Budapest, 2012. (35. évfolyam)
1. szám január - Buza Péter: Megáll Budán a posta!
nyű, nagy példányszámú sorozat is: a millennium az alkalom, 32 képeslapon városképek mutatják büszkén a frissen épített magán- és közpalotákat. Ha jól meggondoljuk, a képes levelezőlapnak mind a mai napig ez maradt a legfontosabb, az uralkodó tematikája. De persze a szimbolikus, a zsánerképek is helyet kértek maguknak már a kezdetektől, s a kezdet kezdetétől a társadalmi és politikai propaganda. Az első világháború éveiben a tábori és harci képeslapokkal honosodott meg a gyakorlatban a magánfotók teljes nyilvánossága: katonatársaság vagy éppen egy hazaüzenő regruta fotója tölti ki a lap egyik oldalát, a hátán pedig ott az üzenet, amit persze bárki elolvashat, nem csak a címzett. A húszas-harmincas években mindent elsöprő lendülettel hódít majd ez az új anziksz-stílus. Valami olyasmi társadalmi jelenséget generál, mint ma a mobil: magánügyeket tárgyal fennhangon a közönség a maroktelefonján, boldogboldogtalan akaratlan tanúsága mellett. Bedő József, a papírrégiségek pápája sze rint a hazai gyakorlatban már az 1880-as évek legvégén megjelenhettek az első, a (nagy) ünnepeket köszöntő képeslapok. Húsvétkor, pünkösdre, karácsonykor, névnapra, évfordulóra – s persze újévre hangolva a motívumokat. Szűk szimbólumkészlet A kezembe került legkorábbi újévköszöntő képeslap bélyegzőjének kelte 1900. Azt hiszem, legfeljebb egy-két esztendővel léphetnénk még korábbra (sőt, ez már biztos: Bedő gyűjteményéből láthatnak itt két 1895-ben kelt darabot). De így is: a postaforgalmat duzzasztó dicséretes szokás alig több mint száztíz esztendőt számlál Magyarhonban. Ennél is feltűnőbb, hogy még most sem ment ki egészen a divatból. Sok száz lapot átforgatva rögzítem az alábbiakban statisztikai megfigyeléseim eredményét, már tudniillik arról, mit volt szokás rányomtatni egy-egy korszakban egy ilyen üdvözlőlapra. Mindenekelőtt a szerencse közismert szimbólumait. Főleg a kéményseprőt meg a malacot, gombát, bohócot, éjfélt ütő órát. Aztán bájos gyermekeket (átöltöztetve a karácsonyi lapok angyalkáit). Törpéket. Manókat. Téli jeleneteket. Pezsgőspalackot, négylevelű lóherét, patkót. Esetleg tréfás jeleneteket, rajzokat. Vagy politikailag-sorstörténetileg aktualizáltakat (ahogy a két világháború éveiben) A legszegényesebb nyomtatványok – mármint a kiállításuk minősége szempontjából – nálunk a kilencszázhatvanas években születtek. A legigényesebbek pedig a feltalálmány első évtizedeiben. Külön osztálya az újévi képesüdvözlet-kínálatnak a cégek, szállodák, üzemek reprezentációja. Ilyen lapok is bőven előkerülnek. Ritka viszont – talán kissé meglepő, hiszen a legelső képeslapok szokásos tárgya mégiscsak ez – a városkép, Budapest valamely épületének, utcájának, helyszínének jókívánsággal kombinált ábrázolása. Innen már nem folytatom, nem kívánván azt sugallni, hogy bármit is értenék a témához. Meg aztán szerencsésebbnek látszik, ha már szerencsekívánatról van szó, ha több helyet hagyok a szöveg rovására az illusztratív példatárnak. ● A bemutatott lapokat, a kronológia szerinti két elsőt kivéve – azok Bedő úr kollekciójából valók –, a Budapest Antikvárium szívességéből mutathatjuk meg. 8 BUDAPEST 2012 január Tóth Árpád: Újév reggele Véget ért a Szilveszter-éji szender. Felkelne az ember. De nem mer. Mert jön a kenetes Basszusú szemetes. S jön a gyászos Szopránu gázos. Jön a májfoltos Sarki boltos. Sőt, jön a bordó Orrú levélhordó. Jönni nem restel Hajlongó testtel Uram s parancsolóm: A házmester. Vele jön nyájas kibice, A vice. Jő, és belém kiván sokat A nő, aki rám mosogat. Jön vidáman a szabószámla, S arcáról a bőr le nem hámla. Jön bús, fekete sál alatt A temetési vállalat. S jön az olcsóságmentes Hentes. És buékot nyihogat, ó Minden páholynyitogató. Fiákeres és ószeres Reámborulnak: ó, szeress! És jön emez, és jön amaz, És jön háromszor ugyanaz. S jönnek tizezren. S ájultan fekszem. S tolongnak vadul Az ágyam körül, S direkt mind az én Újévemnek örül. Nyüzsögnek zsúfolt rendben A széken, asztalon, kredencen És a sézlongon. És keresztül a sok tolongón Hozzám jutni alig tuda A guta. 1960 körül
