Budapest, 2012. (35. évfolyam)
7. szám július - Debreczeni-Droppán Béla: „Szükség tehát tágos ’s elegendő magosságú Épűletet tenni...”
A Magyar Nemzeti Múzeumnak alapítása után – csakúgy, mint később a Magyar Tudományos Akadémiának – még évtizedeket kellett várnia, hogy önálló, küldetésének megfelelő épületet emeljenek számára. A Széchényi Ferenc gróf által 1802-ben a nemzetnek adományozott gyűjtemények 1803-ban a pesti, egykori pálos kolostorban nyertek elhelyezést. A kiköltözés már a rákövetkező évben felvetődött, mert a mai Papnövelde utcában álló épületet a központi papnevelő intézetnek (szemináriumnak) adták. A Helytartótanács utasítására az országos építészeti hivatal már ekkor, 1804 nyarán készített egy tervet. Az új épület az egyetemi könyvtár szomszédságában állt volna, ha az építkezés megvalósul. Emellett az épületben maradás is számításba jött, amit viszont a papnevelő intézet rektora, Bärnkopf Ignác utasított el. 1805-ben Miller Jakab Ferdinánd könyv tárőr, az alapító gróf megbízásából már kereste azt a kincstári épületet, amelybe a gyűjtemények átszállíthatók és elhelyezhetők lettek volna. Budán a helytartótanács elnökségének házát és további más épületek mellett a karmeliták kolostorát találta alkalmasnak. A kérdést aztán a történelem egy kis időre zárójelbe tette: Napóleon ausztriai bevonulása miatt a gyűjtemé„Szükség tehát tágos ’s elegendő magosságú Épűletet tenni...” 175 éve kezdték el a Nemzeti Múzeum palotájának építését Debreczeni-Droppán Béla A Nemzeti Múzeummal kapcsolatosan gyakran elhangzik, hogy Széchényi Ferenc gróf nagyszerű adományával kezdődött a története, és azt is sokan tudják, hogy ma is látható és látogatható palotáját a magyar építészet egyik korszakalkotó nagysága, Pollack Mihály tervezte, de arról kevés szó szokott esni, hogy milyen hosszas és kitartó küzdelmet jelentett az a folyamat, amelynek köszönhetően a nemzet múzeuma méltó hajlékot kaphatott. Az építkezés megkezdésének 175. évfordulóján jó alkalom nyílik arra, hogy áttekintsük ezt a küzdelmes időszakot. 2 BUDAPEST 2012 július A múzeumi gyűjtemények első két hajléka az Egyetemi Templom két oldalán