Budapest, 2012. (35. évfolyam)
12. szám december - Ráday Mihály: Mi lesz a de la Motte palotával?
és szerkesztett Budapest műemlékei című alapmű – természetesen – még nem tud. A házban ekkor volt tíz lakást ugyanerre a célra hozták volna helyre, de a munkálatok alatt a 14-15 festékréteg alól előbukkanó falfestmények hatására megváltoztatták a koncepciót, s az egymásba nyíló szobák sorába irodákat költöztettek, mégpedig a tatarozást tervező és lebonyolító Fővárosi Ingatlankezelő Műszaki Vállalat (FIMŰV) hivatalnokaiét. Ma ezekben a szobákban dolgoznak (még) a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának vezető munkatársai. A 18. századból fennmaradt s restaurált, majd 1987-ben újra megtisztított és „didaktikai” kiegészítésekkel is ellátott falképek legtöbbje a passió jeleneteit ábrázolja, mások szenteket, s vannak olyan falak is, amelyeknek csak a szélét festették meg keret-szerűen, amiből a szakértők joggal következtetnek arra, hogy ide táblaképeket vagy gobelineket akaszthattak fel az egykori tulajdonosok. A halványabb tónusú képek témája: a Getszemáni kert az Olajfák hegyén, az oszlopokhoz kötözött Krisztus megostorozása, megkoronázása a töviskoronával, keresztre feszítés, a kisebbik szobában erősebb tónusú képek: a kezében liliomot tartó Gábriel arkangyallal és Szűz Máriával az angyali üdvözlet, aztán Szent Mihály arkangyal a Sátán fejére és hátára tapos, a harmadik arkangyal, Rafael pedig két képen is szerepel. A főangyalok társaságát kiegészíti egy Nepomuki Szent János ábrázolás is, amit azzal indokolnak a szakemberek, hogy Beer patikus úr erről a szentről nevezte el később orvossá lett fiát. Az emberalakoktól mentes falfelületek virágai, vázákban megfestett csokrai, sorminta-szerű sávjai is a kor remek díszítőfestészetének emlékei. A ház jobb oldali szobájának szélén abbamarad a falfestés: ezen a helyen omlott le a ház 1944/45 telén, ezért itt a falkép sem maradhatott meg... A házba általában nem juthat be más az ott dolgozókon kívül, csak akit a kapucsengő jelzése nyomán – munkaidőben – beengednek. Ám a műemlékek mára már hagyománnyá lett őszi ünnepén, az évről évre megrendezett Kulturális Örökség Napokon kitárják a kapukat az érdeklődők előtt. Az emeleti beüvegezett folyosón a Vár házainak másutt (is) talált kovácsoltvas díszeiből telerakott tárlók is megtekinthetők ilyenkor, s a lépcsőházi falon kifüggesztve elolvasható a ház történetének összefoglalója. Van alabástrom csillár, néhány korabeli bútor, barokk pohárszék, működőképes copf stílusú cserépkályha az irodákban. Az ajtók rézdoboz-záras szerkezetei remekek, és van egy igazi, hordozható szobavécéjük is! A kapualjból nyíló pince részben csatlakozik a Vár föld alatti labirintus-rendszeréhez, barlangjaihoz, s egy kutat is feltártak benne, mely a neves patikusnak, Beer József Kajetán úrnak szolgált tiszta vízzel anno... Varga Kálmán még egy-két éve azt tervezte, hogy – miután szerényebb helyre költözne a munkatársaival –, a 250 négyzetméternyi festett falfelületével a Várban is egyedülálló barokk kincsesház szobáit berendeznék az eredeti lakás-funkcióiknak megfelelően, mint „életmód-kiállítást”, s lenne a házban a Gondnokság kezelésében lévő más épületek, köztük az ország nagy kastélyainak meglátogatására utakat szervező iroda, ajándékbolt, s a nagy fügefa alatt kerti kávézó. Arra, hogy ebből a tervből lesz-e valaha valami, ma nincs válasz. A de la Motte-palota eddigi történetéről írván, a jövőjéről is szót kellene ejteni. Mi lesz vele ezután, mi lesz „az állam tulajdonából ki nem adható műemlékek” sorsa a következő évek-évtizedek alatt, s mi lesz vajon a felújításukra már elnyert uniós pénzekkel? Kitágítva a kérdés körét: vajon mi lesz a magyarországi épített örökség további sorsa a műemlékes szervezet megszüntetése után? Nincs senki, aki ezekre a kérdésékre 2012 végén érdemi választ tudna adni! ● 16 BUDAPEST 2012 december
