Budapest, 2012. (35. évfolyam)
10. szám október - Daniss Győző: Sorsfordulók, lapfordulók
Ezt látszott igazolni a Figyelmező „mellékesen” újfent Windisch-Grätznek hízelgő írása (49. 04. 03.): „Windisch-Grätz hg tábornagy ur ő magasságának tudomására jutott, hogy a budai és pesti magánházakba elhelyezett cs. k. hadseregbeli sebesült és beteg tisztek a lakosok részéről a legbarátságosb figyelem- és a leggondosabb ápolásnak örvendenek. Ő magassága a tábornagy úr használja e kellemes alkalmat, ezen emberbaráti és részvétteljes bánásmódért harczosaival, az illetők iránt leghálásabb elismerését kijelenteni.” Hamarosan aztán ismét változnak a viszonyok. Áprilisban Pestet, májusban Budát foglalták vissza a szabadságharc seregei. A Figyelmező elhallgatott (hogy aztán július 2-án Pozsonyban tűnjön fel ismét). A Pesti Hirlap újraindult, piros és zöld betűkkel nyomott első oldallal, s egyebeken kívül ezzel a diadalmas szöveggel (49. 04. 24.): „A császáriak [hajnalban] Pest határiról egészen kivonultak – s a hajóhidat tizenöt helyen gyújták fel magok után. Ez utolsó tettük volt a fővárosban, mert istenünkre! e században és soha többé nem jönnek Pest falai közé.” (Címe szerint és szerkesztője személyében ugyanaz az újság volt ez, amelyik decemberben Kossuthtal, januárban Windischgrätzcel értett egyet – igaz, a következő lapszámot már nem Szilágyi Sándor jegyezte.) Buda visszavívását a Debrecenben megalapított s április végétől Pesten is megjelenő Esti Lapok költői ihletettséggel ünnepelte – igaz, pontatlanul szólva a fekete-sárga lobogó januári gyakoriságáról (49. 04. 30.): „Minden házból öt-hat nemzeti lobogó röpköd a szélben. Mintha a város elakarna repülni, fel az égbe, örömében. Mikor az ellenség jött, egynél több fekete-sárga lobogó nem köszöntötte, csak egy ember akadt, aki azt kitüzte, az is meghalt, megölte magát, mérget vett be győzelmeink hirére. Nézzétek Pestet most. Az utcákon tarka néptömeg forr, ünnepi öltözetben, mosolygó arczokkal.” A Pesti Hirlap indulásával egy napon került ki a nyomdából – bizonnyal nem hirtelen szerkesztői ötlettől vezérelve, hanem „rákészülve” – a tiszta szándékú, a valóságot azonban egyoldalúan tükröző, győzelmet hirdető, csodákban bízó lap, „az események uralma” miatt csak rövid életű Szabadság, Egyenlőség, Testvériség, valamint a Debrecenben maradt Marczius Tizenötödike címét egy időre elkölcsönző, kevéssé forradalmi pesti névrokon. Májusban indult meg a Respublica. És még július elején is egy még újabb, az egyetlen számot megért Futár, 10-én pedig a Forradalom – ez utóbbi második, egyben utolsó száma megjelenésének napján, 11-én bevonultak a fővárosba a császári csapatok. Néhány nappal előbb, július 7-én elnémult az Esti Lapok, 8-án a Pesti Hirlap, 9-én a Respublica. Az „igazi” Marczius Tizenötödikét – föltehetőleg azért, mert a kormánnyal szemben is Görgey mellett foglalt állást – egy Kossuth, Szemere és Vu kovics igazságügy-miniszter aláírta július 7-iki rendelet betiltotta. A Közlöny pedig a kormánnyal elhagyta a fővárost. Folyamatosan csupán egyetlen politikai lapot olvashattak a pestiek: a Pesther Zeitungot. Azt az orgánumot, amelyik új meg új szerkesztővel másfél év alatt hol Kossuthot, hol Windischgrätzet szolgálva, magát mindig „kormányhivatalosnak” tartva négyszer változtatott irányt. Fájó némaság Pest-Buda magyar nyelvű politikai sajtó nélkül maradt. Hol volt már a márciusban kivívott – néha ugyan megbicsakló, általában mégis létező – sajtószabadság!? A győztesek sokáig nem szólaltak meg. Magyarul csak november 15-én került ki a nyomdából a hivatalos lapnak szánt Magyar Hirlap. A szerkesztő a bevezetőben ezt írta a forradalomról: „... nagy zajjal, de kevés tiszta akarattal s még kevesebb... politikai számítással folyt zendülés”. Ez az újság nem emlékezhetett meg méltó módon október 6. vértanúiról. ● A képek forrása: FSZEK Budapest Gyűjtemény 10 BUDAPEST 2012 október
