Budapest, 2012. (35. évfolyam)

5. szám május - Budapest Szíve Program

MEGHÍVÓ A projektek az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulnak meg. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu 06 40 638 638 Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tisztelettel meghívja önöket a TÉRFOGLALÓ PIKNIK elnevezésű „Budapest Szíve” nyílt nap eseményeire Ideje: 2012. június 2-án szombaton Helye: a Március 15. téren és a Városháza parkban Az esemény keretében lehetősége lesz a látogatóknak, hogy díjmentesen pokrócot vagy tollasütőket kölcsönözzenek a Budapest Szíve sátorban és leheveredjenek a fűre, vagy éppen játsszanak. Mindkét helyszínen városfelfedező túrák indulnak, melyek keretében megismerhetik a Károly körút és a Március 15. tér és környékének érdekes múltját, pezsgő jelenét és az átépítés eredményeit. Ugyancsak megismerkedhetnek a belváros jövőjével kapcsolatos fejlesztési tervekkel. Felfedezhetnek apró, eldugott értékeket. A séták előzetes regisz­trációhoz kötöttek, amit mindkét helyszínen a Budapest Szíve sátorban tehetnek meg. A színpadokon pódiumbeszélgetések követik egymást, melyeken civil szervezetek, egyesü­letek képviselői fejtik ki álláspontjukat a belváros fejlődésével kapcsolatban. A beszélge­tések között különleges zenei programok szórakoztatják a gyermek és felnőtt vendégeket. A végleges programot a www.budapestszive.hu honlapon tekinthetik meg. Készült Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából, az Európai Unió pénzügyi támogatásával. A felhasznált képek forrása a Budapest Szíve Tájékoztatási Központ archívuma, az origo.hu portál, Csudai Sándor, Felvidéki András és a Fortepan közösségi fotóportál.

Next

/
Thumbnails
Contents