Budapest, 2012. (35. évfolyam)
9. szám szeptember - EX-PATRIÓTÁK - Nick Kós Budapestje
1994-ben jöttem először Magyarországra, már felnőttként. Írországban, de nagyon erős magyarságtudattal nőttem fel, „Kós” vezetéknévvel – gondolhatják, hogy ez nem volt valami gyakori arrafelé. Azt, hogy Magyarországra jöttem dolgozni, soha nem bántam meg. Eredetileg csak két évre szerződtem a PwC-hez. Nagyjából két évbe tellett, amíg megismertem Budapestet, igazán csak a harmadik évtől kezdtem élvezni. Aztán elhatároztam, hogy itt maradok a régióban. Feleségül vettem egy magyar kollégát az irodából, és most itt vagyok szemlátomást örökre, három, száz százalékig magyar gyerekkel... Nagyon élvezem az életet itt, ez egy éppen jó méretű város, sokkal nagyobb, mint Cork, ahol felnőttem, mégis eltölt a kisvárosi érzés, vagy ahogy némely magyar barátom magyarul mondja: fíling . Megtalálni ma már itt a világ minden kifinomult szolgáltatását, a hely mégse kiismerhetetlenül túl nagy. Az első hat hónaptól eltekintve, amikor az Istenhegyi úton vettem ki egy lakást, Pest belső kerületeiben laktam, egy ideig az Oktogonon, aztán a Régiposta utcába költöztem, ami még inkább a centrum. Könnyen el tudtam sétálni a Cyranóba , hogy egyek valami különlegeset, és meg is tettem, minden másnap. A harmincadik születésnapomat is ott ünnepeltem. A negyvenediket meg a Café Körben, a másik kedvenc helyemen. Nagy örömömre 1995-ben apám is visz szaköltözött Budapestre, ettől fogva gyakran mentünk együtt az Operába . Azelőtt nem mondhatni, hogy valami nagy rajongó lettem volna, de az épület nagyvonalú eleganciája azonnal magával ragadott. Aztán lassanként a műfajt is megszerettem. Apámmal más volt a helyzet, amikor ő gyerek volt, itt laktak az Andrássy úton, valaha gyakran járt itt. Sok tucat barátot, ide látogató ismerőst vittünk el ide. Számunkra az egyik legnagyobb családi esemény az volt, amikor a gyerekeinket és a szüleinket együtt ültettük be a Diótörőre. A feleségemmel az Operettszínházat is nagyon kedveltük, emlékszem, még mielőtt a gyerekek megszülettek, nagyon tetszett nekünk a Hotel Menthol című magyar musical. Rögtön az ide költözésem után elvarázsolt a pesti tömegközlekedés. A kisföldalattit éppen akkor renoválták, és láttam, hogy az kéregvasútként épült, így aztán csak új födémet kellett készíteni. Ennek lépéseit nagy élvezettel követtem. A kon -2 BUDAPEST 2012 szeptember Nick Kós Budapestje Ezzel a vallomással lapunk egy új sorozatot kezd az Amerikai Kereskedelmi Kamara Voice magazinjával együttműködve. Egy-egy huzamosan Budapesten dolgozó külföldit faggatunk arról, hogyan látja a várost. Az első interjúalany, Nick Kós, a PwC Magyarország ügyvezető igazgatója cseppet sem tipikus expatrióta: Írország második legnagyobb városában (magyar fogalmak szerint igen kis településen) nőtt fel, és mindig arról ábrándozott, hogy elutazhat Magyarországra, ősei földjére. Végül is ez fiatal felnőttként adatott meg neki első alkalommal, tizennyolc évvel ezelőtt. Mára Budapestet alaposan megismerte. Egyszerűen tökéletesnek látja – valóságos szerelemmel viseltetik iránta. Ezt a vallomást 2012. július 31-én rögzítettük, miközben egy kétórás autókázás során felkerestük az emlegetett helyszínek legtöbbjét. EX-PATRIÓTÁK
