Budapest, 2013. (36. évfolyam)
4. szám április - Ráday Mihály: EXFÓRUM - A faszádizmus divatjáról
sen tervezett és kivitelezett kovácsoltvas korlátok és rácsok, a márvány lépcsők, a terrazzo és mázas kerámia burkolatok, a ház egyediségét meghatározó, sokszor a megrendelő vagy építész díszítési gondolatai adják a történeti Budapest sajátos és egyedi jellegét. A háromszintes védettségi rendszerben (országos, fővárosi, kerületi) elméletileg minden lehetőség adott, hogy az értékek megmaradjanak. Azonban a helyi szabályozások is leginkább városképi szemlélettel készülnek, a homlokzatra vonatkozó megkötésekkel és telken belüli építési szabadsággal. Örökségünket ne ilyen „vékonyan” védjük! A szakma évtizedek óta a városrehabilitáció jogi és pénzügyi ösztönző rendszerének az erősítését szorgalmazza. Ezzel szemben a jogszabályi változásokkal a városrehabilitáció feltételei egyre gyengülnek, és az örökségvédelmet segítő támogatási rendszerek nemhogy bővülnének, hanem megszűnnek. Legutóbbi esetként a Fővárosi Önkormányzat döntött úgy, hogy nem biztosít forrást a városrehabilitációra, és ezzel az 1994 óta működő települési értékvédelmet és az 1997 óta folyó városrehabilitációt fővárosi szinten leépítette. Több mint szomorú. Bűn! 1971-ben kezdtem dolgozni a KERTI-ben építész szerkesztőként, majd tervezőként. Azt követően a BUVÁTI Városrendezési Irodájának tervezője, majd szakosztályvezetője lettem, ahol általános és részletes rendezési tervek készítésében vettem részt. Hasonló feladatot láttam el a KÖZTI-ben is. 1986-’90 között Budapest XI. kerületének főépítésze, majd az EXPO Világkiállítási Programiroda műszaki igazgatója voltam. Ezután a Takenaka japán építővállalat alkalmazásában a magyarországi Japán Nagykövetség építésének general managereként dolgoztam. 1995-1999 között Budapest Belváros–Lipótváros főépítésze, majd a CDC Kft. ügyvezetője lettem. 2011-ben Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalában voltam – a főépítész feladatkörében is működő – főosztályvezető tizenegy hónapig. Pályám során 38 hazai és nemzetközi építészeti és városrendezési pályázaton nyertem különböző díjakat. Ösztöndíjasként jártam és dolgoztam Angliában, Olaszországban, Kanadában és Spanyolországban. Oktatóként dolgoztam a Budapesti Műszaki Egyetemen, az Ybl Miklós Főiskolán, vendégelőadóként az Università La Sapienzán (Róma) és a Technical Academián (Barcelona). Jelenleg a CDC Kft. ügyvezetője vagyok. A építészeti alkotások az utóbbi időkben egyre szenvedélyesebb vitákat váltanak ki. Érthető, hiszen sok más művészeti alkotással ellentétben az épületek állandóan, olykor évszázadokig láthatók, az utcán járva mondhatni: lépten-nyomon hatással vannak ránk, befolyásolják az ízlésünket, a környezetünkről kialakított általános képünket. Napjaink egyik igen fontos szakmai dilemmája, hogy mit kezdjünk azokkal a régi házainkkal, amelyek átéltek háborúkat, forradalmat, államosítást, újra-privatizációt, többnyire anélkül, hogy bármiféle beavatkozásra: megújításukra sor került volna. Különösen az utóbbi évek tulajdonosváltása okoz komoly gondokat, hiszen az új magántulajdonosok nagy többségének nincs és várhatóan nem is lesz pénze arra, hogy a régi, elhasználódott szerkezeteket, korszerűtlen berendezéseket, tönkrement homlokzatokat felújítsa. Pedig ezeknek az épületeknek egy része valódi értékeket hordoz, a múltunkat teszi jelenné. Rendre felmerül a kérdés: mit tehetünk ebben a helyzetben, ha semmiféle anyagi eszközünk nincs a felújításra, ráadásul a szabályzataink is rosszak, a szakmai felügyelet szétesett, a hatóságok tehetetlenek? Ha szerencsénk van, jelentkezik érdeklődő befektető, aki hajlandó a megújításban szerepet vállalni. S következik a kompromisszumok kényszere. Mert meg kell egyezni abban, hogy milyen mértékű legyen az átépítés, melyik szerkezetet kell korszerűsíteni és hogyan, mi maradjon, és mit lehet bontani, milyen módszerrel lehet és kell megmenteni az értékeket az utókornak. A sokféle megoldás közül az egyik legszélsőségesebb a faszádizmus. Ami azonban nem az ördögtől való, hiszen a negatív hazai példák mellett, számos magas minőségű pozitívat láthatunk szerte a világban. Láttam én magam is, például Strasbourgban. A kompromisszumokra épülő pozitív példák mögött azonban rendkívül alapos tudományos munka, magas színvonalú tervek, kiemelkedő érzékenységű építészeti megoldások, igényes anyaghasználat, a múlt alkotásaival szemben tanúsított alázat húzódnak meg. Ha ezek bármelyike, netán mindegyike hiányzik, csak igénytelen lehet a megoldás. Hazánkban sok kiváló építész, műemlékes építész, művészettörténész, statikus, gépész, elektromos szakember működik, szakértelmük nélkülözhetetlen bármely magas színvonalú felújítás létrehozásához. „Használni” kell őket, és így nem kell félnünk az átépítéstől sem. Ha nem lépünk erre az útra, épületeink vagy torzóvá válnak, vagy tönkre mennek, elhasználódnak, korszerűtlenek, lassan lakhatatlanok lesznek, majd elpusztulnak, és velük veszendőbe megy értékes örökségünk is. 1973-ban végeztem a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Építészmérnöki Karán. 1975-től 1990-ig a Városépítési Tudományos és Tervező Intézetben (VÁTI) dolgoztam, s eközben a BME Városépítési Tanszékén töltöttem három évet tudományos továbbképzési ösztöndíjon, ahol kandidátusi értekezést készítettem a települések térelméleti kérdéseiről. 1991-1994-ig Budapest városfejlesztésért és városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese, majd 1994-től 2006-ig Budapest főépítésze voltam. Irányításommal és részvételemmel készült el Budapest Fejlesztési Koncepciója, Településszerkezeti Terve és a Fővárosi Keretszabályzat. 2006-tól máig a Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karán a Településépítészeti Tanszék vezetője és a településmérnök-képzés szakfelelőse vagyok. A graduális képzés mellett részt veszek a Kar doktori iskolájának munkájában. Díjaim: a Főváros szolgálatáért, Közszolgálatért (BM), az Év Főépítésze 2006, a településmérnök képzés elindításáért, iskolaalapításért: Szentgyörgyi Albert-díj. Mindenek előtt meg kell értenünk azt az eseménysort, amely az európai városok világháború utáni újjáépítésével kezdődőtt s napjainkig tart. A modernizmus 6 BUDAPEST 2013 április Kerekes György Schneller István