Budapest, 2012. (35. évfolyam)
7. szám július - Zappe László: Körút és bulvár - A „búkergető”
Tavaly a Városmajorban rikítóan igénytelen műsorral próbálkozott a Szabad Tér Színház. Az idén a kezdet legalábbis biztató. A kaposvári színház vendégszerepelt több előadással. A kéz című musical Háy János regényéből, Lovasi András zenéjé vel ugyan inkább csak az igényt mutatja, az ifjúsági előadásnak készült A Pál utcai fiúk azonban nyáresti családi szórakozásnak is kitűnő. Vidovszky György a maga nevelte gyerek- vagy inkább kamasz színészekkel a Bárkán már éveken át aratott nagy sikert Molnár Ferenc regényének adaptálásával. Ott az eredeti helyszínek közelsége is segítette a hatást, a bravúrosan játszó fiatalokról nem is beszélve. A Városmajor viszont elég messze esik a Pál utcától és a hajdani füvészkerttől. Kaposvár meg még távolabb van. Az előadás azonban nem a helyszínt, inkább a kort kívánja megidézni. A rendező a körútra, a Józsefváros vidékére ligeti hangulatot hoz. Törökmézárus (Takács Géza remekel a szerepben) és hegedűs (Bence Balázs) mulattatja a gyülekező publiku mot, az átíró Deres Péter és a verselő Vá radi R. Szabolcs itt-ott Kosztolányi t, Ady t, Karinthyt is idéző, ám többnyire viccesen együgyű párrímei a háttérből is szóló térzenével később is a regény keletkezési idejének érzületét keltik föl. A világháború előtti világot. És azt a gyerekvilágot, amelyet még áthatott a lovagiasság, a becsület, a tisztességtudás illúziója. A katonásdit játszó gyerekek ugyan kétféle mentalitást jelenítenek meg, a Pál utcaiak a demokratikus, a vörös ingesek a parancsuralmi rendszert képviselik, mintha csak Athén és Spárta hadai vonulnának egymás ellen a peloponnészoszi háborúban, de az eszményi harci morál mindkét fél számára megkérdőjelezhetetlen. Cziegler Balázs díszlettervező emelkedő körpalánkkal határolta a grundot és a füvészkertet egyaránt jelentő teret, a külsején van az iskola, az utca, a közepén, láncokon függ Nemecsek betegágya. A már halálos beteg közlegény innen zuhan diadalmasan az ellenséges vezér nyakába. A rendező némi szürrealizmussal ellensúlyozza az eredeti melodramatikus érzelgősségét, anélkül hogy emelkedettségét lefokozná. A nemes küzdelem értelmetlenségét azonban előre jelzi. Tóth Géza hatalmas mérőléccel és rengeteg tervrajzzal már a csata előtt ott csetlik-botlik a helyszínen (és a nézőtéren). Még nem a háború, mindössze az építkezés realitása vet véget a gyerekvilág romantikus idealizmusának. A Madách Színház viszont, amely már rég méltatlan a nevére, a hely szelleméből csak a bulvárt őrzi. Jól bevált röhögtetővel csábítja hűtött nézőterére a publikumot a júniusi kánikulában. Ray Cooney és Tony Hilton Ikrek (Twins) című darabját mutatták be Hamvai Kornél fordításá ban és Szente Vajk rendezésében, azzal a hangzatos, bár némiképp poéngyilkos címmel, miszerint 1x3 néha 4 (és ugyanez megismételve betűkkel). Három éve a József Attila Színház ugyancsak június vége felé mutatta be a darabot Méhes László szakszerű, a maga nemében igényesnek számító rendezésében. A Madách mostani produkciójáról egyik sem mondható el. Az előadást a puszta színészi rutin működteti, főképp Magyar Attilá é, Szék helyi Józsefé és Szerednyey Bélá é. Stílusa, világa nincs, Horesnyi Balázs díszletének egyetlen nyilvánvaló ambíciója, hogy legyen hová eltüntetni a játékból éppen kiiktatott szereplőket. No meg hogy szalon méretűre szűkítse a jelentékeny méretű színpadot. A rendezőt pedig csak az foglalkoztatja, hogy minél meglepőbb módon tudja ugyanazt a színészt, a harsányan, energikusan rémes Nagy Sándor t mindig más alakban behozni a színre. Pedig a történet képtelensége többet érdemelne. Végtére is négy (vagy akárhány) tökéletesen egyforma emberke harcol egy hatalmas, ám oszthatatlan vagyonért. Sok sablonfigura nyüzsög a szövegben, mind kitölthető lehetne jellemmel, sorssal. De ennek nyoma sincs. A darab vége felé mindössze arra mutatnak jelek, hogy a rendező szeretné elemelni, a puszta röhögtetés szintjéről kicsit feljebb húzni a stílust, de valószínűleg fogalma sincs, mit tudna mondani a valószínűtlen esettel. Nincs véleménye, közlendője a világról. ● Haranghy Jenő grafikus és festőművész rövid élete alatt nagyon sokféle műfajban és sokféle technikával alkotott. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum mostani kiállítása a vendéglátás, idegenforgalom területére összpontosít, elsősorban a debreceni, budapesti, parádi szállodákat díszítő műveit emeli ki a gazdag életműből. 2012-ben a Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Szakmai Kollégiuma támogatásával négy Haranghy-pannó restaurálására nyílt lehetősége a múzeumnak: az egyik Csokonai Vitéz Mihály Búkergető című versének illusztrációja a debreceni Angol Királynő Szálloda Bunda Sörözőjéből, a másik három pedig a budapesti Britannia Szállóból származik. A kiállításon ez a négy nagy, megújult kép is látható. ● Körút és bulvár Zappe László A „búkergető” Haranghy Jenő művészete a vendéglátásban Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, 2012. augusztus 5-ig 30 BUDAPEST 2012 július
