Budapest, 2012. (35. évfolyam)
5. szám május - KÉPREGÉNYKE 2 - Jolsvai András: Május
Egy darabig úgy tűnt, a botrányt nem lehet eltussolni. A zugligeti kalandnak hamar híre kelt, egy hét se telt bele, már az egész város a Kordovánné liaisonjától volt hangos. Kordován Gézának igazán nem fűlött a foga a botrányhoz, de amikor már nemcsak a háta mögött nevettek össze az emberek, hanem szemtől szembe is csak egy gúnyos mosolyra méltatták, döntő lépésre határozta el magát. Kopogás nélkül rontott be a felesége öltözőszobájába, és ráripakodott az asszonyra. – Vilma, beszélnünk kell! Az asszony csak annyit pihegett „maga egy vadállat, Kordován Géza”, aztán rutinszerűen elájult, hogy időt nyerjen. Akkor jöttek a cselédek, a priznic, a repülősó, azzal is eltelt vagy húsz perc. A nagyságos asszony ezeket követően felkelt párnáiról, ahová fertályórával korábban hanyatlott volt, és csak annyit mondott, összeszorított szájjal, pengevékony hangon. – Hallgatom, jóember! Kordován Gézának régen elszállt minden bátorsága, már maga is csak csodálkozott magán, hogy mert betörni a feleségéhez, hogy mert ilyen hangot megütni, de azért igyekezett összeszedni maradék bátorságát. – Helytelenítem a viselkedését, asszonyom. – Iiiiigeeen? – sipította Kordovánné, olyan magas regiszterben, hogy a kristálypoharak egymás után repedtek meg a vitrinben – és melyik részét a viselkedésemnek, uram? Hogy magának adtam a lányságomat? – Nem, azt, hogy másnak adta az asszonyságát. – Kordován maga is meglepődött, milyen szellemes tud lenne vészek esetén. De nagy árat fizetett érte. Kordovánné megállíthatatlan, áradó zokogásba kezdett, két roham között csak annyit tudott kicsuklani magából, hogy „á-hár-ta-hat-lan va-ha-gyok”, aztán párnái közé fúrta az arcát. Másnap Kordován Géza felkereste a család ügyvédjét, Dr. Kauszt. Dr. Kausz végighallgatta, és párbajt javasolt. – Mégse hívhatok ki minden szembejövőt! – mondta Kordován. – Arra semmi szükség. Csak a Dr. Kricsayt méltóztassék kihívni. És keresztüllőni, mint egy kutyát. – Más megoldás nincs? – Nemigen látszik. Már, ha helyre kívánja állítani a család rönoméját. Kordován Géza akarta. Hazament az Aranykéz utcába, bezárkózott a dolgozószobájába, és megírta a végrendeletét. Vagyonát egyenlő arányban hagyta gyermekeire, de fejedelmien gondoskodott a feleségéről is, valamint szép summát hagyott egy Piller Mici nevű színművésznőre, aki nyaranta a legmerészebb szerepeket alakította a legmerészebb tricot-ban a ligeti színkörben. Amikor végzett, elküldte névjegyét a Dr. Kricsaynak, és egy vízipisztollyal bezárkózott a fürdőszobába, gyakorolni. „Beszélnünk kell. Legyen hatkor a Vampeticsnél, a hátsó szálában” – ez állt a Dr. Kricsay válasznévjegyén. Kordován Géza leszárította magáról a vízipisztoly ejtette sebeket, vadászkését belső zsebébe rejtette, bérkocsit hívott, és elsietett a Herminamező felé. Dr. Kricsayt a vendéglő leghátsó szeparéjában találta, közepesen illuminált állapotban. – Maga meg akar halni egy nőért? Mert én nem! – ennyit hallott a fizetőpincér, mielőtt becsukták előtte a tapétaajtót. Egy hét múlva a Kordovánné háromhónapos fürdő- és ivókúrára utazott Ostendébe a Dr. Kricsay társaságában. A Kordovánnénak papírja volt arról a Pilchmayer professzor úrtól, hogy a kúra mellőzhetetlen, egyébként beláthatatlan szövődmények lehetnek. A Dr. Kricsaynak pedig arról volt papírja, hogy a család megbízásából, orvosként kíséri el a nagyságos asszonyt. Kordován Gézának pedig megvolt mindkét papír másolata, arra az esetre, ha valaki ezek után is gúnyolódni merészelne vele. A pályaudvarra elkísérte őket az egész család, Kordován hosszan és melegen ölelte feleségét a peronon, miközben a fülébe súgta: – Még egy botrány nem fér bele ebbe a történetbe, drágám! – Belőlem nem fog egy Anna Kareninát faragni, annyit mondhatok! A gyerekekről ne is álmodjon! – Magáról fogok álmodni, drágám, három hosszú hónapon át – felelte a Kordován Géza, és egészen jó kedve kerekedett. Az utazók elfoglalták helyüket a kényelmes Pullman-kocsiban, Kordovánné, aki magasan gombolt, hangsúlyozottan konzervatív ruhát viselt, elővette a bédekkert, a Dr. Kricsay pedig (utazósapkája egy gombára emlékeztetett) a Pesti Napló legújabb számát. Udvariasan integettek aztán az itthonmaradóknak, ám alig gördült ki a vonat az állomásról, Dr. Kricsay behúzta a függönyt az ablakon, és ültében hozzásimult a Kordovánnéhoz. – Albin, az isten szerelmére, legalább a kalauzt várja meg – selypített Kordovánné. – Amire én vágyom, Vilmácska, azon nem segíthet a kalauz – mondta a Dr. Kricsay, és huncut mosoly jelent meg a szája szegletén. ● 31 BUDAPEST 2012 május KÉPREGÉNYKE 2 Május Jolsvai András
