengedező szösz-sötétben. / Így iramlanak örök éjben / kivilágított nappalok / s én állok minden fülke-fényben, / én könyöklök és hallgatok.” Kimerevült önarckép, amint a megörökítő maga is az örökkévalóságban száguld, immár véglegesen. A Külvárosi éj egyetlen sora – „Vonatfütty” – olyan, mint egy lidér ces hívójel. Született könyv a költő végzetes szárszói órájáról, perceiről, jegyzőkönyvek és a kriminológiai-szakmai rekonstrukció precizitásával, a véletlenszerűséget látva a bekövetkezettben, de ez nem fedheti el azt az élményréteget, amely egy árvaságra ítélt élet kulisszái mögött mindújra kibukkan. Megtapasztalt világa mögött a kezdetektől ott a nyugtalanító vonatkerék-kattogás. Szinte ahhoz hasonlóan, ahogy az univerzumot felderítő korunkban a műszerekben ott perceg az ősrobbanásról hírt adó kozmikus háttérsugárzás állandó „zaja”. Tudjuk, hogy nem akart Szárszóra utazni. 1937. november 2-án a Szép Szó időszakban neki sokat segítő Hatvany Bertalan nak azt írja: „Én beállok katonának inkább, és nem megyek a Balatonra. Én a villamos elé vetem magam.” Dr. Bak Róbert november 20-án írt le velében ez áll: „Az öngyilkosság veszélyét, ha megfelelő és állandó felügyeletre van mód, ki lehet küszöbölni”. A Szárszóra tartó vonatút vége felé veszik észre Jolánnal, hogy időközben lekapcsolták a szerelvény végét, s ők az utolsó kocsiban utaznak. József Attila ettől a ténytől, amelynek különös jelentőséget BUDAPEST 2013 április
