Budapest, 2012. (35. évfolyam)
7. szám július - Horváth Júlia Borbála: Egy fauna délutánja
A pannon gyík békésen éldegélt sziklagyepi otthonában szomszédjával, a haragos siklóval. A környezet idilli volt; házak, repülők, láncos kutyák nem tiporták a létezést. Szitakötő, kövirigó, gólya, parlagi sas képezte a felső, atka, mogyorós pele, őz, bölény az alsóbb rétegek hierarchiáját – a Farkas -rét elnevezésről nem beszélve. A középkorban ugyan a bölények kihaltak, a csúcsragadozók pedig visszavonultak a hegy belsejébe, viszont a lelkes őzek és a nem válogatós vaddisznók igen jól érezték magukat. Utóbbiak olykor a díszkerteket is fölkeresték egy kis mellékes reményében. A közelben húzódó lágymányosi mocsárvidék bőven nevelte a hüllőfiókákat, a Duna partjáig terjedő elegyes erdők ízletes aljnövényzetét a világért nem hagyták volna el. A Sashegy megosztott éghajlata évszázadok óta világszám, mert a főgerinc északi oldalán a hűvös-kedvelő jégkorszaki lények, a délin a sivatagi virtusok találnak menedéket. Mindössze át kell lépniük a dolomitbércen, s a megfelelő mikroklíma rendelkezésre áll; eltökéltebbeknek a nagy álom, a mátrai csúcsok szabad szemmel is kivehetők. A rejtőzködőbb lelkületűek is nagyszerűen érezték magukat e helyen, a sztyepplejtőn karimásbogarak imágói járták titkos útjukat, pacsirták és bagolylepkék vidámították a nyúlfarkfűvel borított tájat. Kezdetben a baltás ember csak tűzifáért járt föl a hegyre, később fogadott favágók kopácsolása hallatszott az erdőből. Idővel az irtások helyén szőlőtőkék nyújtóztak, olykor énekszó színezte a hangulatot, a pincékben betaposott piros és sárga duka nemesedett palackban, és hát kadarka, kadarka. A lelkesedés határtalan méretet öltött. Óbudától, a Rózsadombig, egészen Budaörs határáig gazdag szőlőtőkék várták a szüretet, mindössze a Sas-hegy sziklás ormai emelkedtek ki az ültetvények közül. A szőlőbirtokok határvonalán Krisztus-tövis és orgona telepedett meg – az utódok alig győzik irtani –, a városig terjedő senki földjén vetővirág és macskahere nyílt. A virágkornak a filoxéra vetett véget (1883), a kipusztult szőlőskertek helyére néhol gyümölcsöst telepítettek, másutt elindult a cserjésedés, magonc mandula próbálta továbbörökíteni a szebb idők gyümölcsét. A várostervezők azonban nem csüggedtek. A harmincas évek végére hegyvidéki magaskultúrát álmodtak a kopár kertek és a műveletlenség helyébe; parcellázott telkeken angolkertet, hozzávaló villaközönséggel. A botanikusok csüggedten szemlélték a tájidegen szálfenyők szaporodását és a megzabolázhatatlan bálványfa-, aranycserje- és mahónia-őrjöngést, a lösztakaró betonszőnyeggé Egy fauna délutánja szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László Ezernyolcszáznegyvennégyben Döbrentei Gábor igazi reformötlettel állt elő: fordítsák magyarra a német nyelvű budai földrajzi neveket! Három évvel később, megfelelő számú parlamenti szavazat után, dűlőkeresztelőre került sor. Az új elnevezések egy része a régiek felújítása vagy valamely történelmi kötődés nyomán született (pl. Törökvész = Buda visszafoglalásának helyszíne), mások teljes vagy részleges tükörfordításból adódtak (Schöntahl = Szépvölgy, Grüngraben = Zöldmál), netán maga az ötletgazda találta ki őket (Szemlőhegy = katonai szemlélőhely). A Nemesek hegye is ekképpen került a magyarok nyelvére: Adelsbergből először Adlersberg, majd Sas-hegy lett, mely kisebb megtorpanásokkal ugyan, de készül visszaszerezni honfoglalás-kori arculatát. 10 BUDAPEST 2012 július
