Budapest, 2012. (35. évfolyam)
5. szám május - Simplicissimus Budapestje
Mottó 2 Mindaddig nem is lehet tavaszról beszélni Pesten, míg ez a Lánchídtól Petőfi-szoborig nyúló aszfaltszalag üres. A Dunakorzó seregszemléje a pesti társaságnak, ahol a báltermek és szalonok élete tovább folytatódik, mint egy csillogó kirakatban, amelyhez fogható ebben az összeállításban sehol sincs a világon. Igazi pièce unique a pesti korzó, amelynek minden órában megvan a maga törzsközönsége s ez a publikum a nap egyes szakaszai szerint változik, tolódik, cserélődik. Reggel hivatalba siető urak kávéznak a Hangli fái alatt, ráérő külföldiek cigarettázgatnak a kávéházterrasz szokon s a nagy felvonulás déli félegy és kettő közt éri el tetőfokát, mikor csak lépésről-lépésre lehet előresodródni az elegáns tömegben s a Buchwald-székek szinte elővételben kelnek el. Ebédután csendesen sütkérező feketézők uralma következik, majd jön az ozsonnaidei nagy run, pletykára, élményre, életre éhes embereivel, hogy vacsora után ismét békésebb sétálgatók vegyék birtokukba az ívlámpáktól, holdtól, csillagoktól, Duna-visszfénytől ragyogó vízpartot. MEGYERY ELLA: BUDAPESTI NOTESZ (1937) Complicatus és a nagy lottónyeremény Amikor e cikket írtam, éppen 21 hete halmozódott az 5-ös lottó nyereménye, 2 milliárd 730 millió forintért. A sarki lottózóban Complicatusba botlottam, aki tűnődve meredt a hatalmas összegre. Mennyi mindent lehetne tenni ennyi pénzből Budapestért? – szakadt fel a fojtott kiáltás belőle. Mert azért ő se akarta, hogy az arra járók teljesen hülyének nézzék. Megegyeztünk, hogy másnapra eltervezzük egy-egy milliárd elköltését. Az a cél, hogy a lehető legnagyobb változást idézzük elő. Én már a hazafelé úton eldöntöttem a dolgot. Nyilván nem lehet elszórni a pénzt – csak egyszer van ilyen alkalom – még egy játékban is... Vagyis kell egy alapítvány, amely biztonságosan, de befekteti az összeget. És akkor hoz évente mondjuk 80 millió forintot... Úristen, csak ilyen keveset? Hát hová olvadt le ez a hatalmas összeg? Na jó, de örökre, nem? Hát évente 10 millió nyilván a BUDAPEST folyóirat stabilizálására. Visszamegyünk 40 oldalra, és megint áruljuk az újságárusoknál. A fennmaradó összeg felét, 35 milliót nyilván a Virtuális Közmunkatanács (VKT), azaz a tematizáló kutató- és konferenciaközpont részére tennénk félre. De szigorúan paritásos alapon. Csak akkor, ha találunk egy üzletember-csoportot, akik ugyanennyi pénzt évről évre hozzáadnak. Amíg ezt meg nem találjuk, addig hadd fialjon ... (Semmi akadálya, hogy a fővárosi önkormányzat is beszálljon!) A másik 35 milliót olyan magánépítkezések tervezői pályázataira fordítanánk, amelyek esetében a törvény ezt nem írja kötelezően elő. Persze ezt is csak paritásos alapon. Olyan beruházók jelentkezhetnének, aki a fele költséget vállalják, és beleegyeznek a független zsűribe és a győztes terv megvalósításába. (Vagy visszaadják a pénzt.) Egy nap múlva nagy mellénnyel mentem Complicatusszal találkozni. De mivel ő az idősebb, ragaszkodtam ahhoz, hogy ő mondja az ötletét előbb. Harminchét éve a legjobb barátom, most mégis sikerült meglepnie. Azt mondta, hogy olyan célt keresett, ahol nem csak a kamatokat, hanem az egész ösz szeget érdemes elkölteni, de az vissza is folyik, oly módon, hogy áldásos hatását mégis kifejti... El se tudtam képzelni, hogy mire gondol! A budapesti turisztikai marketingre gondolt. Hogy úgy hallotta, hogy idén a főváros mindössze 37 milliót tud „áldozni” idegenforgalmára. Szóval ha egy teljes milliárdot egyszerre befektetnénk Budapest propagandájára, akkor a vendégforgalomnak lökésszerű javulást kellene elérnie. Mert megszabnánk, hogy csak a legtöbbet költő iPhone-t használó „eurostyle travellerek” csábítására kellene költeni, méghozzá egy nagyszabású pályázaton, ahol újszerű megoldásokat keresünk. És ugyan nem gyanakszunk senkire, de annak lebonyolítását a szokásos csatornákon kívül szerveznénk meg. „És szeretném, ha beáldoznád a te milliárdodat is” – mondta Compliacatus ellentmondást nem tűrő hangon, valahogy úgy, ahogy Pulykapipi beszélt a kis Brumihoz, a Brumi újabb kalandjai című népszerű regény egyik első fejezetében. – Úristen, minek?! – tiltakoztam, halálra válva – Azt is plakátokra és marketingakciókra akarod költeni? Inkább azt magyarázd meg, hogy miképpen jön vissza a pénz? – Hát úgy, hogy nyilván ugrásszerűen megnő a turisták száma Budapesten, és akkor jóval több adót fizetnek be... – És azon majd osztoznak is velünk, gondolod, te nagyon nagy marha? Complicatus ekkor bonyolult magyarázatokba kezdett a szövetségek építésének rögös útjáról. Szerencsére még nem nyertük meg a főnyereményt... Akkor kezdődnének csak a nehézségek! (De fenntartom, a BUDAPEST stabilizálására akkor is lecsippentenék évente tízmilliót. Minimum.) Látogatás az állatkert műhelyében Simplicissimus egyszer azt álmodta, hogy nyolc lába van, mint egy hálóját szövögető póknak. Az álmoskönyv szerint ez arra utal, hogy huszonhat éve, mióta útikönyvét írja és mindig újraírja, éppen nyolcféle szakmában talált új ismerősöket, barátokat. Építészek, urbanisták, műemlékesek, designerek, helytörténészek, vendéglősök, múzeológusok, közlekedés-szervezők között. Van új barátai között egy tüneményes humorú, örökké lelkes, semmilyen kategóriába nem sorolható állatkert-igazgató is. A minap meg is kértem a barátomat, hogy vigyen magával Persányi Miklós hoz. Már első találkozá suk alkalmával, a városnak abban a felfelé ívelő, többé-kevésbé ígéretes korszakában tetszettek Simplicissimusnak energiái, ötven felett is kamaszos humora. Complicatus azt is megjegyezte, hogy Persányi egy másik Ráday Mihály , azzal a különbséggel, hogy az ő képességei nem egy bozótharcoséi, hanem egy intézményi (polgár)emberéi. Az igazgatói iroda ma már nem a hatvanas évekbeli betonépületben van – annak a helyére ma már visszaépítették a Bivalyházat. Persányi nem hiába járt egyszerre biológia és népművelés szakra (párhuzamosan a TTK-ra és a BTK-ra), őt az állatok-növények mellett az épített környezet is érdekli. Mára az eredetileg huszonöt műemlék épület háborúban elpusztult mind a hét darabja újra áll. Először a Varannó utcai gazdasági bejárathoz közeli, ütött-kopott régi ház első emeletén beszélgetünk. Valahogy Xantus János ra és az állatkert régi igazgatóira terelődik a szó, meg az igazgató gyerekkorára. Az Andrássy úton, a Callas kávéház épületében nőtt fel, 40 *Mottó: „Nekem mondod, pestinek, hogy füle van a tepsinek?” – XX. század végi mondás Simplicissimus Budapestje * BEVEZETÉS A KORSZERÛ SZNOB- ÉS HEDONIZMUSBA, VALAMINT AZ ALKALMAZOTT EMBERLESÉS TUDOMÁNYÁBA
