Budapest, 2012. (35. évfolyam)
2. szám február - Leél-Őssy Szabolcs: Barlangrekord Buda alatt
Hogyan jutottunk odáig, hogy elhivatott természetkutatók igazán szenzációs felfedezést mutathattak be a város és az ország közönségének? Ha röviden akarom megfogalmazni: bizony, több mint egy évszázadnyi (!) megfeszített munkával. Általában is így van, ha ezt a kutatási terepet elemezzük. Amire a legjobb példa éppen a Pál-völgyi barlangrendszer, amely tavaly év végére vált 29 kilométer hosszúságban ismertté (így mostantól csak második az eddigi első: az UNESCO Világörökség részét képező Aggtelek-jósvafői Baradla-barlang, a maga – szlovákiai részével együtt – 26 kilométerével.) A főváros alatt fekvő rendszer első szakaszait a múlt század legelső éveiben ismerték meg. Akkoriban a természetvédelem még gyerekcipőben járt (vagy talán még embrionális állapotban volt), és nem törődtek azzal, hogy a Pál-völgy felső részén megnyitott kőbányában a mészkővel együtt járatokat is letermelnek... Aztán ahogy mélyült a gödör, úgy kerültek elő egymás után egy eredetileg összefüggő labirintus folyosóinak végpontjai. Egyikmásik végpont nem is volt olyan kicsi: a Harcsaszájú-barlangot (ez nyílik a legmagasabban) hamarosan több mint 320 méter hosszban ismerték meg, a Hideglyuk-barlangot 170 méteresnek. És még vagy egy tucat kisebbet regisztráltak. 1904-ben nyílt meg itt, az úgynevezett Holzspach-kőfejtőben a mindmáig leghosz szabbnak, a Pál-völgyinek a bejárata. Két réteglapot szétfeszítve hatolt be az üregbe Bagyura János , a bányaőr kamaszfia és Scholtz Pál Kornél turista-barlangkutató. Jordán Károly, valamint Bekey Imre Gábor bekapcsolódásával 1906-ban és 1910-ben is újabb jelentős felfedezéseket tettek: az első világháború végére a barlang feltárt hossza megközelítette az egy kilométert. 1927-ben, az első német-magyar barlangkutató konferencia alkalmából már villanyvilágítással is elláttak egy közel négyszáz méteres szakaszt, és ez a harmincas években már hétköznap is látogatható volt. Közben a gyorsan fejlődő város kőéhségének csillapítására a Holzspach-kőfejtővel szemben, a Szépvölgyi út másik oldalán, a Mátyás-hegy aljában is megnyitottak egy kőfejtőt. Az alsóbb szinteken is több bejárat tárult fel. Az érdeklődők a Felsőbarlangot és a Tűzoltó-barlangot is látogathatták már a harmincas években. A II. világháború alatt robbantással alakítottak ki itt egy közel négyszáz méteres együttest. A robbantások során további természetes járatok is megnyíltak, például a nyolcvan méteres Futura-barlang. Kulcsszerepben a Futura Éppen ennek a szerény járatnak lett kulcsszerepe az óriásbarlang felfedezésében: ennek a végpontján sikerült 1948 márciusában Mohos Bélá nak továbbjutnia egy körülbelül két méter hosszú, vízszintes, mintegy méteres átmérőjű, csőszerű járat kitisztításával. Így fedezte fel a mai Mátyás-hegyi-barlangot, amelyet a negyvennyolcas forradalom kerek évfordulója tiszteletére Centenáris-szakasznak neveztek el. Feltárták az Óriások útját, a Névtelenfolyosót, a Színház-termet, és lejutottak a karsztvíz szintjéig, ahol a bejárattól számítva 92 méteres mélységben egy állandó vizű tavat találtak. (Ezt 1959-ben megpróbálták átúszni, de csak pár méteres újabb szakasz mutatkozott). Rövid idő alatt már közel 2,5 kilométeres lett a feltárt hossz, a Vörös Meteor (ma már csak Meteor) Sportegyesület barlangászai folyamatosan kutatták a végpontokat. Aztán 1965-ben a Toldy Gimnázium tanulói találták meg az iskolájukról elnevezett hosszabb ágat. A Meteorosok később felfedezték a Természetbarát-szakaszt is. Természetesen ezek korábban is léteztek már, csak nem ismerték egyiket sem. Ez a budai (úgynevezett termálkarsztos) barlangok egyik jellemzőjéből adódik: a nagy termeket és széles, hosszú folyosókat sok esetben olyan szűkületek kötik össze, amelyeken átférni is nehéz. És ezek a szűkületek (szaknyelven: szorítók) az omlások következtében gyakran eltömődnek törmelékkel. Nem beszélve arról, hogy a beszivárgó vizek is hoznak magukkal a fedő márgarétegekből agyagot, úgy ösz szecementálva az omladékot, hogy kutató legyen a talpán, aki felismeri: itt eredetileg egy nyitott járat volt! Ebben a felismerésben segíthetnek persze a tektonikai mérések, illetve a „huzat” vizsgálata: a levegő olyan kis nyílásokon is átáramlik, ahová az ember bevilágítani is alig tud! A bontás közben megizzadt arcú próbálkozók jól érzékelik az ilyen légáramlást, de még biztosabban jelzi a Barlangrekord Buda alatt szöveg: Leél-Őssy Szabolcs, fotó: Kiss Attila Közel száz esztendeje, Kadic ́ Ottokár óta tudjuk, hogy Budapest a barlangok fővárosa (is). Pedig hol volt még az ő idejében annyi (ismert) barlang a főváros alatt, mint napjainkban! Akkoriban mindösszesen néhány kilométernyi járatról tudtunk. Ma pedig már nyolc, egyenként két kilométernél hosszabbat számlálhatunk meg a város belterülete alatt, és még vagy száznál több kisebb-nagyobbat! 2011 decembere óta pedig a budapesti a leghosszabb barlang egész Magyarországon! 2 BUDAPEST 2012 február Jellemző folyosórészlet a Jubileum-szakaszból
